2014. július 15. | mader-agi

Mindig jó emberek közé kerültem – interjú Parti Nórával

Standing ovation... Állva tapsolt a közönség szombat este Az Őrült Nők Ketrece premierjén. A zseniális szereposztás és a darab egyik üde színfoltja a Jacqueline szerepét játszó Parti Nóra, akinek szexi hangját, szépségét és színészi játékát már olyan filmekben, valamint színdarabokban láthattuk, mint az Üvegtigris, a Társasjáték vagy Az utolsó pohár. A premier előtti este beszélgettünk Nórával a színházban.

Mindig jó emberek közé kerültem – interjú Parti Nórával

Fotó: Mészáros Csaba

Több év Bárka tagság után a szabadúszást választottad. Miért vágtál bele, nem érezted kockázatosnak a döntést?

A mai világban két kisgyerek mellett ez valóban rizikós vállalkozás, de egy ideje már úgy éreztem, hogy nincsenek olyan feladatok, kihívások és impulzusok, amiért érdemes lenne maradni. Igaz, az ott töltött hét évem alatt szültem a két gyermekemet, így inkább azt mondhatnám, hogy ez idő alatt sok gyes és kevés színpad volt az életemben. A szabadúszással most új fejezet nyílik, de úgy érzem jó döntés volt, mert sok ajánlatot kapok és a jövő évadom is már szépen körvonalazódik. A Bárka Színház mindig is meghatározó lesz az életemen, mert ide szerződtem elsőként, akkor még Alföldi Róbert szárnyai alá.

Most újra együtt dolgoztok Az Őrült Nők Ketrecében. Hogy talált rád ismét?

A Kultúrbrigáddal már dolgoztam együtt az Igenis, Miniszterelnök úr! című darabban. Mikor kitalálták, hogy színpadra állítják Az Őrült Nők Ketrecét, már az első pillanattól Alföldi Róbertet szerették volna rendezőnek. Szerencsére a megvalósítással kapcsolatos elképzelésük találkozott Robiéval, mint ahogy az is, hogy én játsszam Jacqueline szerepét. Nagyon boldog voltam, amikor felkértek, mert Alföldi Róberttel együtt dolgozni igazi „vérfrissítés”. Hét éve a Szentivánéji álomban dolgoztam vele. Nagyon vágytam egy újabb közös munkára, ami most végre teljesült.

Szerinted Alföldi mindenkit ennyire levesz a lábáról?

Úgy gondolom, igen. Ő mindig az igazságát és mélységeit feszegeti egy adott témának, sosem a felszínt fogja meg. Akkor lehet igazán nevetni vagy könnyezni az előadáson, ha annak megvan a mélysége és fájdalma is. Az Őrült Nők Ketrece próbáin nagyon kemény munka folyt, mert Robi mindenkitől megköveteli a maximumot és ez nagyon jó.

Fotó: Csányi Mónika

Mesélj a szerepedről, Jacqueline-ról. Van bennetek közös vonás?

Bolondos csaj, aki imádja az életet, szereti a férfiakat és a szexet. Akik kívülről néznek, azt mondják, hogy pont ilyen „zizi” vagyok én is, de szerintem inkább kicsit bohókás, nagy életkedvvel megáldott ember vagyok egy boldog házasságban, két gyönyörű gyerekkel. Szóval ha hasonlóságot kell keresnem, csak a vidám természetünk lehet az (nevet).
Színésznőként könnyebb megfogalmaznom például a Stúdió K-ban bemutatott, Az utolsó pohár című darabban szereplő anyát, akit miután börtönbe zárnak, nem láthatja a gyermekét. Jaqcueline egy picike szerep, amikkel mindig küszködöm, – mivel színiiskola híján-, nem sok technikai/szakmai tudásom van, így mindig lélekből próbálom megközelíteni a szerepeimet. Mondhatni kínlódtam most is, ráadásul ez egy musical, amiben énekelnem is kell. Sosem csináltam ilyet azelőtt. De ezért is jó, hogy Alföldi Róbert a rendezőm, mert nem hagyja magára a színészt a színpadon: végig vezetett és felfestette nekem Jacqueline-t, én pedig belebújtam.

Valóban nem végeztél semmilyen színiiskolát? Hogy kerültél a szakmába?

A sztori tényleg olyan, mint egy hollywoodi film (nevet). Statisztálásból nőttem ki magam. Senkit nem ismertem a szakmában és senkivel nem voltam kapcsolatban. Amikor eldöntöttem, hogy ezt szeretném csinálni, elmentem az akkori Arany János Színházba, – ma Újszínház-, és beiratkoztam a stúdióba, ahol a színészképzés mellett, statisztáltunk a darabokban. Három hónap után felfigyelt rám az egyik tanárom, Ruszt József, és elvitt játszani az akkori Független Színpadra. Innentől kezdve beindult a dolog, nem sokkal később már Jordán Tamáshoz kerültem, akitől szintén rengeteget tanultam, és sokat játszhattam a darabjaiban. Elmondhatom, hogy jó emberek közé kerültem és idővel egyre nagyobb feladatokat kaptam, amiket jól teljesíthettem, mert egymás után jöttek a szerepek.

Fotó: Mészáros Csaba

Ez tényleg egy álom sztori, ami talán bátorságot adhat arra, hogy más területen is kipróbáld magad. Nem gondolkoztál még a rendezésen vagy forgatókönyvíráson?

Nem hiszem, hogy valaha lenne elég önbizalmam hozzá, sokszor még a színészkedéshez sincs. Persze vannak néha olyan gondolataim, hogy ezt vagy azt másképp csinálnám, de ezek megmaradnak gondolati szinten, nem beszélve arról, hogy a rendezés vagy a forgatókönyvírás teljes embert kíván. Én pedig elsősorban anya vagyok és csak utána színésznő. A gyerekeimet semmiért nem adnám, már annak is örülök, hogy ha egy szerepet teljes egészében meg tudok csinálni.

Ha a kisfiad vagy a kislányod egy nap bejelentené, hogy színész szeretne lenni, támogatnád őt?

Természetesen, mivel az én szüleim is ezt tették – igaz, kikerekedett a szemük -, amikor közöltem, hogy felköltözöm  Püspökladányból Budapestre, hogy megvalósítsam az álmaimat. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy a gyermekeimet úgy nevelem, hogy fogalmuk sincs, mi a munkám. Azt tudják, hogy anya jár a színházba dolgozni, de hogy ez milyen világ, vagy mi történik itt, azzal már nem foglalkoznak. Amíg lehet, szeretném őket megtartani a kis álomvilágukban, hogy minél később találkozzanak a valósággal. De ha később a színészetben találják meg önmagukat és lesznek boldogok, támogatni fogom őket. Azért titkon remélem, hogy inkább „normális” szakmájuk lesz, mondjuk erdész. Csak madarak, fák, és minél kevesebb ember… (nevet).

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra