Mi is tudunk csodát tenni!

2015. október 01. |

A kőbányai „kemény környék" ritkán szolgál pozitív hírekkel, most azonban végre valami kézzelfoghatóan jó történhet ezen a hátrányos helyzetű telepen – rajtunk is múlik, hogy így legyen!

Hogyan lehet élhetőbbé és színesebbé varázsolni a hétköznapokat egy olyan telepen, ahol leromlott állapotú épületekben élnek kisgyermekes családok sokunk számára elképzelhetetlenül nehéz körülmények között?

A szülőknek nincs munkájuk, a gyerekek meg alig tudnak hol játszani, hiszen az egykori játszótér ma illegális szemétlerakó. Nem jön a mesebeli tündér, akinek a segítségével varázsütésre minden rendbe jön – viszont adott egy elhivatott fiatalokból álló szakértői gárda, a Kontúr Egyesület, akik az itt élő családok bevonásával szervezik segítő programjaikat: a gyerekeknek például zsonglőrklubot, a nagyobbakat filmklub köti le, a felnőtteket pedig munkaerő-piaci tréning segíti az álláskeresésben. Sőt a Kontúrosok mindezt összekapcsolták a fiatalok érzékenyítésével, így a közösségi szolgálat keretében diákok is velük tartanak a Hős utcába segíteni.

Nem kell ecsetelnünk, milyen könnyű elkallódni, ellenben milyen nehéz kitörni – s most igazán kézzel fogható jó tettre van lehetőségünk: szükség van ugyanis egy fedett, fűtött közösségi térre, ahol a hős utcai lakók összejöhetnek, a gyerekek biztonságban játszhatnak, nyugodtan tanulhatnak, szabadon alkothatnak. Az önkormányzat a Kontúr Egyesület rendelkezésére bocsátott egy lakást, amit ők felújítanak, s az itt lakók segítségével igazi közösségi térré alakítanak.

Ebben támogathatjuk most őket a civil kezdeményezéseket segítő adjukössze.hu oldalon: 3000 forint 4 liter falfestékre elég, 5000 forintból 2 négyzetméternyi padlót is leburkolhatnak, 10 000 forintból pedig megvan az összes vakolóanyag! Ezen kívül önkéntesként is részt vehetünk a felújítási munkálatokban és a leendő közösségi térben tartandó programokon egyaránt.

Minden támogatót vendégül látnak majd a közösségi hely megnyitóján – akkor ott találkozunk?

További részletek itt.

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Riporter