A Trónok harca hajviseleteinek titkos jelentése

2019. április 30.
A Trónok harca ikonikus hajviseletei nem csak szimplán mutatós frizurák. Tudj meg többet összeállításunkból Daenerys, Cersei és Sansa hajviseletének titkos jelentéséről!

Tíz év és hét széria után a Trónok harca elérkezett az utolsó, nyolcadik évadhoz és pár héten belül remélhetőleg kiderül, ki ülhet fel a Vastrónra. A női főszereplők hajviselete pedig, ahogy az eddigi szezonokban, most is meglepő rejtett jelentést hordoz.

Cersei Lannister
Az elejétől nyilvánvaló volt, hogy Cersei Lannister bonyolult nő, a frizurái pedig jól igazodtak ehhez a szerephez. Ahogy haladt előre a sorozat, úgy lett rövidebb a haja, ellentétben a többi szereplővel. Az utolsó évadhoz érkezve határozottan versenyben van a Vastrónért folytatott küzdelemben, a haját pedig nem növesztette vissza, talán hogy mindig emlékeztessen minket arra, mi történt vele az előző évadokban. A sorozat producere, Bryan Cogman az előző évad alatt úgy nyilatkozott Cersei hajviseletéről, hogy egyszerűen stílusváltás volt a rövid haj, ám a maszkulin hajviselet nem is szimbolizálhatná jobban Cersei Lannister elszántságát és felkészültségét a végső harc előtt.


Daenerys Targaryen
Mikor először megismertük Daenerys Targaryent, nem is állhatott volna távolabb jelenlegi önmagától, aki a sárkányok anyja és kemény vezető. Ez a hajviseletében is remekül kirajzolódik. Csupán a platinaszőke szín állandó, ám a kezdetben laza, rendezetlen frizura sok változáson ment keresztül. Úgy kerültek a fonatok a hajába, ahogy kapcsolata fejlődött Khal Drogóval. És bár a férfi ment, a fonatok maradtak.


Mikor Dany ura a helyzetnek, a fonatok és a hullámok is rendezettek a frizuráján, ám ha kicsúszik a kezei közül az irányítás, a haján is azonnal megmutatkozik. Az utolsó évadban pedig sokkal királynőibb, mint valaha, a jellegzetes fonatai pedig szorosabbak, mint bármikor előtte. Vajon ez azt is jelenti, hogy végül ő foglalhatja el a trónt?

Sansa Stark
Sansa csak egy kislány volt, mikor először láttuk őt és családját. Ám vörös haja azonnal szembeötlő volt. A fonatai gyermeki naivságot és nemesi származást jelképeztek. Ahogy a történet haladt előre, és Sansa felnőtt, láthattuk, hogyan fejlődik a stílusa és szépsége. Pont ellentétes utat járt be, mint Dany, ám teljesen jól jelképezte a gyökereihez és családjához visszatérő lányt. Harcos és kemény vezető lett, és az utolsó évadban készen áll bármilyen csatára, ami a haján és ruháin is megmutatkozik.


Arya Stark
Tipikusan az a karakter, akinek a frizura sosem áll a fontossági sorrendjének elején, és nem is számítunk rá, hogy ez valaha megváltozik. Ám ez nem jelenti azt, hogy a stílusa nem változik a személyisége fejlődésével. Kislány volt még, mikor az utazás indult, a hajviseletét pedig anyja választotta számára, mint ahogy azt is ő kényszerítette rá, hogy varrjon, pedig Arya szívesebben gyakorolta volna a nyilazást.

Ahogy kiszabadult a nyomás alól, fejlődtek fizikai képességei és megjelenése is, a haja pedig egyre hosszabb lett. Nőként tért vissza a Trónok harca utolsó évadában, megjelenése egyszerű, nem túl nőies, mentes minden kuszaságtól és bonyolultságtól. Arya most már egy igazi orvlövész, és a külsején is látszik, hogy komolyan kell őt venni.

Fotó: Profimédi/Red Dot