2018. június 11. | Frimpong-Manso Zsanett

Hátizsákkal Dél-Amerikában: nehéz kezdet, majd könnyes búcsú Buenos Airestől

Zsani heves szívdobbanások közepette érkezik a dübörgő Buenos Airesbe. Na de nem azért, mert első pillanattól kezdve rabul ejtette a város, hanem mert olyan meredekre sikeredett a belépője. A nagy szerelem csak később, a fülledt tangót nézve és néhány nagyszerű ember megismerése után jön meg. Dél-Amerikai sorozatunk záróakkordjaként olvassátok szeretettel a magyar lány hazaérkezés előtti eseménydús napjait.

Csak úgy bömböltek az autók a forgalmas utakon, amikor Buenos Airesben végre kikeveredtünk a kikötőből. A kígyózó sorokat vizslatva egy nyitott oldalajtóra lettem figyelmes, amin néhány ember kislisszant, elkerülve a tömeget. Mi is követtük példájukat. Utólag kiderült, hogy nem kellett volna. De nem ugranék ennyire előre!

Dübörgő metropolisz

A hömpölygő forgalom és a zaj az uruguay-i álomszerű nyugalom után ijesztő ébresztőként hatott. Vissza a valóságba, a köpködő, krákogó járókelők és a dübörgő építkezések közé. Nem mondom, hogy Montevideóban nem volt hasonló élményem a belvárosban, de Buenos Aires ezerszeresen rákontrázott uruguay-i szomszédjára. Az argentin főváros lakossága 3 millió körül mozog, napközben viszont ez a szám nagyjából kétszeresére nő.

Couchsurfing hostunk hála az égnek a kikötőben várt minket. Egyedül nem tudom, hogy tudtunk volna egyről a kettőre jutni a kanadai barátnőmmel. Carolinát, aki a kikötő előtt várt ránk 16-nak saccoltam, de valójában egy 25 éves egyetemista, és egy hatéves kisfiú egyedülálló édesanyja. Mindezt olyan könnyedséggel mesélte nekünk útban lakása felé a buszon, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. A lány a Buenos Aires agglomerációjához tartozó Gerliben lakott. Szegényes, külvárosi gettónak tűnt, és az éjszaka leszállta sem segített sokat a biztonságérzetemen. Az igénytelen grafitikkel borított kivilágítatlan utcán sétálva csak a főút beszűrődő fénye tartotta bennem a lelket, hogy ne szaladjak egészen Uruguay-ig, de vendéglátónk biztosított minket, hogy akármilyen csúnya is, a környék biztonságosabb, mint Buenos Aires belvárosa.

Carolina lakása egyetlen pici helyiségből állt. Az ablakokon üveg helyett ragasztószalaggal odaerősített karton fityegett, alatta két gondosan megágyazott matrac. Néma hála és csodálat öntött el bennünket, ahogy szétnéztünk a szegényes szobán. Az, hogy körülményei ellenére is segített nekünk ingyen szállással, a világgal ért fel. A 150 centis apró lány határozott magabiztosságából erőt merítve, a nála töltött napokban lassan én is felnőttem Buenos Aireshez.

Új ország, új valuta

Másnap első dolgom volt pénzt váltani. Az uruguay-i pesóhoz képest az argentin sokkal gyengébb. Olyannyira, hogy argentinoknak átmenni Uruguayba, – vendéglátónk szava járásával élve, kész pénzügyi öngyilkosság. Argentínában a nagy infláció miatt a pénz értéke gyorsan változik. Emiatt azt tanácsolnám az odautazóknak, hogy semmiképp ne váltsanak egyszerre nagy összeget. Couchsurfing hostom ajánlására, a calle Floridára mentünk. Ez a nem hivatalos pénzváltás epicentruma!

