Riporter 2015. március 9.

A női vízilabda válogatott kapusa a mellrák megelőzésére hívja fel a figyelmet

A nőnap nem csak a szép bókokról és a mutatós csokrokról szól. Ilyenkor fontos, hogy a nők magukkal is törődjenek, és ebbe sajnos beletartozik egy nőket érintő betegség, a mellrák témája is. Gangl Edina válogatott vízilabdázó tavaly egy mellrák ellenes kampány arcaként hívta fel a figyelmet a megelőzés fontosságára, most pedig nekünk mesélt a szűrések jelentősségéről.

Március nyolcadika az a nap, amikor mi nők kapunk egy csinos csokor virágot, esetleg valami édességet, vagy talán csak elmosogatnak helyettünk. A lényeg, hogy a nőnap rólunk szól, arról, hogy a világ odafigyeljen a nőkre, és persze, hogy a nők is odafigyeljenek magukra. És bár kétségtelenül jár a sok figyelmesség, és a léleksimogató nőnapi üdvözletek, amik elárasztják a számítógépek és a mobilok kijelzőjét, de mindez arra is jó alkalom, hogy felhívjuk a figyelmet egy betegségre, ami szintén csak a nőket érinti. Talán úgy érezzük, rengeteg a mellrákról szóló kampány és hirdetés, sok nő mégsem jár rendszeresen szűrésre, pedig ma már köztudott, hogy a korai stádiumban felismert betegség kiváló eséllyel gyógyítható.


Gangl Edina a magyar vízilabda válogatott kapusa tavaly az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány és az UVSE-Centrál felkérésére vállalta, hogy egy mellrák ellenes kampány arca legyen. Edina gondolkodás nélkül igent mondott, melyben nagy szerepe volt annak is, hogy sajnos egy közvetlen környezetében élő személy is kénytelen volt megküzdeni a betegséggel. „Nagyon kicsi voltam, de tudtam, hogy komoly dologról van szó. Akkor még sok mindent nem fogtam fel az egészből... Szerencsére ez már a múlté és a közeli hozzátartozóm is már csak múltidőben beszél a betegségéről.” – emlékszik vissza a sportolólány.



Edina sportolói életmódja, és a családban előfordult betegség hamar megértette a lánnyal testünk és lelkünk épségének fontosságát: nagyon fiatalon felvilágosították a szűrések és házi ellenőrzések jelentősségéről, de az állandó aktív sportolás is rákényszeríti őt, hogy folyamatosan ellenőrizze egészségét.

„Félévente nagyon részletes sportorvosi méréseken és vizsgálatokon veszünk részt. Ez nagyon fontos, hiszen fokozott igenybevételnek van kitéve a szervezetünk és muszáj a folyamatos megfigyelés, ellenőrzés.” – magyarázza Edina. „A sport egyébként is sok mindenre megtanít. Egy idő után rájön az ember, hogy csak úgy tudja  a maximumot nyújtani, ha a test és a lélek egyensúlyban van. Ha valami nincs rendben meg kell találni az okot, hogy egészségügyi vagy lelki eredetű-e a probléma. Az ’ép testben ép lélek’ elvet vallom, hiszen egyik nem működhet a másik nélkül.”

A mellrák ellenes kampány arcaként Edina számára az volt a legfontosabb, hogy felhívja az emberek figyelmét a megelőzésre. Hiszen, ahogy az élsportoló is kiemelte, csak pár percünkbe kerül, hogy foglalkozzunk testünkkel, és így hatalmas veszélyektől óvhatjuk meg magunkat: „Ha naponta pár percet foglalkozunk a testünkkel időben észlelhetjük, ha valami baj van.

És természetesen ne féljünk orvoshoz fordulni.” És ha Edinának belefér, akkor biztosan nekünk is. Hiszen a fiatal sporttehetség – aki nem mellesleg gyönyörűen mutat rózsaszín fürdőruhájában a kampányfotókon – állandóan edzések és versenyek végtelen körforgásában tölti mindennapjait. Bár beismerte, hogy kevés ideje marad magával foglalkozni, de azt az időt mindig igyekszik tartalmasan tölteni. „Nagyon fontos, hogy a rengeteg edzés mellett jusson időm a kikapcsolódásra is. Azt a kis időt amit nem az edzéskkel töltök igyekszem a lehető leghasznosabban kihasználni. Ilyenkor jöhet a tanulás, a mozizás és teljes testi, lelki felfrissülés!”

  • Szerző(k):
  • KD

Galéria