A CUKOVY is befektetőre talált

2017. szeptember 28.
A 2017-es év több szempontból jelent mérföldkövet a 4 éve alakult, immár nemzetközi szintre lépett CUKOVY számára. Az új hírek például, hogy a márka magánbefektetőre és új stratégiai partnerre talált.

A kezdetekhez képest sok-sok változáson, fejlődésen ment keresztül a brand saját tapasztalatainak tükrében, a kortárs trendek irányvonalait és a piaci viszonyokat is szem előtt tartva. Idén a párizsi AMF Showroommal való együttműködés eredményeképpen a márka előtt megnyílt a külföldi vásárlói kör kiépítésének lehetősége, emellett egy új stratégiai partner csatlakozott a nemzetközi és hazai szakemberekből álló csapathoz, egy ismert nagyvállalati vezető személyében.

Papp István, aki korábban több mint 20 éven keresztül dolgozott nemzetközi informatikai és távközlési cégeknél (ebből közel 15 évet vezetőként) nemcsak magánbefektetőként, de szakmai partnerként is támogatja a márka munkáját. A nemzetközi piacépítési stratégia megvalósításában az általa alapított Thriveo nevű, magán kockázati tőke és menedzsment vállalat segíti a CUKOVY-t – elsősorban a befektetői tárgyalások előkészítésében, a nemzetközi értékesítési csatornák kiépítésében és a cég online jelenlétének megteremtésében támogatja a márka fejlődését.

Az elmúlt években a CUKOVY türelmesen és megfontoltan építkezett Tálosi Lívia és György Péter vezetésével, aki egy vonzó jövőképet adtak a brand számára, valamint megteremtették a kiszámítható és skálázható működéshez szükséges alapokat. A CUKOVY mára egy felismerhető, markáns karakterisztikával és egyedi stílusvilággal bíró high-end márkává nőtte ki magát Csukovics Brigitta tervezői látásmódjának is köszönhetően, aki a mindennapi praktikumot, a viselhetőségi szempontokat is szem előtt tartva hívja életre a brand sokoldalú kollekcióit.

A 2018-as év áttörést hozhat a cég életében: a szükséges további tőkebevonás után, a jelentős nemzetközi növekedés tükrében a CUKOVY lehet a magyar kreatívipar és divatszakma következő sikertörténete.