A calle Florida a belvárosban található, a híres Avenida 9 de Julio mellett, ami 140 m-rével a világ egyik legszélesebb sugárútja. Ez Buenos Aires legfőbb központja, ahol minden szál összefut, legyen szó metróvonalakról (a Subte de Buenos Aires 6 metróvonalból áll) kultúráról (többek között itt található a Teatro Colón, ahol egész olcsón ki lehet fogni jegyeket), turistaámító tangóbárokról, vagy akár bűnözésről. A környéken nagyon figyeljünk a holminkra! A belváros tele van zsebtolvajokkal. A nagy tömegben könnyen áldozatává válhatunk valakinek, aki kikaphatja a telefont a kezünkből vagy levághatja a fényképezőgépet a vállunkról. Azt mondják nem is igazi buenos airesi lakos (porteño) az, akit még nem loptak meg az utcán. Minderre helyiek figyelmeztettek. Fényképezőgéppel a vállamon gyakran állítottak meg emberek az utcán, hogy felhívják a figyelmet a rám leselkedő veszélyre. Hol spanyolul, hol angolul róttak meg felelőtlenségemért.

A calle Florida forgatagában nekiindulni a pénzváltásnak igazi kihívás volt. A tömegben türelmetlenül nyomultam előre, s közben Carolina instrukciói visszhangoztak a fejemben: keress az utca szélén egyedül álldogáló embereket, akik árfolyamokat mormolnak. Csak nyugodtan menj oda, kérdezd meg mennyiért váltanak dollárt vagy eurót, majd menj tovább! Kérdezd végig az egész utcát, aztán válaszd ki a legelőnyösebbet! Még akár alkudhatsz is, ha ügyes vagy. Ezeket az embereket spanyolul árbolitos-nak nevezik (magyarul „fácskák”), mivel egész nap egy helyben gyökeret eresztve állnak.

A fácska-biznisz

Így tettem. Nagy nehezen kiválasztottam a legjobb ajánlatot. Már vettem volna elő a pénzem ott a nyílt utcán, mire a férfi annyit mondott: Kövessen! Na, remek! – gondoltam – így végződött Zsani története. Most szépen követi az idegen férfit egy helyre, ahol megerőszakolják és kirabolják, mindezt azért, mert automatából pénzt felvenni sokba kerül. Megőrültem?!

Nem volt időm hezitálni. A férfi már el is indult előttem törve az utat az állítólagos pénzváltó felé. Pár perc séta után egy utazási irodában találtam magam, ahonnan megkönnyebbülésemre már egy valós pénzváltó helyiségre hasonlító irodába vezettek. A csere megtörtént. Se papír, se aláírás, se semmi. Remegő kezemben telefonommal osztottam szoroztam, valóban ennyi-e az annyi, de minden rendben ment. Gyanúm és félelmem alaptalan volt. Lehet, hogy túlreagáltam, de amikor kijöttem a gyanús utazási iroda ocsmány narancsszín falai közül a friss levegőre, egy hatalmas kő esett le a szívemről.

 

 

Gettók és bohém művészek

A központ egy fejlett nagyváros illúzióját kelti, de sok szempontból nem az.Egyszer La Boca híres negyedébe indultam Carolnia tanácsára (ismét balga módon a fényképezőgépemmel a vállamon, csinosan felöltözve – ennyi erővel ráírhattam volna nagy betűkkel a homlokomra, hogy: Itt vagyok. Raboljatok ki!). Naivan, akárcsak európai nagyvárosokban tenni szoktam, úgy döntöttem csak elindulok, sétálgatok és felfedezem a környéket. Minek ide útikönyv? Miközben kerestem-kutattam La Boca omladozó falú utcáin anélkül, hogy tudtam volna mit is keresek valójában, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valami nagyon rossz környékre keveredtem. Mindenki vizslatott, kiabáltak utánam. Ahogy mentem előre, be a sűrűjébe, a helyzet nem javult. Sőt. Az utcán üldögélők furcsa pillantásaitól nem tudtam szabadulni. Az utolsó csepp a pohárban egy öreg fickó volt, aki velem szemben jött és rám pillantva lehúzta a szeme alatti a bőrt, rázta a fejét, és nyaka előtt tüntetően elhúzta a kezét, mintha elvágná a torkát. Ebben a pillanatban fordultam vissza és rohantam el fényképezőgépestül, mindenestül. Mint utólag kiderült, La Bocának csupán egy-két utcája van, ami turistabarát: ez Caminito. A negyed többi része kifejezetten veszélyes. A szemalj húzogatós férfi pont ezt próbálta elmondani nekem: OJO! (figyelj merre mész!).

