A legfinomabb indiai

2014. november 07.
ÍzHuszár ezúttal az indiai konyhába kalauzol el minket. A dhal, vagyis a felezett hüvelyesekből készített indiai egytálétel egészséges, ízletes és kiadós. Még elkészíteni is gyerekjáték, szóval mi tartana vissza, hogy te is megfőzd?

A mi étkezési kultúránkban inkább már főzeléknek definiálnák – egy igen tartalmas és finom fűszeres főzeléknek. Bár pirospaprika nincs benne, ahogy azt a magyar konyhától – és a főzeléktől – elvárnánk, ellenben római kömény, kurkuma, currylevél bőven. Legnagyobb erénye mégis az, hogy liszttel még csak véletlenül sem kell sűrítenünk, megteszi ezt helyettünk a benne lévő vöröslencse. A hagyományos lencsétől többek között abban is különbözik, hogy nem kell előzőleg beáztatni, így rengeteg időt megspórolunk, nem is kell előző nap megtervezni az ebédet!

Ahogy lenni szokott, a dhalnak sincsen egy örökérvényű receptje: Pakisztántól kezdve Bangladeshen át, Indián keresztül egészen Sri Lanka-ig változatosan készítik, éppen ezért mi is legyünk bátrak! Én most anyukám saját kertjéből érkezett spenóttal tettem érdekesebbé, de mondjuk egy sütőtökös verziót is szívesen megkóstolnék belőle!

Köretnek hozzá én a naant, az indiai lepénykenyeret szeretem a legjobban, mert olyan jó érzés tunkolni, de ha nem akarunk ennek az elkészítésével külön pepecselni, akkor főzzünk egy adag jázminrizst, és tényleg szupergyors fogást hoztunk össze.

Vöröslencse-dhal spenóttal

Hozzávalók:
• 300 g vöröslencse
• 1 teáskanál só
• 250 ml kókusztej
• 500 ml víz
• egy doboz darabolt paradicsom
• 3 olaj
• 1 fej vöröshagyma
• 1 teáskanál őrölt kurkuma ground turmeric
• 1/2 teáskanál római kömény
• 1/2 teáskanál koriandermag
• 1/2 teáskanál mustármag
• 1 piros chilipaprika
• 1 gerezd fokhagyma
• 2 cm-es gyömbér
• 6 curry levél
• 100 g spenót
• 1 citrom kifacsart leve
• 2 szál újhagyma
• 1 csokor friss koriander

Elkészítés
1. A vöröslencsét egy nagyobb edénybe tesszük, felöntjük a kókusztejjel és a vízzel, hozzáadjuk a sót, és közepes lángon főzni kezdjük.
2. 10 perc után hozzáadjuk a paradicsomot, és 20 percig tovább főzzük.
3. Közben egy serpenyőben felhevítjük az olajat, és megpirítjuk benne a hagymát.
4. Amikor már majdnem kész, hozzáadjuk a fűszereket, belereszeljük a gyömbért és a fokhagymát, majd 1-2 percig tovább pirítjuk.
5. A fűszeres hagymás keveréket hozzáadjuk a már kész lencséhez, és alaposan elkeverjük.
6. A spenótot megmossuk, a szárait lecsipkedjük, majd a még forró főzelékhez adjuk, és elkeverjük benne.
7. Chilivel, apróra vágott korianderrel és újhagymával tálaljuk.