Riporter 2016. december 9.

Ezért veszélyes Kínában koszorúslánynak lenni

Koszorúslánynak lenni nagy kihívás, de Kínában egyenesen veszélyes feladat is – nem ritkán zaklatással és erőszakos gesztusokkal is meg kell birkózniuk a menyasszony kísérőinek.

Amerikában és a nyugati világ nagy részén igazi megtiszteltetés koszorúslánynak lenni: a lányok versengve próbálnak a menyasszony kedvében járni, és kábé annyira készülnek a nagy napra, mint maga az ifjú pár.

Egy hagyományos kínai esküvőn egészen más a helyzet. Az ilyen alkalmakkor a kínai koszorúslányoknak ugyanis nem ritkán zaklatást és erőszakos gesztusokat kell elviselniük: szeptemberben egy 28 éves koszorúslány életét is vesztette egy esküvőn, amiért durván alkoholfogyasztásra buzdídották.

Fotó: Profimedia - Red Dot

Hagyományosan a kínai esküvőkön a koszorúslányok menyasszonynak öltöznek, hogy így védjék meg (önmaguk „feláldozásával”) az arát. Régen ugyanis megesett, hogy a menyasszonyokat valóban elrabolták rivális családok vagy közönséges bűnözők – így pedig csökkenteni lehetett az esélyét, hogy felismerjék a valódi házasulandót.

Egy mai kínai esküvőn ettől persze nem kell tartani, a hagyomány magja azonban megmaradt, azaz a koszorúslányoknak még mindig „védelmezniük” kell az arát. Például ha be akarnak jutni a vőlegényt kísérő férfiak a menyasszony öltözőjébe, a koszorúslányoknak kell megakadályozniuk azt, elviselve a szexuális zaklatást, az ittas férfiak gyakran durvaságba torkolló noszogatását.

Nem ritka, hogy a koszorúslányoknak megalázó, szexuális töltetű feladatokat kell elvégeznie, például banánt kell nyalogatnia, vagy nyilvános sztriptíz táncot kell lejtenie. Ugyanígy ők isznak a „menyasszony helyett” a vendégek kérésére – ez pedig a fent említett, közelmúltbeli tragédiához hasonló eseményekhez is vezethet.

A konzervatívabb vidéki régiókban a leggyakoribbak az ilyen szexuális zaklatások, de a városokban sem ritka, hogy a koszorúslányoknak pokoli élmény az esküvő. Épp ezért a nők csak vonakodva tesznek eleget a felkérésnek, nem ritka, hogy hivatásos koszorúslányok vállalják a feladatot, akik pénzért még a szexuális zaklatást is hajlandóak megtűrni. Ennek a „szakmának” a népszerűsödése pedig nyilvánvalóan csak újabb problémákhoz vezet – ahelyett, hogy teljesen eltörölnék a konzervatív hagyományokat, a fizetett munka álarcával legitimálják azt.

Marie Claire UK

  • Szerző(k):
  • KD

Galéria