Wolf Kati hátrányos helyzetben élő családokon segít

2017. április 28.
Ma Magyarországon megközelítőleg több mint 2 millió ember él mélyszegénységben, akik számára a napi étkeztetés megoldása mellett, a gyermekek és a saját ruháztatásuk is mindennapi problémát jelent. Számukra egy új ruhadarab csupán álom. Most lehetőség nyílik, hogy adományoddal te is hozzájárulj sorsuk jobbra fordulásához.

Idén ötödik alkalommal indult útjára Magyarország legnagyobb minőségi ruhagyűjtő akciója, az Adok–Kapok Napok, melynek védnöke immáron második éve Wolf Kati. „Tavaly nagyon jó volt érezni, hogy azok, akik a kampányban dolgoztak, mennyire nagy odaadással csinálták, és hogy évről évre mennyivel nagyobb volumenű a dolog! Mindig rá kell jönnöm, hogy az emberek nagyon szívesen adnak, és adakoznak, csak kell egy megbízható szervezet, igazi cél és átlátható megvalósítás. Örülök, hogy idén is komoly szerepet kaptam benne” – mondta el a felkérés kapcsán Wolf Kati.

A népszerű énekesnő számára nem ismeretlen terep az önkénteskedés. Az Ökumenikus Segélyszervezethez kötődő minden olyan kampányában szívesen részt veszek, ami gyerekekhez, családokhoz kapcsolódik. Adni jó. Főleg gyerekeknek. Szerintem ebben semmi bonyolult vagy megfoghatatlan dolog nincs, és az emberek érzik, hogy mennyivel jobb dolog adni, mint azon az oldalon lenni, ahol kérni kell már. Minden alkalommal, mikor megyek haza egy ilyen esemény után, átértékelődnek az érzéseim, a gondjaim, a problémáim” – emlékezik vissza a népszerű énekesnő.

Kati édesanyaként pontosan tisztában van azzal, hogy milyen gyorsan kinövik a ruhákat a gyerekek. „Nagy az ismeretségi és rokoni kör, mi is kaptunk már szuper gyerek ruhákat, és mi is tovább adjuk, ami szép állapotban marad. Iszonyú tempóban nőnek a gyerekek, és némelyik ruhát egy pillanat alatt „megeszik”, főleg a cipők szoktak pillanatok alatt lerongyolódni. Úgyhogy tudom, mekkora kiadás a gyerekek állandó ruháztatása, ilyen cipő, olyan tornacipő, váltócipő, vízálló csizma, meleg bakancs, ünneplő cipő, átmeneti cipő, szandál, felsorolni is sok, megvenni pláne” – tette hozzá az énekesnő, Wolf Kati.

Most Te is segíthetsz megunt, feleslegessé vált jó állapotú ruháiddal, ugyanis a Premier Outlet május 14-ig várja a jó minőségű, használt ruhákat az Adománygyűjtő Pontján (106-os üzlet). A felajánlások az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével jutnak el a krízishelyzetben lévő gyermekekhez, családokhoz országszerte. A felajánlott ruhákat kedvezményekre jogosító kuponfüzettel köszöni meg a biatorbágyi outletközpont, melyeket május 8-a és 14-e között, hétfőtől vasárnapig tudják beváltani az adakozók a Premier Outlet üzleteiben.