Decemberi horoszkóp – 2018

2018. december 01.
Új célok, vonzó kihívások - ezek jellemzik majd az év utolsó hónapját.

KOS

Szinte bármit megtehetsz. Olyan hónap áll előtted, amikor akadályokat nem ismerő természeted kizárólag csak a jó célok érdekében munkálkodik. Uralkodó bolygód, a Mars most a nagyon lágy Halak jegyében jár. Eltűnik a lobbanékonyságod, de maradnak az elhatározások. Érzelmi életed is színesedik, bár ezt szinte senki nem veszi észre. Az érzéseidet inkább csak álmokként éled meg.

BIKA

Emberi kapcsolataidban feszültségeket élhetsz meg. Elsősorban munkatársakkal, de ha a foglalkozásod szerint panaszkodó emberekkel kell bánnod, ott is hamar elfogy a türelmed. Uralkodó bolygód, a Vénusz feszült kapcsolatba kerül a hirtelen és váratlan eseményeket előidéző Uránusszal. Próbáld megőrizni a higgadtságodat. Tartsd szem előtt, hogy amit adsz, azt kapod vissza.

IKREK

Egyre jobban nyitsz a nagyvilág felé és igényled a változást. Érdemes lenne elutaznod egy távoli, eddig ismeretlen helyre. Az új emberek, kultúrák megismerése most még új célokat is hozhat. Ügyelj arra, hogy mindig csak az igazat mondd. Gyakran érzel majd késztetést arra, hogy kritizálj másokat. Ebből semmi hasznod nem származik. Ha nem tudsz jót mondani, inkább hallgass.

RÁK

Több égitest is azon munkálkodik, hogy sikeres legyél. Olyan időszak áll előtted, amikor a nagy szerencse bolygója, a Jupiter a munka területén hosszasan rád mosolyog: nem kell megfeszített erővel dolgoznod, mégis elismerik a tevékenységedet. Nem lógásra akarlak ösztönözni, csak arra, hogy hidd el, alapból is képes vagy a legfantasztikusabb dolgokra. Legyél könnyed és természetes.

OROSZLÁN

A Nap és Jupiter szoros kapcsolata számodra több mint jót jelent. Elsősorban a vállalkozásaid, kreatív tevékenységed profitál a legtöbbet ebből a bolygóállásból, de ne feledkezz meg a szerelemről sem. Amennyiben mégis inkább háttérbe szorítanád, majd ő keres meg téged. A Vénusz és az Uránusz feszült kapcsolata előtérbe hozza a barátságokat. Ne adj fel semmit! Keress új megközelítési lehetőségeket.

SZŰZ

Precíz, gondos, túl akkurátus személyiséged most az otthonod felé fordul. Talán elkezded az ünnepek előtti rendrakást, néhány tartós dolog beszerzését. Ne feledkezz meg arról sem, hogy a családtagjaid igénylik a társaságodat. Tedd egy kicsit félre a munkát, és tölts több időt a szeretteiddel. A most rájuk fordított figyelem kamatostul megtérül.

MÉRLEG

A Vénusz még egy rövid ideig uralmi jegyében, azaz a te születési jegyedben jár. Többnyire kitűnő kapcsolatokat ápol más égitestekkel. Ebben a helyzetben szinte minden, amibe belefogsz, jól sikerül. Ez az év amúgy is a Vénusz éve, te pedig a Vénusz gyermeke vagy. Előfordulhat, hogy elhamarkodott döntéseket hozol, de gondolj arra, hogy esetenként a kudarc is hozhat szerencsés végkifejletet.

SKORPIÓ

Sem munkában, sem bevételekben nem lesz hiány. Nagyon sokat dolgozol. Időnként még erődön felül is vállalsz, bár a Skorpió energiája szinte kifogyhatatlan. Párkapcsolatban, érzelmi területen érhet néhány meglepetés, de ezek többnyire pozitív események lesznek. Amennyiben a párod egy laza hétvégét javasol, ragadd meg az alkalmat. Olyan helyet keressetek, ahol csend és béke ölel körül.

NYILAS

Szükséged van a változásra. Elsősorban a gondolkodásodat reformáld meg, de a külsőségeket se hagyd figyelmen kívül. Mindezeket akkor is vállald, ha néhány családtag összehúzza a szemöldökét. Munkahelyeden váratlan esemény következhet, aminek egyértelműen a nyertese lehetsz. Párkapcsolatban a finom egymásra hangolódás időszaka jön.

BAK

Most élvezheted legjobban a születési jegyedben járó Szaturnusz jótékony hatását. Ez a bolygó mások elé akadályokat gördít, de neked a legnagyobb kitartást és fantasztikus erőnlétet biztosít. Alkotó időszak előtt állsz. Bármivel foglalkozol, azzal most komoly megbecsülésre tehetsz szert. Új kihívások mutatják az utat a jövő felé. Ezeket csak te tudod megélni és a javadra fordítani.

VÍZÖNTŐ

Sokat jelent, ha vannak barátaid. Merd őket megkérdezni, és ne restelld, ha segítségre szorulsz. Amikor rájönnek, hogy te is sebezhető vagy, sokan és szívből segítenek majd. Amennyiben egy új munkahely is érdekel, az év végi vállalati összejövetelek alkalmat teremthetnek egy kis puhatolózásra. Könnyen lehet, hogy cégen belül tudod megtalálni az álompozíciódat.

HALAK

Nagyon erősnek érzed magad. A fizikai erőnléteddel nem is lenne probléma, de sajnos néhány begyökeresedett, idejétmúlt gondolathoz is makacsul ragaszkodsz. Ráadásul azt hiszed, te tudod egyedül jól. Koncentrálj az apróbb részletekre. Mielőtt döntesz, kérd ki mások tanácsát, vizsgáld a témákat több nézőpontból. A születési jegyedbe érkező Mars és a lassú Neptunusz most sok kavarodást okozhat.

szerző: Molnár Éva asztrológus FotóIgor Cancarevic Unsplash