Kiállításra hívunk: Burger Barna – A KÉKvándor

2016. augusztus 04.
A Budapest Projekt Galériában megnyílt Burger Barna A KÉKvándor – Magyarország gyalogszerrel című tárlata.

Burger Barna, az ismert, és immár több kötetet publikált fotográfus egy hajdani, gyermekkori álmát váltotta valóra, amikor nekiindult, és végigjárta gyalogszerrel Magyarországot, az Országos Kéktúra 1180 km-t. A vándorláson készült fotóit, és a hozzájuk fűződő gondolatait formálta egy különleges fotóalbummá. Ezekből az egyedülálló képekből készült a fotográfiák kiállítása, és született meg a KÉKvándor – Magyarország gyalogszerrel című tárlat.

A megnyitón Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester helyettes, Urbán Zoltán, az EXIM vezérigazgatója, Győrffy Ákos, József Attila-díjas költő, a Horhos zenekar tagja, valamint Burger Barna fotóművész mondtak néhány köszöntő szót. Az eseményt Kőrösi Orsolya, a Mai Manó Ház ügyvezetője moderálta.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes köszöntő beszédében kiemelte, hogy a jelen kiállításnak otthont adó Budapest Projekt Galéria igyekszik minél érdekesebb és színesebb kiállításokat bemutatni a látogatóknak hónapról hónapra a képzőművészet, a fotó, a design, az urbanisztika és a városarculat témaköreiben, hazai művészeket felkérve, az ő izgalmas projektjein keresztül. Így esett a választás augusztusban Burger Barna egyedülálló fotóira, hogy mindenki láthassa, milyen sokféle és milyen lenyűgöző ez az ország, amit Magyarországnak hívunk. A tárlat kalandra hív: mind a kiállítótér belsejében a képeket szemlélve, mind bakancsot húzva a Kéktúra útvonalainak a felfedezésére.

Helyszín: Budapest Projekt Galéria (V. Budapest, Kossuth Lajos u. 14-16.)
A kiállítás augusztus 24-ig látogatható.
Nyitva tartás: kedd-szombat, 14.00-20.00 óráig.

www.enbudapestem.hu