Akik legalább háromszor házasodtak

Gondoltad volna, hogy Kate Winslet is háromszor állt már az oltár előtt? Kim Kardashian vajon hányszor? Tudod, hogy ki az, aki a legtöbbször ment férjhez?

Kate Winslet
Házasságkötések száma: 3
A színésznő először 1998-ban Jim Threapleton rendezővel kötött házasságot. Lányuk Mia, 2000-ben született. 2001-es válásuk után Kate, Sam Mendes filmrendezővel került kapcsolatba. Házasságuk 2003-tól 2010-ig tartott, közös gyermekük, Joe 2003-ban született. A színésznő végül harmadszorra is férjhez ment: 2012-ben az üzletember Ned Rocknrollhoz, akitől alig egy éves kisfia, Beart született.

Tom Cruise
Házasságkötések száma: 3
A színész első felesége Mimi Rogers színésznő volt még a kilencvenes évek végén – mindössze három éven át. Aztán Tom a válás évében találkozott Nicole Kidmannel a Mint a villám cím film forgatásán, és nagyjából még ugyanebben az évben feleségül is vette. Kidmannal közösen két gyermeket fogadtak örökbe, Connort és Isabellát, és a házasságuk 11 évig bírta. Tom aztán harmadszorra is megnősült, Katie Holmes színésznőt vette el, de mára már – hat év együttlét után – csupán kislányuk, Suri köti össze őket.

Drew Barrymore
Házasságkötések száma: 3
A gyermeksztárból sikeres felnőtt színésznővé avanzsált Drew pontosan háromszor állt oltár elé. Elsőként 1994-ben Jeremy Thomas komikus színészhez ment feleségül, majd egy évvel később el is vált tőle. Második férjével, Tom Greennel szintén egy évig tartott a házassága 2001 és 2002 között. Harmadik férje, Will Kopelman lett, akivel 2012-ben házasodtak össze. Két gyerekük is született: a két éves Olive és nemrégiben Frankie.

Kim Kardashian
Házasságkötések száma: 3
A korábbi valóságshow szereplő Kim elsőként Damon Thomas felesége volt 2000 és 2004 között, majd 2011-ben egy tévéműsor keretén belül kötött házasságot az NBA játékos Kris Humphries-el, aki ellen 72 nap után válópert nyújtott be. Jelenleg Kanye Waer rapper a férje, kislányuk North West idén született.

Demi Moore
Házasságkötések száma: 3
A színésznő 1980-ban egy rockzenész oldalán állt először oltár elé: házassága Freddy Moore-ral öt évig tartott. Rá két évre vette feleségül őt Bruce Willis, akinek három lánygyermeket is szült: Rumert, Tallulah-t és Scoutot. A sztárpár 13 év házasság után vált el. Következett a sorba a jóval fiatalabb Ashton Kutcher, akivel hét évig tartott a frigy.

Charlie Sheen
Házasságkötések száma: 3
A csapodár színész nem meglepő, hogy többször is állt oltár elé: első felesége – mindössze egy évig – Donna Peele volt, majd 2002-ben házasságot kötött Denise Richards-szal. Négy év után szétváltak útjaik, három közös gyerekük született: Sam, Lola és Eloise. A színész később Brooke Muellert vette el, akitől két fia született: Max és Bob. Sheen azonban még nem adta fel, idén eljegyezte Brett Rossi pornószínésznőt.

Nicolas Cage
Házasságkötések száma: 3
A színész háromszor mondta ki a boldogító igent. Elsőként Patricia Arquette-tel élt házastársi viszonyban 1995 és 2001 között, majd Lisa Marie Presley lett a felesége 2002-ben, akivel két évre rá el is váltak. A harmadik feleség posztját Alice Kimet tölti be még jelenleg is, akit a színész 2004-ben vett el. Egy kislányuk született: Kal-El.

Frank Sinatra
Házasságkötések száma: 4
Az amerikai énekes, színész 1939-ben nősült először, Nancy Barbatótól három gyermeke született (Nancy, Tina és Frank Jr.). Sinatra 1951-ben házasodott újra, de Ava Gardnerrel való házassága elég viharos volt, így hat év után elváltak. Az ötvenegy éves Franknak 1966-ban a huszonegy éves Mia Farrow lett a házastársa, de ez a kapcsolat csupán két évig tartott. Utolsó házasságát 1976-ban kötötte: Barbara Marx 1998-ig, Sinatra haláláig volt a felesége.

Billy Bob Thornton
Házasságkötések száma: 5
Az amerikai színésznek öt felesége volt. Elsőként Melissa Lee Gatlint vette el 1978-ban (egy kislányuk született, Amanda). Második felesége, Toni Lawrence volt 1986 és 1988 között, majd következett a sorban Cynda Williams Még két gyermeke született, William és Harry már negyedik feleségétől, Pietra Thorntontól. Eddig a sort Angelina Jolie zárja, akivel 2000-ben házasodtak össze és három évvel később el is váltak.

Elizabeth Taylor
Házasságkötések száma: 8
A kétszeres Oscar-díjas és többszörös Golden Globe-díjas színésznő jó pár férjet „elfogyasztott”. Pályafutását az oltár előtt az ötvenes években kezdte: első férje Conrad Hilton Jr. volt, őt követte Michael Wilding. Ebből a házasságából két gyermeke született, Michael és Christopher. Következett a sorban Michael Tod (közös kislányuk, Liza), Eddie Fischer, aztán Richard Burton kétszer is (lányuk, Maria Burton). A színésznő később még kétszer mondta ki a boldogító igent: 1976-ban John Wagnernek és 1991-ben Larry Fortensky-nek.
(Az amerikai műsorvezető, Larry King szintén nyolcszor házasodott és összesen öt gyermeke született.)