Kultúra 2017. február 14.

Izgatottan készül Don Lockwood megformálására

Hiába végzett villamosipari technikumot, Gömöri András Máté végül a színészi hivatás mellett kötött ki, mostanában pedig úgy érzi, a sok befektetett munka végre megtérül. Az érettségi után szinte üres zsebbel utazott Budapestre, hogy meghódítsa a világot jelentő deszkákat. Február 17-én a Budapesti Operettszínházban magára öltheti az Ének az esőben főhősének, Don Lockwoodnak a szerepét.

Gömöri András Máté Észak-Magyarországon töltötte a gyermekkorát, családcentrikus, összetartó famíliában. Rajongott a történelemért, falta a könyveket és minden érdekelte, ami a mozgásról szólt, számos sportágat kipróbált, és egyre ügyesebb volt az íjászatban, illetve a harcművészetekben. Családi indíttatásból műszaki pályát választott a továbbtanulásánál, villamosipari technikumba jelentkezett, de már ekkor csodabogárnak tartották a társai.

„Már tízévesen volt egy kalandozásom a színházi világba, amikor a miskolci színházban kiválasztottak Józsué szerepére. Tetszett a kulisszák mögötti világ, az előadás folyamata, az utána következő taps, azt hiszem, már akkor tudtam, nekem ezzel kell foglalkoznom. Mégis, akkoriban még erősebb volt az a vágy, hogy a sport területén legyek a legjobb. Így utólag visszagondolva, nagyon szűk volt az a határmezsgye, amin mozogtam a sport és az érzelmi beállítottságú előadóművészet között. Végül a középiskolai énektanárom kérdezte meg, nincs-e kedvem részt venni egy iskolai darabban és mivel tetszett az egyik szereplő lány, igent mondtam rá" - emlékezett vissza Gömöri András Máté a kezdetekre.

Innen azonban már egyenes út vezetett a színészet felé, hiszen egyre több időt töltött musicalstúdiókban, ének- és táncórákon, az érettségire készülve pedig már tudta, hogy színészként szeretne maradandót alkotni. Bár a kezdés nem volt könnyű, hiszen szinte üres zsebbel érkezett a fővárosba és a Színművészeti Egyetem harmad rostáján kiesett, felvették azonban a Pesti Magyar Színiakadémiára.

„Folyamatosan keresem a kihívásokat, így elindultam egy barátnőmmel egy musicalbajnokságon. Megnyertük, majd hetek múltán megcsörrent a telefonom, menjek be az Operettbe egy meghallgatásra. Hirtelen a sikerdarab Elisabeth egyik szereplője lettem. Az elmúlt négy évben egymás után jöttek a kisebb, nagyobb szerepek és egyre nagyobb feladatok. A Fame című musical kedvéért fél évig jártam különböző stílusú táncórákra, hogy még jobb formámat adhassam, majd következett tavaly nyáron az Ének az esőben főszerepe. Amellett, hogy óriási megtiszteltetés, nagy teher is, hiszen egy nagyon népszerű film főszerepét alakíthatom egy közkedvelt színházban" – tette hozzá a 24 éves színész.


Fotó: Dusha Béla

Máté külön steppórákra jár, keményen sportol, hogy fizikummal is bírja az előadást. Tavaly, a Szegedi Szabadtári Játékokon már megformálhatta Don Lockwood szerepét. Még ma is kirázza a hideg, amikor visszaidézi, milyen érzés volt, amikor a Singin' in the Rain című dalt elkezdve a kalapján meghallotta az eső kopogását. Majd hogyan érezte magát, amikor 5000 néző ovációval fogadta az előadást.

„Minden művésznek receptre írnám fel ezt az érzést, még nagyon sokszor szeretném átélni! Nagyon sokat segít darabbeli partnerem, Szinetár Dóra, csodálatos a szerepben, örülök, hogy vele játszhatom ezt a darabot. Úgy érzem, lassan levetkezőm a vidékről jött fiú kezdeti bizonytalanságait, kétségeit és kezdem megtalálni önmagam!" – tette hozzá.

A mozitörténelem egyik vitathatatlan örökzöldje, az Ének az esőben bemutatása után több mint hat évtizeddel is az egyik legnépszerűbb musical. A benne elhangzott slágerek, Gene Kelly és Debbie Reynolds frenetikus kettősének táncbetétei mind emlékezetesek azok számára, akik akár csak egyszer is látták. Tavaly óriási sikert aratott a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Budapesti Operettszínház előadása, így nem volt kérdés, az anyaszínházban is színpadra állítják a romantikus musicalt.

A bemutatót február 17-én tartják.


Galéria