Riporter 2013. augusztus 7.

Bán János & Bán Bálint – Sokszoros világszínvonalon

Bán János számára a színészet küldetés. Sőt most már nem csak neki: négy gyereke közül a második, Bálint jövőre végez a Színművészeti Egyetemen. És máris az apja mellett lép fel, méghozzá főszerepben. Különleges élmény őket egy színpadon látni, össze-vetni a hasonlóságokat, keresni a különbségeket.

Bán Jánost nemcsak mi magyarok tartjuk az egyik legkülönlegesebb tehetségű színészünknek. Amióta 1985-ben főszerepet játszott Jiří Menzel Az én kis falum című, Oscar-jelölt filmjében, a csehek és a szlovákok is rajonganak érte. A mai napig hívják fesztiválokra, díjakkal halmozzák el. A Katonában játszott Rükverc vérbeli színház: szórakoztató és tragikus egyszerre. Benne van az ország elmúlt húsz éve, csupa olyan figurával, akiket jól ismerünk. Bán János számára igazi jutalomjáték, mert rengeteg új színt tud megmutatni benne, a fiának, Bálintnak pedig hatalmas lehetőség. Az előadás után, az öltözőben találkozunk. Azt mondják, a színész ilyenkor él igazán. Este 7-től kell a topon lennie, és legalább éjjel 2-ig nem is tud lenyugodni. János ilyenkor még olvas, ír vagy éppen főz, Bálint pedig buli helyett a barátnőjével vagy a haverokkal töltött minőségi időt kedveli. Egy dologban egyetértenek: a munkájukat hivatásnak tekintik. A többiben már akadnak nézeteltérések.


Mind a négy gyereke ennyire hasonlít önre?
János: Furcsa módon igen. De talán Bálint a legjobban.

Csak külsőre, vagy belsőleg is?
János: Alapvetően másfajta emberek vagyunk. Bálint öntörvényű volt már kisgyerekként is. Rendkívül izgalmas személyiség, szinte irányíthatatlan. Míg a bátyját lehetett motiválni bizonyos dolgokban, Bálintra sehogy sem lehetett hatni. Viszont olyan sugárzóan létezett, hogy benne volt a pakliban, hogy esetleg művészi pályára megy majd. Hogy melyikre, azt akkor még nem lehetett tudni. Négyéves volt, amikor először forgattunk együtt, Gárdos Péter A brooklyni testvér című filmjében. Bálint ott is a fiamat játszotta.

Emlékszel rá?
Bálint: Igen, de igazából csak azóta, hogy apa elővette egy karácsonyon. Pontosabban egy János-napi vacsorán, mert mi akkor szoktunk összejönni, és olyankor apa főz – valami vadat, mondjuk fácánt. Akkor újranéztük a filmet, és hirtelen beugrott, mi történt a forgatáson. Eszembe jutott, mit éreztem, mire gondoltam. Pedig azokból az időkből nincsenek emlékeim – ahogy szerintem a legtöbb embernek.

És mire emlékszel?
Bálint: Rettenetesen utáltam a forgatást. Nyűgnek éreztem. Először nem akartam csinálni, aztán nem értettem, mi ebben a nehéz, utána nem fogtam fel, miért kell minden jelenetet többször felvenni. Nem élveztem.

Ön segített Bálintnak?
János: Inkább az édesanyja foglalkozott vele. Nekem abban az időben rengeteg munkám volt.

Ezt te is érzékelted? Hiányzott az apukád?
Bálint: Hogyne, egy gyerek mindent érzékel, ami a családjában zajlik. Hétéves voltam, amikor a szüleim elváltak, és emlékszem, akkor már évek óta arra gondoltam: jobban járnánk, ha külön lennének. Örültem neki, amikor végül elváltak.
János: Ez így van sajnos. Ha az egyik szülő ezt a hivatást választja, akkor a családi élet intim pillanatai gyakran kimaradnak. Hiszen én a vacsora, a fürdetés és az altatás időpontjában éppen dolgozom. Ezzel keresem a kenyeret, ebből tudom eltartani őket. Amikor Bálint és a bátyja kicsik voltak, rengeteget játszottam, forgattam, és a ?90-es évek elején a Katona József Színházzal folyton turnéztunk is. Egy évadban több mint száz napot utaztunk. Hazajöttem egy féléves turnéból, ők meg közben nőttek, mint a bolondgomba.

Amikor ezt a pályát választottad, Bálint, ez nem merült fel benned?
Bálint: Az ember még szinte gyerek, amikor egyetemre megy, ezért nem gondol arra, mi lesz, ha majd gyereke lesz. De azóta felmerült bennem is. És nem tudom, hogy fogok dönteni.

Mennyi időt töltöttél gyerekkorodban a színházban?
Bálint: Mindig itt voltam, egész kicsi korom óta. De sokáig nem akartam színész lenni. Csak 11-12 éves korom körül fixálódott bennem, és akkor is felvetődött néhány más lehetőség. Persze azok csak álomképek voltak.

Ki is próbáltad magad?
Bálint: Persze. Játszottam diákszínpadon és egyetemi színpadon is, már akkor, amikor még nem is voltam egyetemista.

Ön mit szólt ehhez?
János: Megnéztem, de nem mondtam neki semmit. Csak annyit kértem, hogy ha ezt a hivatást akarja választani, akkor vegye is komolyan. Ez nem játék. Nem arról szól, hogy filmezgetünk, pénzt keresünk, elbohóckodunk. Amikor Bálint 14 éves lett, azt mondtam neki: „Na, akkor itt ért véget a filmezgetés.” Majd ha jó lesz, úgyis fog filmezni. Felnőttkorában.

Szerző:
Gyárfás Dorka
Fotó: Sárosi Zoltán
Styling: Laczkó Mónika
Smink: Kiss Csilla
Ruha: Dsquared2, Guess, H&M, Replay

A folytatást keresd a 2013. májusi Marie Claire-ben.

[Marie Claire, 2013. május]


Galéria