Axente Vanessa a húgával pózol legújabb kampányában

2014. december 12.
A magyar Kele Clothing és egy jótékony ügy kedvéért együtt pózolt Axente Vanessa és húga, Gréti.

 

Axente Vanessa és húga, Gréti együtt szerepelnek a Kele Clothing jótékonysági kampányában, mely az autista kisgyerekek által készített, rajzokkal díszített pulcsikat népszerűsíti.

„Szívesen segítek másoknak, boldog voltam, amikor felkértek erre a jótékonysági kampányra – írta Instagram-oldalán Vanessa. – Fontosnak tartom, hogy a népszerűségemet a jó ügyek szolgálatába állítsam.”

Vanessát egyébként személyes tapasztalat is motiválta, egyik jó barátja, Királyné Simon Tünde ugyanis fogyatékos gyerekekkel foglalkozik.

„Nagyon boldog vagyok, hogy a KELE Clothing projektjének én is részese lehetek, ráadásul a húgommal, Axente Grétivel együtt szerepelhettünk a kampányban.”

 

A #SharingIsMultiplying a KELE do good programja, melynek keretében a márka időről-időre előáll egy kollekcióval, amivel valamilyen kiemelt társadalmi problémára igyekszik felhívni a figyelmet. Ezen termékek értékesítésének teljes bevétele egy, a probléma megoldásán és annak kezelésén munkálkodó alapítványhoz kerül.

Az első kapszulakollekcióban 10 különböző mintával készült pulóvert találhatunk, amely minták a Mosoly Otthon Alapítvány által 6 különböző autista lakóotthonban indított művészeti foglalkozások keretében születtek. A rajzok alkotói autista fiatalok. A foglalkozások keretében létrejött alkotásokra épül az alapítvány Autistic Art elnevezésű márkája, mely a rajzok felhasználásával egyedi, magas minőségű termékeket hoz létre, s a bevétellel az otthonok fennmaradását támogatja. A most debütáló Kele for Autistic Art termékek bevétele 100%-ban visszakerül az alapítványhoz, hogy a befolyt összegből fenntarthassák művészetterápiás foglalkozásaikat és az ehhez szükséges eszközöket meg tudják vásárolni.

„Miért vegyek egy pulóvert, ha szimplán adakozni is tudok?” – merülhet fel a kérdés.

A #SharingIsMultiplying program keretében elsőként bemutatkozó Kele for Autistic Art kollekcióval szeretnénk felhívni a figyelmet,arra, amire az Autistic Art márka koncepciója is épül: hogy ezek az alkotások már önmagukban megállják a helyüket a kortárs képzőművészeti alkotások között. Így, mint design elem, tökéletesen felhasználhatóvá és ami a legfontosabb: viselhetővé válnak.

A kollekció elérhető a webshopban és a karácsonyi időszakban megvásárolható a Mono Art & Design galériában (1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 12.)

Models: Vanessa Axente – Attractive Model Management; Greta Axente; Botond Cseke – ICON Model Management
Photography: Istvan Labady – www.labady.com
Styling: Ali Toth & Aniko Virag – www.aliandaniko.com
Hair: Mark Karolyi – Cult Hair & Bazaar
Makeup: Bernadett Titkos