Példaértékű összefogás a rászorulókért

2014. június 26.
A Persil „Adjunk együtt tiszta vizet a gyermekeknek!" adománygyűjtő akciójában, 2014. május 8. és június 18. között , minden Tesco áruházban megvásárolt Persil mosószer árából, mosásonként 2 forintot ajánlott fel az UNICEF Magyar Bizottság számára.

„A két forint apróságnak tűnhet, mégis van, akinek ez az életet jelenti: ennyibe kerül ugyanis egy darab víztisztító tabletta, mellyel 4-5 liter szennyezett víz válhat tiszta ivóvízzé. Talán nehéz elhinni, de ennyi víz elég ahhoz, hogy egy kisgyermek enni, inni és mosakodni tudjon. Négy éve az ENSZ közgyűlése alapvető emberi joggá nyilvánította a biztonságos, tiszta ivóvízhez, valamint a megfelelő tisztálkodási és higiéniai lehetőségekhez való hozzáférést. Azóta sokat javult a helyzet, de sajnos továbbra is a tiszta ívóviz hiánya miatt hal meg a legtöbb öt év alatti kisgyermek a világon” –mondta D. Tóth Kriszta, az UNICEF Magyarország nagykövete.

Az akció során összegyűl 6.786.630 Ft adományról az UNICEF szakemberei döntenek, a befolyt összegből többek között 17 közösség számára lehet kútfúrással a vízhez való hozzáférést tartósan biztosítani. 167 darab kézi pumpás kút és közel 15.000 darab, 10 literes marmonkanna vásárolható belőle vagy 3,5 millió víztisztító tabletta szétosztását is lehetővé tesz, ami 3,5 millió gyermek számára biztosítja a túlélést jelentő napi tiszta ivóvizet.