A rossz élmény ellenére pár nap elteltével visszamentem La Bocába. Azon belül is a Caminito nevezetű környékre. Ezúttal gondosan áttanulmányoztam a térképen, hogy pontosan hova is kell mennem, és nem bántam meg. Színes bohém épületek hosszú sorai magasodtak felénk a vidám kis negyedben. A szűk utcákon helyi művészek árulták munkáikat. Ha arra járunk, mindenképp látogassunk el a Restaurante Proába egy kávéra, ahonnan lenyűgöző kilátásunk nyílik a városrészre.

Egy kis útravaló…

Buenos Airesben élni sok megpróbáltatással jár, ahogy ez egy igazi nagyvárosban lenni szokott. Az ott lakó emberek ezzel tisztában vannak, és ezért nagyon segítőkészek. Azt tanácsolnám, ne hagyatkozzunk a Google Mapsre! Engem az esetek többségében félrenavigált. Ez nem feltétlenül az alkalmazás hibája. Egyszerűen arról van szó, hogy tömegközlekedést tekintve Buenos Airesben a metrón kívül semmi nem beszámítható. A buszok úgy járnak, ahogy kedvük tartja. Fölösleges menetrend nézegetéssel bajlódni. Az emberek csak kimennek a buszmegállókba (melyeket egyes környékeken csakis fejlett porteño ösztöneinknek köszönhetően találnak meg, ugyanis táblák nincsenek), s várnak. Majd csak jön valami. Mindennapos tapasztalataiknak köszönhetően ők jobban kiismerik magukat a káosznak ható zsongásban, mint bármely más netes oldal. Kérdezzünk bátran!

Buenos Aires lakossága nem csak segítőkészségével nyűgözött le. Ott tartózkodásom alatt egy aktív, mozgolódó közösségnek ismertem meg az argentin nemzetet, akinek fontos a társadalmi felelősség vállalás. Ez megmutatkozott többek között az egyre nagyobb hangot nyerő feminista mozgalom megnyilvánulásaiban, és azok fogadtatásában (a spanyolul tudóknak külön ajánlom figyelmébe Malena Pichot argentin humorista La Loca de Mierda című videóit, és Netflixen is követhető önálló stand-up comedy műsorát:  Estupidez Compleja). Hasonló pozitív élmény volt részt venni 2018. március 25-én az igazság és igazságosság emlékének nemzeti ünnepén (Día Nacional de la Memoria por la Verdad y la Justicia) megrendezett felvonuláson. Az eseményen több tízezren vonultak ki a Plaza de Mayorra (Buenos Aires „porteño mikroközpontja”) a Casa Rosada elé (argentin elnöki palota) az 1976-ban történt katonai puccs 42. évfordulóján, és megemlékeztek egy szörnyű diktatúra több mint 30.000 áldozatáról.

A félelem és idegeskedés pár napig tartott csupán. Belerázódtam a város ritmusába. A metrót és pár busz vonalat a negyedik nap után már teljes biztonsággal használtam. Felfedeztem a bárokat és szórakozóhelyeket, élveztem a zenét, a kultúrát és a nyüzsgést. Ha kellemes sétára vágyunk, menjünk el Porto Maderóba, ami egy tiszta és viszonylag csendes kikötői sétány, vagy látogassunk el Recoletos híres temetőjébe. Bármilyen morbidan is hangzik, a legnyugodtabb hely a városban, és építészetileg sem láttam még hozzá foghatót.

Bingóláz és bulinegyed

Kedvenc negyedem Palermo lett autentikus bárjaival, mint például a Bar Varela Varelita, ami minden este megtelt idős kártyázni és bingózni vágyó porteño lakosokkal. Egyik kedvenc szórakozásunkká vált ott kezdeni a kocsmatúrát, és hosszú órákon át nézni a Quilmest (népszerű argentin sör márka) kortyolgató helyieket a vadul forgó ventillátorok szárnyai alatt. Néha még a napomat is ott kezdtem egy kávéval és egy jó empanadasszal egy buenos airesi napilap oldalai mögé bújva a város zsongása elől.

A fiatalosabb helyek kedvelőinek a Bierhoffot ajánlanám, ami egy nagyon modern és hangulatos sörkert grafitikkel és lampionokkal díszítve, ráadásul este 9-ig 50 peso két sör (550Ft). Vele szemben található a hasonló ajánlatokkal kecsegtető The little bar, szintén tele fiatalokkal és mesés sörkínálattal. 9 előtt minden sörkülönlegesség csak 40 peso/korsó (436Ft).

