Sziget-karszalaggal dizájnbringák

2016. augusztus 16.
A Bringológia kiállításban láthatunk légzsákká változó bukósisakot, különleges teherbicikliket, közösségi bringakölcsönző szolgáltatásokat, sőt interaktív pedálgépeket is kipróbálhatunk. Sziget-karszalaggal ráadásul féláron.

Az Iparművészeti Múzeum és Közlekedési Múzeum közös kiállításán, a Kultúrgorilla gyűjtésében a legfrissebb dizájninnovációkon keresztül illusztrálja, hogyan támogatja a dizájn a bringás forradalmat.

Egész augusztusban a Sziget-karszalagosok 50 százalékos jegyáron nézhetik meg a Bringológiát. Ősszel pedig elképesztően jó programokkal várnak kisebbeket és nagyobbakat is: DIY workshopokkal, különleges gyerekprogramokkal, holland témájú konferenciával és teherkerékpár-börzével.

Az Iparművészeti Múzeum és Közlekedési Múzeum szervezésében nyílt nemzetközi Bringológia kiállítás több mint 60 kortárs tárgyon és projekten keresztül mutatja be a dizájn szerepét a városi kerékpározásban. A kiállítás kurátora, a Kultúrgorilla csapata a kerékpár társadalmi és gazdasági hajtóerejére helyezte a hangsúlyt. A Közlekedési Múzeum gyűjteményéből négy különleges darabon keresztül nyerhetünk betekintést a kortárs trendek előzményeibe.

A tárlat 2016. november 27-ig látható a budapesti Iparművészeti Múzeumban. A Magyar kerékpáros Klub tagsági kártyájával 50 százalékos kedvezménnyel tekinthető meg a kiállítás.

További részletek: www.kulturgorilla.hu, www.imm.hu