Riporter 2017. július 8.

„Akik ismerkedni szeretnének velünk, azok ne ismeretlen állatfajként tekintsenek ránk” - LMBTQ romának lenni Magyarországon

Belegondolni sem könnyű, milyen helyzetben vannak azok ma Magyarországon, akik egyszerre két megbélyegzett csoporthoz is tartoznak. A Pride hetén alapvetően a szabad szerelmet ünnepeljük, de ez jó alkalom arra is, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk azokra, akiknek nemcsak LMBTQ+ személyként, de etnikai kisebbségként is meg kell vívniuk a harcukat. A Romaversitas és a Tilos Rádió közös kamionja idén is felvonul a fesztiválon a roma és az LMBTQ+ közösség kölcsönös elfogadásáért – a Pride előtt a kamion két főszervezőjével, Jóni Tiborral, a Romaversitas önkéntesével és Farkas László (GypsyRobot) dj-vel beszélgettünk.

Az idei Pride-on is hangos cigányzenével vonul a Romaversitas Alapítvány és a Tilos Rádió közös kamionja, az az alapvetően kissé magányos, de ilyenkor nagyon is élénk sziget, ahol egyszerre két fronton is küzdeni kell. Mert azt azért nem nehéz belátni, hogy a mai Magyarországon egyszerre romának és LMBTQ+ személynek lenni finoman szólva nem egyszerű feladat. Két évvel ezelőtt a HVG-n járták alaposabban körül a témát, akkor az ott megszólaló Jóni Tibor és Farkas László dj is beszélt a queer cigányság helyzetéről.
A 2017-es felvonulás előtt arról faggattuk őket, hogyan csöppentek az aktivizmusba, miért kezelik egzotikus lényekként az LMBTQ romákat, és miben segíthet az afroamerikai melegek közösségének története nálunk.

Tibor, úgy tudom, a te aktivizmusod a Cigány Hallgatói Hálózatban való részvételedből gyűrűzött ki. Az aktivizmus mennyiben változtatott azon, ahogyan a roma származásodhoz viszonyulsz?

Jóni Tibor: Igen, ez így történt. Először 2011-ben, másodéves egyetemistaként kerültem roma közösségbe a családomon kívül, mikor a Romaversitas Alapítvány és Szabad Egyetem ösztöndíjasa lettem. Eleinte nagyon új volt minden és nehezen találtam meg magam ezen a közösségen belül, de egyre aktívabban kezdtem részt venni a közös programokon, tréningeken és kezdtem barátokra találni a szabadegyetemi hétvégeken. Korábban a cigány identitásom csak azt jelentette számomra, amit otthonról hoztam magammal a családomtól, ahogy ők látták a cigányságot, ami viszont teljes mértékben összeegyeztethetetlen volt a melegséggel. Nem ismertem cigányokat a családomon és a család ismerősein kívül, akikkel bármiről beszélhettem volna. A Romaversitasban viszont hozzám hasonló élethelyzetben lévő, egyetemen tanuló fiatalokkal ismerkedtem meg, ami eleinte egészen sokkoló volt, utána viszont egyre jobban vonzott az egész, a pezsgő cigány kulturális élet Budapesten a többiekkel, akikkel önfeledten tudtunk nevetni saját magunkon is, akikkel meg akartuk váltani a világot és akik már akkor a családomra emlékeztettek - később pedig a családommá is váltak. Mikor egyre többeknek coming outoltam, ők elfogadtak. Ekkor jött rendbe bennem minden, így tudtam összeegyeztetni a cigányságot a melegséggel. Ekkor lettem hirtelen aktivista, megalapítottuk a Cigány Hallgatók Hálózatát, és egyre inkább felelősségemnek éreztem azt, hogy közelebb hozzam egymáshoz a két közösséget. Azáltal, hogy elfogadtak, nagy lelkesedéssel tudtam nekivágni.

László, te dj-ként az éjszakai élet aktív résztvevője vagy. Hogy látod, mennyire viselik nyíltan LMBTQ+-identitásukat a roma fiatalok?

