Divat 2016. december 8.

Modell karrier? Így kell csinálni…

Meichl Frida 17 éves budapesti gimnazista lány. Jól tanul, szabadidejében szeret filmeket és animéket nézni, olvasni, jógázni. Annyiban különbözik a barátnőitől, hogy időnként összecsomagol és hetekre eltűnik Budapestről. Ilyenkor a divatvilág fővárosaiban modellként vonul végig a kifutón.

Magas vékony lány, érdekes arcvonásokkal. Civilként - farmerben és tornacipőben – pont úgy néz ki, mint kortársai. A kifutón viszont a legprofibb modellek között is megállja a helyét, ezért is történhetett meg vele, hogy külföldön is felfigyeltek rá.

Mikor döntöttél úgy, hogy belevágsz a modellkarrierbe?

Kiskoromban nagyon-nagyon visszahúzódó és szótlan voltam, ha nem a családom körében tartózkodtam. Mégis mindig szerettem közönség előtt szerepelni az óvodában és az iskolában is, szavalóversenyeken, színdarabokban. Ilyenkor mindig nagyon felszabadultnak éreztem magam, soha nem voltam lámpalázas. Mindig is színész szerettem volna lenni, ami a mai napig a terveim között szerepel. A modellkedés gondolata elsősorban a környezetemben fogalmazódott meg, bennem csak jóval később.

A te ötleted volt, vagy a szüleidé?

13 éves korom körül a barátok és az ismerősök egyre többször kérdezték, nem akarok-e modell lenni, mert szerintük olyan az alkatom és a megjelenésem. A végső lökést Lakatos Márk adta, aki a könyvbemutatóján dedikálás közben hozzám fordult és ezt kérdezte: „Frida, te modell vagy?". Majd miután mondtam, hogy nem, rákérdezett: „és szeretnél az lenni?". Akkor gondoltuk anyukámmal, hogy lenne helyem a pályán és érdemes lenne felkeresni néhány ügynökséget. Idén, a Marie Claire Fashion Daysen már, mint modell találkozhattam vele.

A szüleid mennyire támogatták a vágyaidat?

Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, mert amióta az eszemet tudom, mindig mindenben támogattak. Azt nevelték belém, hogy mindig a kitűzött céljaim elérésére koncentráljak, ezért minden tőlem telhetőt megteszek ennek érdekében. A többi már nem rajtam múlik. Nem véletlen, hogy az igazán sikeres emberek is azt mondják, hogy a befektetett munka mellett a szerencsére is szükség van. Ezért is alakult ki a szüleim és köztem olyan feltétlen bizalom, ami szerintem egyedülálló, vagy legalábbis nagyon ritka a kortársaim körében.

Nehéz volt megtenni az első lépéseket?

Az első szerződésem viszonylag gyorsan jött, de annak ellenére, hogy tudtam, ettől még nem leszek topmodell, nagyon nehéz volt kivárni az első munkát. Amikor eldöntöttük, hogy modell leszek, az étkezést, a sportolást tekintve tudatosan készültem arra, hogy mindenben megfeleljek az elvárásoknak. Ugyanakkor a tanulást sem adtam fel és nem is fogom, mert más terveim is vannak még az életben.

Mennyi idő után kaptad meg az első munkát?

Egy év után. Az első munkám egy editorial volt a Rough UK online magazinnak. Az én esetemben ennyi idő kellett hozzá, hogy beinduljon a karrierem.

Ilyennek képzelted a pályát, amikor még csak álmodoztál róla?

Mivel már tudatosan készültem a pályára, sok dolgot olvastam a témában, tisztában voltam azzal, hogy a modellszakma csak kívülről nézve szól a csillogásról. Nekem mindenképpen könnyebbséget jelentett az indulásnál az angol nyelvtudás, és az, hogy édesapám munkája révén lehetőségem volt a szüleimmel Amerikától, Japánig, jó körülmények között, komoly üzletembereket megismerve, a fél világot bejárni. Ugyanakkor a szakma kulisszatitkaiba bepillantva, mai fejjel még inkább tisztelem azokat, akik nemzetközileg is sikeressé tudtak válni. Tudom mennyi munka és küzdelem állhat e mögött.

Mi az, ami nagyon jó és mi az, ami kevésbé?

Könnyűnek semmiképpen nem nevezném, mert egyaránt megvan a szépsége és az árnyoldala. Miközben a felkészülés fáradalmaiért mindig kárpótol a kifutó öröme, a másik oldalon meglepett, hogy a szakma üzleti oldala mennyire kemény, és az embernek mennyire ki kell állnia magáért. Ezért is nagyon fontos, hogy egy modellnek mindig legyen tartása és önbizalma.

Nemzetközi divathetek kifutóin

Milyen külföldi munkáid voltak eddig?

Idén szeptemberben Milánóban dolgoztam a Fashion Week ideje alatt, ahol több fotózásom is volt, az egyik egy online editorial, ezenkívül a Milánói Fashion Weeken is részt vehettem. Ezek után pedig az a casting director, aki a milánói show-ra beválogatott Milánóban, elhívott Párizsba is, hogy az ottani Fashion Weeken is részt vegyek egy másik divatmárka bemutatóján.

