„Nekünk a festés terápiás, anya-lánya örömmunka!”

2019. május 03.
Anyák napja kapcsán olyan anya-lánya párosokat mutatunk be, akik között munkakapcsolat is van, akik együtt alkottak meg valamit. Mai első cikkünkben Polyák Zitát és lányát, Szűcs Emesét, illetve közös vállalkozásukat, az IGLU-t mutatjuk be.

Amikor először találkoztam a kecskeméti Polyák Zitával és lányával, Szűcs Emesével felkötött hajú, festéktől maszatos párosra számítottam. Helyette feldobott hangulatban két barátnő érkezett olyan stílusos megjelenéssel, mint akik néhány perce léptek ki egy menő divatmagazinból. Aztán előkerültek az ecsetek és a festékes vödrök, de továbbra is minden egyes mozdulatukban érezhető volt a nőiességük.

Az anya-lánya közti összhangot nem is jellemezhetné más jobban, minthogy szomszédos házukat olyan kerítés választja el, amelyen nincs kapu. Így egymás előtt nem csak gondolatban, de a gyakorlatban is mindig tárva-nyitva az ajtó.

Közös vállalkozásukat az IGLU-t, amiben falfestéssel foglalkoznak, néhány éve kezdték. „Nagyjából 10 éve festettük meg anyával az első kísérleti falat a szobámban. Akkor még nem sejtettük, hogy később ezzel komolyabban is szeretnénk foglalkozni. Betonfalat szerettem volna és festékkel próbáltunk hasonló hatást elérni. Kísérleteztünk, és imádtam” – meséli Emese.
Zita rajzolóként hosszú évekig különböző rajzstúdiókban dolgozott, majd lakberendező lett, emellett bútor és falfestéssel foglalkozik. Emese tervező grafikusi diplomájának megszerzése után a Kecskeméti Rajzfilmstúdióban először kulcsfázis rajzoló volt, ma már háttérfestő.

Azt mesélik, mindketten nagyon pörgős életet élnek, így legalább a közös projektjeik kapcsán együtt lehetnek. Ilyenkor sokat nevetnek, pletyiznek, ötletelnek. „Mindketten erős egyéniségek vagyunk, és ha nem egyezik a véleményünk, az azért megnehezíti a munkát. Ez elég ritkán fordul elő, de volt már rá példa. A festésben maximalisták vagyunk, nagyon adunk egymás véleményére, fontos a harmónia és a bizalom,  de ez számunkra  nemcsak munka ,hanem terápiás, anya-lánya örömmunka” – folytatja Zita.

Amikor azt kérdezem, ki a főnök ebben a jól működő családi vállalkozásban, Emese rögtön rávágja, hogy „Anya”! De Zita szerint azért nem teljesen így van.

Anya és lánya közösen beszéli át az előttük álló feladatot a megrendelő paraméterei alapján. A helyszín megtekintése az első lépés, hiszen ezeknek a  falaknak együtt kell működni a már meglévő környezettel. Színmintákat készítenek, ha figurális a festés, akkor skicceket rajzolnak. A festékek előkészítését, vásárlását, pakolását Zita végzi. Mesi ejti az első ecsetvonást, a végén viszont csak akkor oké a munka, amikor mindketten kimondják.

„Inspirálódni a természetből, a hétköznapokból szoktunk, de sokszor az adott tér adta lehetőségekből is merítünk ötletet. Nem trendeket követünk, hanem a saját  egyéniségünket tesszük bele a munkáinkba” -meséli az édesanya.

Főállású munkáik mellett jelenleg csak hétvégén van idejük a közös falfestésre, de folyamatosan fejlesztik a vállalkozásukat. Elsősorban nem a pénzszerzés motiválja őket, sokkal inkább az, hogy együtt alkothassanak. Anya és lánya!

szerző: Turbék Ildikó fotó: Szűcs Álmos