Életmód 2016. március 21.

Ezerszer elmondod a gyereknek?

Táncsics Judit pszichológus és Horváthné Pintér Orsolya szociálpedagógus alkották meg a Plukkidót, egy olyan mágneses családi játékot, amely az együttműködést és a gyereknevelést segíti. Oldalukon írásaikkal is segítenek nekünk abban, hogy még jobb szülők legyünk. Mostantól a marielclaire.hu-n is olvashatjátok tanácsaikat.

Szerepre ragadva - hogyan szálljunk ki az olykor már félelmetes kommunikációs körhintából?

Ezredszerre mondjuk a gyereknek, hogy... és ő még mindig nem, vagy pont hogy de, ugyanazt csinálja és ott állunk és nem értjük, hogy miért nem érti. Miért nem jut el hozzá az üzenet? Vagy amikor kétszázadszor hisztizik visítva, ugyanazzal a tónussal, és már az elején, mikor indul, tudjuk, hogy lelkileg hová fogunk húsz perc múlva kerülni, mégis ugyanúgy, ugyanazt mondjuk, mint az előző kétszáz alkalommal.

Jó. Talán nem pont ugyanazt, de mégis: valahogy olyan könnyű néhány alkalom után beleragadni a szerepünkbe, még akkor is, amikor látjuk, hogy cseppet sem működik.
És ezzel sokszor épp azt a helyzetet rögzítjük vagy idézzük elő, amit nem akarunk.

Az önbeteljesítő jóslat

Ez történik amikor Misike épp nem kívánja a zöldborsó főzeléket, meg a levesből is megmaradt a répa, mi pedig már látjuk lelki szemeink előtt, hogy "Na, kezdődik! Most majd folyton válogatni fog!" Fülünkben egyszerre csendül fel anyánk és nagyanyánk hangja a szomszéd Jolikáéval, és már kezdjük is unszolni a gyereket, hogy egye csak meg, nagyon finom, ha ezt megkóstolja mindig ilyet kér majd, és ha nem, akkor nincs sütemény se, majd megmutatjuk mi, hogy ki az úr a háznál... Ő meg egészséges módon ellenáll, mert érzi a nyomást, hogy ez valami nagyon fontos dolog, és onnantól kezdve elindulhatunk kézen fogva lefelé a lejtőn, ahol a végén már az evés maga is tortúra lesz.

Nézzünk egy másik esetet. Az oviból hazatérő gyerekünk elújságolja, hogy "Peti azt mondta Julcsira, hogy hüüüüülyeeeee!" (hogy csúnyábbat ne is említsünk) miközben mohón fürkészi az arcunk, mit szólunk hozzá, hogy kimondta a kimondhatatlant. Mi pedig egyből pánikba esünk – jaj, csúnyán beszél a gyerek! – hadakozni kezdünk, túlreagáljuk, és elkezdjük ecsetelni, hogy ilyet mondani márpedig nem szép dolog és rendes gyerek ilyet soha. Ettől fogva csemeténk abban a biztos tudatban használhatja az ominózus szót, hogy kivédhetetlen fegyvere van, és bizton számíthatunk rá, hogy az elkövetkező néhány hetet ennek tesztelésére szenteli majd.
Pedig lehet, hogy ha arról kezdjük faggatni, hogy miért haragudott meg Peti Julcsira, és aztán kibékültek-e – azaz nem a várt módon reagálunk – akkor egész más helyzet áll elő.

Egy apró változtatás a rendszeren csodákra képes. Miért változtatunk mégis olyan nehezen?

Rengeteg rég feledésre ítélt emlék, élmény, tapasztalat sűrűsödik ilyenkor egy reakcióba, amit legtöbbször nincs is időnk, energiánk kibogozni. Felnőttként sokszor rávetítjük a helyzetekre a saját félelmeinket, előítéleteinket, és feltételezzük, hogy pontosan ismerjük a gyerek szándékát, pedig sokszor tévedünk.

De ha van még egy kis adag tudatosság, és némi elszántság a tarsolyunkban, már elég hozzá, hogy nyakon csípjük magunkat, és mégis megtegyük a kezdő lépéseket, ami hihetetlenül kifizetődő!

Hogyan állítsuk meg a lavinát?

1. Ha van olyan helyzet, amibe úgy érezzük beleragadtunk, először is tudatosítsuk magunkban, hogy "ez egy olyan helyzet". Ez felismerhető arról, hogy kisebb nagyobb eltérésekkel ugyanaz történik, mintha mindenki egy megadott koreográfiát követne. Ugyanazokkal a szófordulatokkal, ugyanazzal az arckifejezésekkel és érzelmekkel.

2. Tegyük félre a bűntudatot, és vegyük tudomásul, hogy ilyen van. Mindenkinek.

3. Ha úgy döntünk, változtatni szeretnénk, vegyük sorra, ki és mit szokott reagálni adott helyzetben a "szerepe szerint". Melyik az a pont, ahol meg kell állnunk, és figyelmeztetnünk magunkat, hogy most kell váltani. Aztán írjuk össze, vagy legalább gondoljuk át, hogyan tudnánk másként, mást csinálni adott szituációban. A leghatékonyabb mindig, ha meg tudjuk lepni a másikat, aki velünk együtt benne ragadt a helyzetben. Ha ugyanis az egyikünk elmozdul, a másik is kénytelen lesz új módon reagálni.

4. Készüljünk előre valamilyen apró, meglepő fordulattal, amit bevethetünk, ha azt vennénk észre, hogy "már megint itt tartunk". Vannak spontán kreatív alkatok, akiknek ez jól megy pusztán a helyzet tudatosításával is, a kevésbé kreatívaknak jól jön, ha nem akkor kell improvizálni.

5. Bármi jó, ami új és izgalmas. Beszéljünk énekelve, állathangon, vessünk be egy bábot vagy a gyerek kedves játékát, személyesítsük meg a merőkanalat vagy a cipőt, kezdjünk táncolni, vagy öleljük meg, nem számít. Egyetlen dolog fontos: szálljunk ki a megszokott szerepünkből! Reagáljunk mást és máshogy, mint ahogy egyébként tennénk. Meglepően.

6. Valahányszor feszültek leszünk egy helyzetben, tudatosítsuk, hogy a játék könnyű és hatékony megoldás lehet. Próbáljuk ki!

Ha szeretnél a fenti szemléletváltáshoz egy játékos, a hétköznapokba beépülő eszközt, a Plukkido Benefitto és Land játéka segítségedre lehet. Ráadásul minden héten az ötletgazdák által megírt történetek irányítják a játékot – ha szükség van rá.
Itt juthatsz hozzá: www.plukkido.hu

Fotók: Profimédia - Red Dot

  • Szerző(k):
  • Táncsics Judit és Horváthné Pintér Orsolya

Galéria