Milyen volt a kifutóra lépni? Mit éreztél?

Annak ellenére, vagy éppen ezért, mert mindig erre vágytam, Milánóban, tulajdonképpen fel sem fogtam, mi történik körülöttem. Miután megkaptam a munkát, annyira elfoglalt a felkészülés, hogy nem is volt időm ezen gondolkodni. Az utolsó pillanatokban pedig csak a show koordinátorát figyeltem, aki egyszer csak intett, én következem, én pedig egyszerűen csak indultam a kifutóra. A show után esett le igazán, hogy mi történt. A környezetem reakcióiból, visszajelzéseiből fogtam fel, milyen nagy dolog, hogy a 16. életévemet éppen elhagyva, első külföldi megmérettetésemen, a világ egyik legmagasabban jegyzett szakmai eseményén léphettem fel.

Coeval magazin

Milyenek az emberek, akik a Fashion Weeken dolgoznak veletek? Könnyű barátságokat kötni?

Alapvetően mindenki nagyon jó fej és barátságos. A ruhapróbák, a fotózások és a bemutatók is nagyon jó hangulatban telnek. De mindig azt mondom, a divatiparban is ugyanolyan emberek dolgoznak, mint bármelyik szakmában a világon. Tehát itt sem lehet általánosítani. Mindenki más és más, így azon kívül, hogy természetesen mindenkit érdekel a divat, teljesen eltérő személyiségekkel találkozhatunk. De ha kedvesek és közvetlenek vagyunk, akkor nagyon könnyen megtalálhatjuk a hangot szinte mindenkivel. Sok sminkest, stylistot, fotóst ismertem meg Milánóban és Párizsban, néhányukkal máig tartom a kapcsolatot.

Külföldön egy Fashion Week alatt, hogy telnek a napjaid?

Milánóban az ügynökségem által biztosított modell apartmanban laktam több modellel együtt. A castingokra és a bemutatókra általában egyedül mentem, - mert bár elég gyakori, hogy még a huszonéves modelleket is elkíséri/meglátogatja az anyukája - nekem erre sajnos nem volt lehetőségem. Az első három napra kikísértek a szüleim, de utána egyedül kellett boldogulnom, mert az ő kinn tartózkodásukat nehéz lett volna megfinanszírozni. Viszont minden nap beszéltünk telefonon. Milánóban és Párizsban szinte mindig mindenhova tömegközlekedéssel mentem, kivéve, ha nagyon későn ért véget a munkám, akkor taxiztam. Általában előre ki szoktam nézni a Google Maps-en, hogy ahova utazom, ott milyen egészséges street food és takeaway éttermek, vagy juice bárok vannak a környéken, és azokat szoktam útba ejteni. Nem volt ritka, hogy napi 8 castingra kellett időre elmennem, a város legkülönbözőbb pontjaira, és enni is alig volt időm. Nagyon összeszedettnek kellett lennem, hiszen egy idegen városban egyedül tájékozódni először nem volt könnyű.

A szerződéseidet, pénzügyeidet ki intézi? Elköltöd a pénzt, vagy félre teszel?

Mivel még kiskorú vagyok, minden hivatalos ügyet, mint törvényes képviselőim, a szüleim intéznek, úgy, hogy közben mindent megbeszélünk. Itt is a tudatosságra törekszünk. Amikor modell lettem kiváltottuk az első bankkártyámat, és az arra folyó bevételem nagy részét a jövőm építésére teszem félre, mert az érettségi után egyetemen szeretnék továbbtanulni.

A Marie Claire Fashion Daysen: a francia divatiskolások és a NUDE by NUBU bemutatóján (Fotó: Nagy Attila)

Tudsz az iskolára koncentrálni a modellkedés mellett?

Idén szeptembertől magántanuló lettem, ami azt jelenti, hogy félévkor és év végén kell levizsgáznom a tantárgyakból. De annak ellenére, hogy nem kötelező, amikor csak tudok bejárok az iskolába és jegyeket szerzek. Amiből sikerül elég osztályzatot szereznem, abból nem kell vizsgát tennem.

Mit tanácsolsz a fiatal lányoknak, akik modellkarrierről álmodnak?

Elsősorban azt, hogy ássák bele magukat a témába. Olvassanak sokat a szakmáról, járjanak utána a dolgoknak, hiszen ma már rengeteg megbízható forrás van ezzel kapcsolatban az interneten is. Ezek után, ha már valamennyire megismerkedtek a modellkedés jó és rossz oldalával, mérlegeljenek reálisan. Ne csak úgy, hogy bármi áron modellek akarjanak lenni. Ha pedig ezek után sincs kétségük, hogy ez az álmuk, akkor vágjanak bele. Az sem baj, ha az elején egy kicsit fél, vagy nem tudja, képes-e valamire, mert útközben önmagáról is rengeteget tanul az ember. A saját bőrömön is tapasztaltam, hogy olyan dolgokat is meg tudok már valósítani saját akaratomból, amit azelőtt el sem tudtam volna képzelni.

  • Szerző(k):
  • László Krisztina

Galéria