Regina Spektor minden összetört szívet befoltoz

2016. augusztus 29.
Hetedik nagylemezével tér vissza szeptember végén az énekesnő. Az első megjelenés, a Bleeding Heart alapján egy igazán vidám, frappáns kis albumra számíthatunk.

Az új lemez, Remember Us To Life  inspirációját többek között Spektor terhessége és az anyaság első évei adták: „Az elmúlt időszakban több zenét szereztem, mint eddig bármikor. Annyi új inger és impulzus ért, hogy muszáj volt kiírnom őket magamból”.

Az album első dala, a „Bleeding Heart” a múlt héten jelent meg, a szám a gyerek- és tinédzserkori sérülések és bántalmak feldolgozására és elengedésére biztat, az énekesnőtől már megszokott frappáns, játékos stílusban.

Spektor 2006-ban robbant be a nemzetközi zenei szférába, negyedik nagylemezének köszönhetően. A Begin To Hope olyan slágereket tartalmazott, mint az „On The Radio”, a „Better” és a „Fidelity”, amelyek hamar a Billboard 100 legnépszerűbb dalai közé kúsztak fel, és a mai napig visszaköszönnek számos filmből és sorozatból, illetve amelyeket a magyar közönség Regina 2013-ban élőben is hallhatott a Sziget Fesztiválon.

Hazai forgalmazó a Magneoton/Warner Music