Őszi események a Gasztrosétányon

2014. október 21.
Etyeken zajlik még a szüret, mégis marad idejük a gazdáknak nyitott vendégfogadásra az őszi időszakban is. Az Újhegyi és Szépvölgyi pincék három hétvégén terveznek közös nyitott pince napokat a Gasztrosétányon.

Etyeken, az Újhegyen és Szépvölgyben egyébként is pezsgő élet folyik, hiszen az évszakonként itt megrendezett Etyeki Piknikek mellett egyre több pince tart rendszeresen nyitva várva a bort, sonkát, sajtot, esetleg házi süteményt vagy szörpöt kóstolni vágyó vendégeket. Emellett az itteni gazdák igyekeznek minél több alkalmat, ünnepi időszak adta lehetőséget megragadni, hogy nyitva tartásukat, programjaikat összehangolva közösen fogadják a Budapest szőlőskertjébe látogatókat.

Ezen összefogás eredményeként idén ősszel még három ilyen alkalom kínálkozik, hogy betérhessünk valamelyik újhegyi pincébe vagy kipróbálhassuk a vajköpülés az Etyeki Sajtútállomás „műhelyében”:

ÉLMÉNYSZÜRET A GASZTROSÉTÁNYON        – 2014. október 23-26.
MÁRTON-NAPI LIBADALOM A GASZTROSÉTÁNYON     – 2014. november 15.
ŐSZUTÓ A GASZTROSÉTÁNYON             – 2014. november 29.

Élményszüret a Gasztrosétányon

Az októberi hosszú hétvégén minden nap 10.00 órától nyitott pincékkel várja vendégeit a Gasztrosétány. A szüret vége felé a legnemesebb borok és pezsgők mellett mustot, murcit és néhány pincében már újbort is lehet majd kóstolni. A sajtkészítés-bemutató mellett mindenki kipróbálhatja, milyen vajat köpülni, illetve a kicsik és nagyok is próbára tehetik magukat tökfaragásban.

További információkért kattints IDE!