Farkas László: Nem igazán viselik nyíltan. Tapasztalataim szerint azok a roma fiatalok, aki vállalják a melegségüket, de külső vonásaik alapján le tudják tagadni, hogy romák, nagy valószínűséggel megteszik. (Ekkor általában az egész család kollektíven tagadja a roma származását.) Ez a „pozitívabb” végkimenetelű eset, az ember életét kevésbé befolyásolja rossz irányban a roma identitásának tagadása, mint a szexuális irányultságának elfojtása, főleg egy olyan közegben, ahol a roma identitásnak még mindig inkább csak a hátulütői és stigmái élnek a köztudatban, pozitív roma önképről, kultúráról, történelemről nem hallani eleget, és a jelenlegi illetékesek sem foglalkoznak kellő mértékben ennek elősegítésével. Akik nem tudják vagy akarják tagadni származásukat, azok inkább elfojtják a szexualitásukat, ami később például pánikbetegségben, alkohol- és kábítószerfüggőségben, a titkos viszonyoktól való függésben, boldogtalan kényszerházasságokban üt vissza. A kettővel együtt nehézkes lehet megbirkózni. Persze nem lehetetlen. Akik ezt megteszik, rájuk szuperhősként tekintek, és tényleg egyfajta szuperhőssé is válnak. Értem ezt arra, hogy a stigmákkal és a bántásokkal megbirkózva, egyfajta “rugalmas ellenállóképesség” és a valódi “büszkeség” szintjét elérve az élet más területein is általában többre képesek az átlagnál.

Farkas László (GypsyRobot)

Látsz különbséget a vidéki és budapesti bulikban?

F.L.: Vidéken sajnos még egyszer sem volt lehetőségem DJ-zni, de a vidéki roma melegek hangja eljut hozzám a közösségi médián keresztül. Online megkeresésekből és személyes tapasztalatokból is, azt kell mondjam, kevés olyan roma-meleg történettel találkoztam eddig, amelynek ne lett volna eleme például az öngyilkosság gondolata, vagy konkrét kísérlete, a félelem a család kitagadásától vagy fenyítésétől, vagy ennek megtörténte a felvállalás után. Alapvető tendencia a vidéki LMBTQ-közösségben, hogy a fiatalok a 18. életév betöltése után Budapestre költöznek-menekülnek, ez szerintem a roma-LMBTQ emberekre is igaz. Ez is azt sugallja, hogy sokszor mindössze az a gond, hogy sem maga az érintett, sem a család nem találkozott még soha más melegekkel, LMBTQ emberekkel, egyszerűen ismeretlen a téma. Maximum csak a hétköznapi “buzizás” megy, pejoratív értelemben.
Ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy évről évre feltűnjünk a Pride-on és megmutassuk: igenis létezünk, színesek vagyunk, több szempontból eltérünk a többségi társadalomtól, de közben ugyanolyan emberek vagyunk, akikben az elsődleges mozgatórugó az egymás iránti szeretet és tisztelet. Tudniuk kell, hogy nincsenek egyedül, és nem lehetetlen így a kiegyensúlyozott, boldog élet. Sőt!
Én a családommal mondhatni könnyű helyzetben vagyok (és szerencsére erre sem én vagyok az egyetlen példa), mert a melegségemet viszonylag könnyen elfogadták a tágabb rokonságban is azok, akik igazán közel állnak hozzám. Ami szerintem szintén igaz a roma családokra, hogy a “hétköznapi szeretet” hangsúlyosabb, talán jobban figyelünk egymásra az átlagnál, és ez a szebb kimenetelű történetek malmára hajtja a vizet.

Magyarországon cigánynak és melegnek/leszbikusnak lenni egyaránt súlyos bélyeg, hogy a kettő együtt milyen, azt elképzelni is nehéz. Mik a tapasztalatok, hogyan viszonyul a magyar társadalom az LMBTQ+ romákhoz?

