Segítsüti: jótékonykodj joghurtmousse tortával

2014. március 31.
Idén sem lesz hiány a jótékony finomságokban, hiszen a tízedik alkalommal rendezik meg a Segítsüti akciót, amelynek ezúttal a SUHANJ! Alapítványon keresztül látás-, értelmi- vagy mozgássérült gyermekek lesznek a támogatottjai. Gasztrobloggerünk, Ízbolygó Joghurtmousse torta szederzselével nevet viselő finomságával vesz részt a projektben.

Ezúttal a 10. Segítsüti akciót szervezik, a szép kerek szám pedig szokás szerint új támogatottat hoz, méghozzá idén tavasszal a SUHANJ! Alapítványt és rajta keresztül a mozgássérült gyermekeket.

Mi is ez az árverés pontosan?

A Segítsüti története 2009-ben indult, az első, gasztrobloggerek civil összefogásával született jótékonysági süteményárveréssel, és mára már évente kétszer kerül megszervezésre – tavasz és ősz elején.

Az akcióban gasztrobloggerünk, Ízbolygó is részt vesz, ezúttal „Joghurtmousse torta szederzselével” nevet viselő desszertjére tudtok licitálni, mégpedig itt!

További információért kattintsatok ide.