Eke Angéla: “Tanulom magamat”

2019. május 12. |
Central Médiacsoport Zrt.

Júniusi lapszámunk Portré rovatában Eke Angélával készítettünk interjút. A Junior Príma díjas művésznővel a gyökértelenség, a bábozás és a nyilvánosság előtt zajló magánélet váratlan szépségeiről beszélgettünk.

Mekkora hatása van szerinted a színházban a közönség aktuális hangulatának a játékra? Lehet egyáltalán?

A játék nem változhat, a nézők inkább a hangulatot tudják meghatározni. Van, amikor szünetben megjegyezzük, hogy most „nevetős” nézőink vannak, vagy az emberek éppen alig reagálnak hangosan. A színpadon nem szabad elfelejtenünk, hogy nem mindig az a lényeges, amit a nézők nyíltan kimutatnak: az is fontos lehet, amit nem hallunk, ami belülről hat rájuk. Számomra a legcsodálatosabb pedig az, amikor a közönséggel együtt történik meg valami – ezt mindig érzékelni lehet. Egy döbbent csend, egy kacaj vagy – mert ez is megesik – egy-egy zokogó néző, ezek nagyon meghatározóak.

Rendeztél a közelmúltban egy tantermi színházi előadást Elfog/Adsz címmel. Milyennek találtad a kamaszközönséget? Megesett, hogy küzdelemnek érezted az előadást?

Igen, de a szélsőséges reakciók amúgy a legtanulságosabbak, mert olyankor tudom, hogy betalált náluk a téma. Ezért is volt fontos Szendrey Gitta drámapedagógus bevonása. Az előadás mondanivalóját nonverbális, bábszínházi gesztusokkal, mozgással, látvánnyal adjuk át Bán Bálinttal. Közben Puskás Dániel erre az anyagra írt zenéje szól, ami vezeti a srácokat. Emellett szintén központi szerepe van az óriási, felfújt látványelemnek, amelyet a fiatal divattervezővel, Pintér Judittal közösen alkottunk. Ez a kortárs közlésmód újszerűen hat rájuk, berántja őket, hiszen rendkívül kreatívak és érzékenyek a kamaszok. Az előadás a kirekesztésről szól, amely bőrszíntől, nemzetiségtől, szociális helyzettől függetlenül érinti ezt a korosztályt. De már egy eltérő érdeklődési kör is elég ahhoz, hogy adott esetben csúnyán kiközösítsék a társukat – akárcsak a társadalmunkban a felnőttek. Az előadás után átbeszéljük velük a látottakat, mélyebben foglalkozunk a témával. Idén sokfelé próbáljuk majd eljuttatni ezt az előadást.

Tudom, hogy a környezettudatosság fontos az életedben – nem érzed emiatt az ellentmondásosságot abban, hogy a saját előadásaidban nejlonbábokat használsz?

De igen, olyannyira, hogy a saját formációm, a Nylon Group működését fel is függesztettem most. Nejlonból készült elemekkel állok a színpadra, de mivel a mai világban minden második hír arról szól, hogy mennyi kárt okoz a műanyag, amivel én is egyetértek, azzal kellett szembesülnöm, hogy nem vagyok hiteles – elsősorban a magam számára –, ha olyan produkciót hozok létre, amely ezt az anyagot használja. Öt évvel ezelőtt, még színművészetis hallgatóként azért kezdtem épp nejlont használni, mert olcsó, de nagyon kreatívan használható anyag volt: mivel átlátszó, én magam is látható vagyok, de mégis mozgatok valamit, ami könnyű, ami lebeghet… De jelenleg nem vagyok arra képes, hogy kiálljak, és a nézők arcába toljak valamit, amiről amúgy azt mondom, hogy ne használd. Azt azért hozzátenném, hogy még egy nejlonbábom sem végezte hulladékként. De az is kérdés, hogy mit kezdjek ezekkel és a sok, még fel nem dolgozott nyersanyaggal, ami a birtokomban van. Ezen gondolkodom most, illetve kutatok valamiféle elérhető alternatív anyag után. Az sem kizárt, hogy úgy döntök majd, hogy ennek a kísérletnek ennyi volt az élettartama, elteszek mindent a fiókba, és továbblépek.

 

Szerző: Greff András Fotó: Gáldi Vinkó Andrea

Júniusi lapszámunkból ízelítőt ITT találsz!

Szólj hozzá te is!

Még több Sztárok