F.L.: A magyar LMBTQ-közösség alapvetően a legelfogadóbb, de LMBTQ-embereket is hallottunk már cigányozni, ami számomra egyszerűen abszurd. Fordítva is. A magyar társadalomról akár elkeserítő jellemzőként is hathatna az a rosszindulatú kommentáradat, amit a tavalyi roma-meleg flashmob-esküvőnk után kaptunk a közösségi médiában. Azt viszont már megtanultam, hogy általában azok a leghangosabb ellentüntetők, akiket valamilyen hatalmi érdek az orruknál fogva vezet, vagy akiknek valamilyen restanciájuk van a téma kapcsán, úgy értem, látens melegek, vagy szimplán nincs semmilyen információjuk a témáról. Mindegyik sajnálatot vált ki belőlem, ami még inkább arra ösztönöz, hogy kitartsak a missziómban. Ami számomra sok erőt ad, az az európai-nemzetközi szintű összefogása és szervezettsége a roma-LMBTQ közösségnek. Három nemzetközi konferencián vagyunk túl, a legutóbbi már Strasbourgban zajlott, az Európa Tanács (Roma SRSG Support Team) szervezésében és támogatásával, akik a kamionunk mellé is beálltak kommunikációs partnerként, ideológiai támogatóként. Összegyűjtöttük a közösséget legsúlyosabban érintő problémákat, és elkezdtünk kidolgozni egy akciótervet ezek orvosolására.

A roma közösségen belül mennyire elfogadóak az LMBTQ emberekkel? Hogyan viszonyulnak a melegekhez/leszbikusokhoz a tradicionális cigány kultúrában?

F.L.: Tapasztalataim szerint Magyarországon nem annyira elfogadóak. A tradíciók abban nehezíthetnek meg sorsokat, hogy egyeseket fiatalon kényszerűen megházasítanak, olykor még azelőtt, hogy azok felfedezték volna saját szexualitásukat. Egy fiúba talán jobban beleültetik, hogy egy férfi igenis legyen férfias, egy lány pedig legyen nőies. Ez az én megitélésem szerint semmiben nem különbözik attól, mintha valaki azt mondaná: egy ember legyen fehér, de ne legyen fehér-fekete keverék, roma végképp’ nem. Persze vannak kivételes esetek, ahogyan azt már említettem.

Korábban említettétek, hogy a vallásosság is nehezítő körülmény. Ez még a mai napig is számottevő tényező? Gondolok például a pápa kiállásaira a meleg közösség mellett.

F.L.: Szerintem még igen. Az egyház évszázadokon át tartó démonizálása után még nem érzem kellően hangsúlyosnak a pápa kiállását ahhoz, hogy a hívő emberekben elültetett elutasítást feloldja. Azt is szomorúnak tartom, hogy a melegektől történő bocsánatkérés felvetéséhez egy orlandói mészárlásnak kellett megtörténnie. Ezek a hírek a zártabb roma közösségekbe, olykor infrastruktúra nélküli, elszigeteltebb vidéki falvakba, cigánytelepekre nehezebben jutnak el. Persze bízom benne, hogy lassan, de biztosan a fejlődés útjára léptünk vallási vonatkozásban is. Én személy szerint kifejezetten örülök annak, ha valaki meg tudja találni az egyensúlyt a vallása és a mássága között. Jómagam az utóbbi években a spiritualitás, a buddhizmus és a kereszténység elemeinek ötvözésében és gyakorlásában találtam meg a módját a kapcsolódásnak a Teremtővel, a bennünk élő Istennel. A vallásgyakorlást jó mentálhigiénés eszköznek tartom, továbbá valódi közösségépítő ereje van, amelyre szerintem a modern társadalmaknak is nagyobb szüksége lenne - amennyiben a szeretet és nem az ítélkezés jegyében zajlik. Ferenc pápához hasonlóan én is hiszek a találkozás kultúrájában, ezért is hiszek a Pride-ban. Külön öröm számomra, hogy itthon is létezik már a Keresztények a Melegekért csoport, akik nemes egyszerűséggel az együtt gondolkodást hirdetik a témakörben, és akikkel közösen transzparenskészítő workshopot is szerveztünk, annak szimbólumaként, hogy igenis lehetséges mindnyájunk közös, békés, szeretet- és tisztelet-teljes együttélése.

