Pataki Ági, az IT LOOK kampányarca

2014. július 22.
A L’Oréal Professionel őszi IT LOOK kampányának fotózásán jártunk, ahol a modell nem más volt, mint Pataki Ági. A fotózás minden percét imádtuk, a végeredményről pedig hamarosan fotógalériával is jelentkezünk.

A L’Oréal Professionel második éve következetesen nem egy szigorú sémára felhúzott kollekcióval dolgozik, hanem úgynevezett IT LOOK trendekkel. Ezen IT LOOK frizurák mindegyike a kifutók világának jegyeit dolgozza össze, mégpedig a kialakulóban lévő szociális irányzatokkal. A márka kampányaiban ezeket a trendeket nem csak felnagyítja, hanem a megfelelő szín- és formavilággal társítva hozza el a nagyközönség számára, méghozzá idén többek közt Pataki Ági producer segítségével.

A Flashback stúdióban zajló, jó hangulatban, és kánikulában zajló fotózáson három különböző irányvonal került középpontba, hogy jobban lefedjék a különböző igényekkel, ízlésvilággal, hajhosszal és hajszínnel rendelkező piacot.

Szezonális rendek

A színek tekintetében – a barna árnyalatok terén – az igazán hűvös árnyalatok lesznek előtérben. Hamvas és jeges barnák lesznek divatosat, illetve az ezzel kontrasztban álló rézvörös panelekkel való kombinációk alkotják a trendi megjelenést. A szőke hajszínek esetében viszont az arany lesz a domináns, ami természetesen nem jelent egyet – és ne is keverjük össze – a sárga hajszínnel. A szépen kidolgozott arany árnyalatok fantasztikusan kiemelik viselőjük selymes arcszínét, a világos tónustól egészen a karamell mélységig terjedhetnek. Mindezt jól példázta Pataki Ági új hajszíne is. „Egyáltalán nem szabtam meg, hogy milyen hajat készítsenek nekem, mert tisztelem az alkotói autonómiát. Biztos voltam benne, hogy így túl a hatvanon, nem fognak sem zöld, sem kék hajat festeni nekem.” Ehhez képest semmilyen drasztikus, csupán kis, de mégis izgalmas, árnyalat- és fazonbeli változás történt, tette hozzá a producer.

Forma szempontjából – nagy örömünkre – még mindig hódítanak a rövid fazonok: pixie forma, de féloldalas hosszú frufru résszel, picit elnyújtott-félhosszú bob, illetve aki mégis a hosszabb stílust kedveli annak is javasoljuk, hogy vigyen játékosságot a megjelenésébe, például egy nagy volumenű, tömött frufruval, mely nagyon divatos lesz 2014 őszén.

Zsidró Tamás, nem tagadja, hogy a mostani kollekció nagyon színes, bevállalósabb, aminek azért is örül, mert megtörik ezzel a szokásos „őszi egyensémát”.

„Én ezúttal egy hatvanas-, hetvenes éveket idéző frizura átiratát készítettem a 2014 évre. Határozott frufruval, erős volumennel, köralakkal, amit inkább a vastag szálú hajjal rendelkező, fiatalos nőknek ajánlanék.”

A trendek mellett egy szabály örök érvényű: merjünk változtatni és kísérletezni a stílusunkkal!
Attól hogy a párod ragaszkodik az általános iskola óta növesztett tincseidhez, ideje, hogy fontolóra vedd a váltást. Ne feledd: a mindig copfba kötött hosszú haj nem frizura, főleg, hogy mindeközben hódítanak a félhosszú bob és rövid pixie formák, melyekkel minden nap egy új személyiséget ölthetsz fel. Játssz a stílusoddal, melyhez a frizurád a legjobb kiegészítőd, ami ráadásul minden nap veled van!