Mentes mennyország

Ami meglepett, hogy Buenos Aires, habár Argentínában hasonló húskultúra uralkodik, mint Montevidóban, telis tele van lehetőségekkel a vegetáriánusok számára. Az éttermekben, hacsak nem egy steak bárról volt szó, általában több vegetáriánus és vegán opció is volt. Ezen túl, egy buenos airesi lány elmondása szerint, a fővárosban minden étterem étlapján kell legalább egy gluténmentes ételnek szerepelnie. Újdonsült barátaim (egyik vegetáriánus, másik gluténérzékeny) szájtátva járták végig a gluténmentes ételeket népszerűsítő street food fesztivált, és elégedetten falatoztuk a vegán sushinkat és a lazac currynket a Hierbabuena nevű étteremben. Ez utóbbit nagyon ajánlanom. A Barracas városrészben található étteremben szuper a kiszolgálás, az ételek pedig mind ötletesek és a tálalás is hibátlan. Húsos, vegán és gluténmentes fogások is kaphatók. A ház ajándékaként még egy isteni krémlevest is felszolgáltak nekünk. Az étteremhez egy biobolt is tartozik.

Ha valaki olcsóbb megoldást keres az étkezésre, a rotiseríákat keresse. Ezek kis kifőzdék szétszórva városszerte. Hagyományosabb argentin ételeket árulnak, de vegetáriánus rotiseríákat is lehet találni. Az ételt súlyra mérik és 900 Ft-ból már bőven jól lehet lakni.

Érzéki tangó és empanadas

Semmiképp ne költsünk drága tangó estekre. Tánc élményben az utcán sétálgatva is részesülhetünk a Plaza Dorregón például. A tér tele van bárokkal, ahova érdemes beülni egy korsó Quilmesre és élvezni az ingyen tangó showt. A térre a Calle Defensa vezet, ami egy lenyűgöző utca tele élettel. Kis butikok, lemez boltok és galériák között barangolva jobbnál jobb graffitik övezik utunkat. Minden vasárnap itt rendezik meg a Fiesta de San Telmo nevű bolhapiacot, ahol ámulva kapkodtam a fejem a vásári forgatagban a tangó táncosok és a fantasztikus ételek között. A környéken két bárt emelnék ki, ahol isteni az empanadas: Pedro Telmo és El hornero. Az ízletes péksütemény darabja 30 peso (330Ft). Érdemes kipróbálni. A város legjobbjai.

Miközben éjszakába menően táncoltunk a candombéra a brazil dobosok körül a füllett melegben, önkéntelenül is fel-felötlött a gondolat: Hogy nem szerettem ezt a várost az elejétől kezdve?

10 napot töltöttem Buenos Airesben, melynek nem minden perce volt felhőtlen, de hálás vagyok azért, hogy a város több arcát is megismertem. Külön köszönet ezért Carolinának, aki megosztotta velünk otthonát. Nélküle lehet, hogy én is csak sodródtam volna a turistaárral, mint oly sokan mások. A 10 nap elteltével keserédes búcsút vettem az őrült metropolisztól. Várt vissza szeretett Montevideóm, és újdonsült uruguay-i barátaim. Majd nem sokkal utána, Európa. Utam végén viszont, csak úgy „buenos aireszesen”, utolért a végzet.

Emlékszünk még a kikötőre, a tömegre és egy bizonyos ajtóra, amin nem kellett volna kislisszanni? Az országba való belépéskor és kilépéskor is le kell pecsételtetni az útlevelet. Nos, az én útlevelemből a belépőpecsét lemaradt. Ez mindaddig eszembe sem jutott, amíg a kikötőben a csekkoláskor hosszú percekig tartó tanácstalan útlevél lapozgatás és susmorgás után egy tiszt így szólt hozzám: Hölgyem! Követne, kérem a bevándorlási irodánkba?

A többi már történelem.

Olvastad már az útinapló előző részeit?
A kósza gondolatból elhatározás lesz
Uruguay, a kontinens liberális oázisa
Uruguay-ba beköszönt az ősz
Utolsó hippinapok Uruguay-ban

Több utazós fotóért keresd Zsanit az Instagramon!

Szólj hozzá te is!

Még több Utazás