J.T.: Azt hiszem, ez attól függ, mit értünk vallásosság alatt, melyik vallásról beszélünk, illetve mennyire tudjuk ezt elválasztani a kultúrától és a kor szellemétől vagy az állam érdekeitől. Nem vagyok vallásos, de tisztelem a vallásokat, mert alapvetően a szeretet és az elfogadás áll a középpontjukban. Napjainkban viszont az a gyűlölet, ami az egész nyugati világban a levegőben van, sajnos több vallási vezetőt is megmérgezett, akik már nem szeretetet és elfogadást hirdetnek, hanem ennek az ellenkezőjét. És ez az üzenet nagyon könnyen célba ért azoknál, akik kétségbe vannak esve és könnyű, megfogható válaszokat várnak. Vagy szeretnének beilleszkedni és biztonságban érezni magukat a jelenlegi társadalomban. Én nem tudom ezért a vallást hibáztatni, mert azt gondolom, hogy a vallás nem választható el az adott kultúrától, a normáktól. Sok katolikus legmélyebb meggyőződéssel mondja, hogy el kell fogadni a melegeket, a többi vallást és segíteni kell a menekülteken, hiszen a Biblia is ezt hirdeti, de sok katolikus ennek az ellenkezőjét állítja.


Jóni Tibor, a Romaversitas önkéntese

A HVG cikkét olvasva megakadt a szemem azon, mikor Máté Dezső azt mondta, a romák és melegek köréből is kiszoruló LMBTQ romák már-már külön egzotikus kisebbséget alkotnak. Mit lehet tenni ez ellen, hogy ne keletkezzen újabb kirekesztő „doboz”?

J.T.: Igen, teljesen egyetértek vele. Hogy mit tehetünk ellene? Keményen dolgozunk azért nap, mint nap, hogy láthatóan felvállaljuk a véleményünket, és ha szóba kerül, őszintén, türelmesen és egyben elfogadóan beszéljünk cigány közösségben a melegségről, meleg közösségben a cigány közösségről. Ha az ember leküzdötte magában a félelmeit ezzel kapcsolatban és mer beszélni, egyben elég nyitott más véleményekre, végighallgatja azokat, akkor onnantól kezdve ez nem nehéz. Azt hiszem, büszkén mondhatom, hogy ezt tekintjük küldetésünknek, és persze mehetne jobban, de kifejezetten jól haladunk vele. Én tudatosan beszélek erről a környezetemben. De tény, hogy az LMBTQ+ közösségben ugyanúgy, mint ahogy a cigány nők és a cigány férfiak a többségi társadalomban, az LMBTQ+ romák egy romanticizált, misztikus lénynek számítanak, akiket sokan ezért szeretnének megszerezni. Persze elsősorban rövid távon. Ez a jelenség a heteroszexuálisokat ugyanúgy sújtja, de szexuális kisebbségben szerintem még inkább jelentős. Az ismeretlen, vad, mitikus, egzotikus, forróvérű, gondolom nem kell tovább sorolnom a jelzőket...

F.L.: Itt szerintem az a lényeges pont, amit Tibor mond, hogy a megszerzés tárgyaivá válunk, de csupán rövid távon, mert párkapcsolati szinten már kevésbé merik felvállalni, hogy roma származású partnerük van, még akkor sem, ha minden klappol. De egy kaland erejéig izgatja az emberek fantáziáját. És ez sajnos valóban nagyon igaz a hetero társadalomra is. Szerintem erre az egyetlen megoldás, ha a társadalom átlag szellemi és érzelmi intelligencia-szintje emelkedne valahogy, hogy ne ennyire a fizikai adottságokról szóljon a párkeresés, ismerkedés.

