Az előítéletesség a témája a harmadik HeroiKon konferenciának

2017. szeptember 25.
Harmadszor lesz HeroiKon konferencia Budapesten a Hősök Tere szervezésében: október 4-én nemcsak a társalapító Zimbardo professzor ad elő, de külföldi és magyar vendégek, akik vagy tudományos alapon vagy saját életük drámáján keresztül beszélnek az előítéletekről és a lehetséges kiutakról. Előad az eseményen a szír Sarah Mardini, aki szintén úszó húgával együtt húzta partra a menekültekkel teli csónakot, vagy az arab-izraeli konfliktusban kislányaikat elveszítő és azóta a megértést és megbékélést hirdető arab és zsidó apa. De elmondja történetét Oláh Attila is, akit lopásra neveltek és a börtön utáni életét a Mesekör segítségével találta meg.

Az előítéletesség a témája a harmadik HeroiKon nemzetközi konferenciának október 4-én, az Urániában. A Hősök Tere Kezdeményezés szervezésében a témát olyanok segítenek feldolgozni, akik vagy tudományos módszerekkel, vagy saját életük drámáin keresztül élték meg a mindannyiunkban jelen lévő előítéletes gondolkodást.

A HeroiKonra „visszajön” Budapestre például Sarah Mardini, a szír úszónővérek egyike, aki két éve testvérével együtt három és fél órán át húzta a menekültekkel teli, meghibásodott motorcsónakot a tengeren, megmentve 20 társuk életét. Az idén nyáron a vizes VB-n versenyző húgával Magyarországon át Németországba jutottak és telepedtek le. Sarah keresztény szír családba született, így több oldalról is sok élményt szerzett az előítéletességről.

Szintén Budapestre jön az arab-izraeli konfliktus alternatív megoldását hirdető arab és zsidó apa: Bassam kislányát egy izraeli határőr sebesítette meg halálosan, Abraham lányát egy palesztin öngyilkos merénylő oltotta ki. Gyermekeik halála miatt nem a másik csoportot kezdték el okolni, inkább összefogtak, hogy együtt tegyenek az erőszak ellen. Szervezetük a megismerés, megértés és megbékélés eszközeit hirdeti és tartja egyedül célravezetőnek a tárgyalásos megegyezéshez.

Nem kell azonban átlépni a földrajzi határokat az előítéletek közvetlen megtapasztalásához: Oláh Attila négyévesen került a nagymamájához, aki arra nevelte, hogy lopjon. Attila csak akkor kapott ételt, ha lopott, vagy akkor se. A HeroiKonon arról mesél, hogyan találta meg önmagát és a börtön utáni életét a Mesekör segítségével.

Abraham Elhanan és Bassam Aramin

A tudomány szemszögéből közelítve előad Philip Zimbardo professzor, a Hősök Tere társalapítója is, aki arról beszél majd október 4-én, hogyan jelenik meg a gonosz az előítéletekben és hogy képzünk mindebből ellenséget. „Bizton állíthatjuk, hogy mindannyian egyszerre vagyunk az előítéletes gondolkodás részesei és áldozatai. Evolúciós szempontból az előítéletek pozitív szerepet is játszottak például az identitás és a családi szolidaritás megteremtésében, emellett magunkat is kíméljük velük attól, hogy erőfeszítéseket tegyünk a tőlünk különbözők megismeréséért. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy tudatában legyünk annak, amikor másokról vagy akár önmagunkról előítéletesen gondolkodunk, és megkérdőjelezzük ezeket a néha automatikus gondolatokat, hogy jól tájékozott döntéseket hozhassunk társainkról és magunkról. Áldozatként pedig azt is tudatosítanunk kell, hogy nem kell csöndben tűrnünk, amikor más emberek ítélkeznek felettünk” – mondta a Stanford Egyetem professzora.

Zimbardo mellett felszólal Linda Tropp, az előítéletesség világszerte elismert szakértője is, aki arról ad elő, hogyan tehetünk az előítéletesség ellen, és hogyan támogathatjuk a hátrányos helyzetben lévő csoportokat. Előadásában kitér arra is, hogy az előnyös helyzetű csoportok tagjai hogyan tehetnek az előítéletek csökkentéséért és a társas igazságosságért.

„Gyakran sztereotípiákat használunk, hogy dönthessünk és így sokszor előre ítélkezünk másokról. Mi épp ezért szeretnénk megmutatni, milyen más kapaszkodóink vannak az életben az előítéletes érzések helyett, és hogyan lehet az egyéni erőfeszítést a közösség javára fordítani” – mondta Orosz Györgyi, a Hősök Tere ügyvezetője.

A konferencián az előadások felvezetése is rendhagyó lesz: minden előadót egy ismert személyiség, például Palya Bea, Halácsy Péter, Al Ghaoui Hesna, vagy S. Takács András és Cseke Eszter fognak bemutatni és a témát a hallgatóságnak felvezeteni.

A Hősök Tere Kezdeményezés tanároknak szóló tréningeken terjeszti például a bámészkodó hatás pszichológiáját és a fix (fixed), illetve növekvő (growth) gondolkodásmód (mindset) közötti különbségeket, valamint utóbbi elsajátításának módjait. A Zimbardo-tanítvány Carol S. Dweck által bevezetett fogalmak szerint leginkább nem képességeinktől, inkább szemléletmódunktól függ, elérjük-e céljainkat. Az elsősorban középiskolai tanároknak szóló, elméleti és gyakorlati elemeket is tartalmazó tréning ősztől az előítéletesség csökkentéséről szóló modullal bővül.

Bővebb infó ITT!