Divat 2017. június 19.

6 éves a TAMARA TOTH márka

A TAMARA TOTH márkát 2011 tavaszán alapította tervezője, Tóth Tamara. Az elmúlt hat évben a kollekciók szépen lassan finomodtak a már-már couture jellegű elemeket is tartalmazó daraboktól az abszolút hordható, a leghétköznapibb ruhatárba is beilleszthető ruhákig, így a márka hatodik születésnapja alkalmából Tamara és a márka fotóanyagait hosszú ideje készítő Liziczai Réka úgy gondolta, érdemes lenne ezt a folyamatot egy sorozaton belül bemutatni.

A képeken látható szettek mindegyikében keverve jelennek meg az elmúlt hat év legnépszerűbb alapdarabjai, az aktualis tavaszi kollekció néhány eleme, illetve a 2011-es évből a barack színű maxiszoknya és a virágruhák, amelyek mind hosszú munkafolyamatokon keresztül, mintegy 200 óra kézimunka felhasználásával készültek el.

A márka háttércsapata az elmúlt évben nagyot nőtt, Tamara a kezdetektől egyedül vitt minden, a vállakozás körül felmerülő feladatot, ezzel szemben tavaly május óta kiépült az a háromszemélyes team, akik a gyártástól a pr- es marketing feladatokig minden területet lefednek. A növekedéssel, mint a folyamat természetes velejárója, óhatatlanul csökkent a márka személyessége, hiszen a vásárlókkal már nem minden esetben maga Tamara kommunikál. Mivel azonban változatlanul fontosnak tartjuk, hogy a márka emberközeli és szerethető maradjon, a fotózás helyszínéül Tamara budapesti lakását választottuk, bepillantást engedve abba a közegbe, ahol a tervező élt (mielőtt Írországba költözött) illetve ahol a ruhák is hosszú évekig készültek.

Tamara gondolatai a projektről:
„Maga a gondolat, hogy csináljunk egy anyagot ami nem reklám célú, -mint a kampányok vagy lookbookok- csak a magunk örömére, amiben játszunk az elmúlt években készült ruhákkal, már régóta érlelődött, de valamiért mindig a fiókban maradt. Úgy éreztem, most már tényleg ideje, hogy a tettek mezejére lépjünk, és szerencsére mindenki, akit bevontam a projectbe, nagyon lelkes volt az ötlettel kapcsolatban. A 2011-es debütáló kollekció barack színű szoknyáját, illetve az ugyanabban az évben készült virágruhákat mindenképpen szerettem volna használni, így azonnal egyértelművé vált, hogy a pasztell árnyalatok és a romantikus elemek fogják megadni az alaphangot. Szerettük volna, ha minden fotón megjelennek ezek a lágy színek es formák, így került képbe a 2016 tavaszi fodros ruha is. A szettek összeállításánál a márkára a kezdetek óta jellemző maszkulin és feminin jegyek keverése volt az alapirány, így megjelenik például a 2015 őszi kollekció egyik nagy bestsellere a Full time Artist feliratú pulóver, valamint az aktuális 2017 tavaszára készült sportosabb darabok is."

„Az első öt évben, bár rengeteg tanácsot és bíztatást kaptam, alapvetően egyedül vittem a márka ügyeit, amibe az is beletartozott, hogy például közvetlenül én értékesítettem a vásárlóknak. Ez lehetőséget adott rá, hogy személyesen is elbeszélgessünk, és ezáltal szorosabb lett a kapcsolatuk velem és a márkával is. Tavaly május óta Írországban élek, így a személyes kapcsolattartás a vásárlókkal sajnos lényegében megszűnt, valamint mivel folyamatosan nő a csapat is mellettem akik a napi feladatokat intézik, elkerülhetetlenül egy kicsit indusztriálissá vált ez az egész. Épp ezért a fotózás egyik célja az is volt, hogy ezt a lazuló köteléket újra megerősítsük, a képek az én budapesti lakásomban készültek, ahol évekig magam készítettem a mintadarabokat. Szerettem volna a vásárlóimat beengedni egyrészt az életterembe, a saját konyhámba, hálószobámba, műhelyembe, valamint a képek vízióján keresztül a saját kis belső világomba. Nagyon nehéz úgy épiteni egy márkát, ha a folyamatos növekedés mellett szeretnéd megtartani a dolog báját is, engem azonban nem elsősorban a pénzszerzés motivál (bár nyilván ki ne szeretne megélni abból amit szenvedéllyel csinál), hanem nagyon fontos az az érzelmi plusz, amit át tudok adni a vásárlóimnak, mint ahogy szinte minden kollekciónak van valamilyen üzenete is, amihez kötődhetnek."

Réka gondolatai a projektről:
„Mint mindig, iszonyat jó hangulat volt, pörögtünk, mert sürgetett az idő (Tamara csak néhány egy hétre utazott haza, és minden napja szinte órára pontosan be volt osztva), de pánik helyett inkább élveztük a feszített tempót. Mindenki tudta a dolgát, nem voltak elfecsérelt percek. Tamarával már amilyen szimbiózisban vagyunk a fotózások során, szinte teljesen szabad kezet ad, ami nekem nagyon megkönnyíti a helyzetem, mert csak arra kell koncentrálnom, ami a fejemben van. „
„Szerintem a koncepció már önmagában arra utal, hogy az egész márka egy igazi szerelme a tervezőjének. Gondoskodás, tisztelet és persze kreativitás ami átjárja és összetartja az egészet. Az, hogy Tamara személyes környezetbe helyezte az anyagot is azt bizonyítja, hogy büszke arra, ahonnan elindult. A márka történetére való visszaemlékezés a korábbi kollekciók darabjainak vegyítésével pedig egyfajta tervezői tudatosságot mutat, mert mindegyik darab úgy simul a másikhoz, mint két tenyér egy kézfogásban."

A galériáért kattints a képre!

Fotó: Liziczai Réka
Haj: Fróna Sándor @ Wella/Marosfalvi Hair)
Smink: Varga Fruzsina
Model: Polett @ Balint Nemes Personal Model Management


Galéria