J.T.: Vagy ha különbségeinkkel együtt, inkluzívan élhetnénk Magyarországon, ahol az integráció és az inklúzió nem a politikai pártok nem működő cigányprogramjainak és terveinek összfantázianeve lenne, hanem valóban bekövetkezne. Azt hiszem, ez az egyetlen mód arra, hogy ne másnak, ismeretlennek számítsunk, és akik ismerkedni szeretnének velünk, azok ne ismeretlen állatfajként tekintsenek ránk.

A nem-roma fiatal értelmiségben már felnőtt egy olyan generáció, aki sokkal nyitottabb, elfogadóbb a más szexualitásokkal, kisebbségekkel szemben. Érezhető ilyen generációváltás a fiatal értelmiségi romák között is?

J.T.: Szerintem teljes mértékben, sőt ez a tendencia még jobban jellemző nálunk, cigányoknál. Nagyon örülök ennek a kérdésnek, mert sokat beszélünk a negatív dolgokról, ami persze fontos, hogy előbbre tudjunk lépni, de keveset a pozitívakról, mert azokat természetesnek vesszük. Hogy pár példát felsoroljak, a kamion szervezését segítő aktivisták a Romaversitas részéről mind nem tartoznak az LMBTQ+ közösségbe, de ugyanúgy mint mi, nagyon fontosnak tartják ezt az ügyet. Néha meglep, hogy a testvéreim számára mennyire természetes, hogy barátom van és nem barátnőm. Nap mint nap meglep, hogy mennyien kiállnak cigányok amellett, amit a kamionnal képviselünk a Pride-on. És nemcsak fiatalok, nemcsak az egyébként is liberálisok, hanem a tradicionálisak is egyre többen. A civil törvény, az Auróra bezárása, a gyűlölet a levegőben és a gyűlöletbeszédek, a rasszizmus és a homofóbia kézenfogva egymás mellett sajnos mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy mostmár nem csak az LMBTQ+ cigányok értik, hogy miért kulcsfontosságú a két közösségnek támogatnia egymást, hanem szivárvány körökben és cigány körökben is egyre aktuálisabb és fontosabb ez a téma.

Van egyébként olyan híres roma LMBTQ személyiség, aki képviselni tudná/tudja ezt a közösséget?

F.L.: A bolgár Azis válllaltan roma és meleg, queer, nem fél a láthatóságtól és kifejezetten közkedvelt az egész Balkánon.

J.T.: Azis-on kívül én akkor megemlíteném, hogy Laci (GypsyRobot, Lacika La Chica,...) is kifejezetten közkedvelt DJ és látható aktivista nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában. Azt hiszem, nem tudom jobban bizonyítani, hogy mennyire jól képviseli ezt a közösséget annál, hogy vele én is merem képviselni, és ő az, aki nélkül ezt nem tudnám csinálni.


Jóni Tibor és Lang Györgyi egy korábbi Romaversitas-kamionon

A nemrégiben nagy publicitást kapott Holdfény (Moonlight) című film szintén egy speciális csoporttal, az afroamerikai melegek helyzetével foglalkozott. Lehet-e mintaadó például az USA-ban élő fekete LMBT-csoportok helyzete, aktivizmusa, kiállásai a számotokra?

J.T.: Igen is meg nem is, de nagyon fontos ez a párhuzam, mert sok mindenre rávilágít. Ebben a tekintetben ugyanarról beszélünk: az eltérő etnicitás/bőrszín és az eltérő nemi identitás/ szexuális orientáció interszekciójáról, közös meglétéről. Sok tekintetben sokkal jobban haladnak ott, Amerikában, viszont azt hiszem, hogy több tekintetben jobban haladunk itt, Európában, Magyarországon, amit nagyon fontos észrevennünk. Az USA minden államában lehetségessé vált azonos neműek közötti legális házasság, míg nálunk ez még hiányzik. A feketék kivívták, hogy ne legyenek szegregált iskolák az USÁ-ban, ettől függetlenül ott is van kevés. Nálunk viszont csak az van. A feketék törekvései nehezen, de már célba értek és náluk nem divat rasszistának lenni, sőt. Ebből a szempontból ők vannak jobb helyzetben, mint mi. Amiben viszont nagyon szerencsések vagyunk, az az, hogy itt nem lehet törvényesen bárkinek fegyvert birtokolnia, nem lőhet le bárki bárkit az utcán fényes nappal. Az USÁ-ban élő fekete, latino, ázsiai és emellett LMBTQ+, elsősorban transznemű közösséget hihetetlen mértékben sújtja mind a verbális, mind a tényleges erőszak, ami rengeteg esetben emberáldozatot is követel. Persze ezekre az esetekre nem terrorcselekményként tekintenek, hiszen ha egy fehér férfi öl meg az utcán egy barnabőrű transz nőt, az sokak szerint dicsőítendő. Az internet tele van hasonló gyűlöletbeszédekkel, de olyan videókkal is, amelyekben macsó nacionalista férfiak megölnek az utcán egy barnabőrű transz nőt. A tények mellett a legfontosabb kérdés az, hogy mennyiben van igaza annak, aki azt állítja, hogy az öngyilkosságot elkövető transzszexuálisok valóban nem öngyilkosságot követnek el, hanem a társadalom végzi ki őket.
Az öngyilkosság aránya a transzszexuálisoknál Európában és Magyarországon is hihetetlenül magas, ha jól tudom, több, mint 40%, de nálunk az utcán történő emberölések száma messze nem éri el az amerikai átlagot, ahol szinte minden nap megölnek egy transzszexuális nőt. A két helyzet összehasonlításakor ezt gondolom legfontosabb faktornak, mert a meggyilkolt transzszexuálisokat szinte csak barnabőrű, fekete vagy ázsiai transz nők teszik ki. Mikor LMBTQ+ jogokról beszélünk egy térképen, hajlamosak vagyunk erről megfeledkezni, holott a jogok megléte magában még semmit nem jelent.
Ha az a kérdés, hogy az USÁ-ban lennék-e szívesebben fekete vagy barna meleg férfi vagy itt cigány meleg férfi, egyértelműen azt válaszolom, hogy itt, mert itt biztonságban érzem magam.


Tibor és László "flashmob-esküvőjükön". A két aktivista ugyan nem alkot egy párt, a reakcióktól tartó valódi meleg párok visszalépése miatt mégis bevállalták, hogy szimbolikus esküvővel állnak ki jogi egyenlőségért.

A Pride-hoz kapcsolódó programotokon kívül milyen más eseményekkel, programokkal támogatjátok az LMBTQ romákat?


J.T.: A Romaversitas részéről az elmúlt évektől kezdve kifejezetten bátorítottuk az LMBTQ+ jelentkezőket és hallgatókat. Több olyan szabadegyetemi témánk volt, ahol az identitás, elsősorban a nemi identitás, a szexuális orientáció kérdését jártuk körbe. Hiszen rengeteg múlik azon, hogy a tehetséges, tenni akaró meleg cigányfiú otthonra lel-e a cigány közösségben vagy nem. Ez nem csak neki számít, hanem sokkal inkább a közösségnek, hiszen a közösségnek van szüksége tehetséges, képzett fiatalokra, akik képviselhetik az ő érdekeiket. Az elmúlt években, habár nem főszervezőként, de adománnyal támogattuk a Pride-on a cigány kamiont. Az elkövetkezendő években pedig még kevésbé szeretnénk szem elől téveszteni ezt az ügyet. Több ötlet is felmerült, hogy mit tehetnénk, de ezek egyelőre még csak ötletek. Viszont valószínűnek tartjuk, hogy ezeket még több aktivista bevonásával meg tudjuk valósítani.



  • Szerző(k):
  • Kránicz Dorottya

Galéria