Modellsztorik – régen és ma (III. rész)

2012. február 01.
Edie Sedgwick – Andy Warhol hullócsillaga


Edie Sedgwick – azaz Edith Minturn Sedgwick – nem volt hivatásos modell, mégis a 60-as évek egyik meghatározó arca volt. Konzervatív családból származott, de egy napon úgy döntött, hogy otthagyja  az unalmas közeget, és New York felé vette az irányt. 1965-ben egy manhattani bulin megismerkedett Andy Warhollal, akit az első perctől fogva lenyűgözött Edie egyénisége és szépsége. A fiatal lány pedig egyszer csak a művész stúdiójában, a Gyárban találta magát. 



Még ugyanebben az évben Edie-t az év legfelkapottabb személyiségének választották meg, ő lett az úgynevezett It Girl. Emellett Warhol első számú kedvenceként a művész több filmjében is főszerepet kapott. Jellegzetesen füstösre festett szemei, nagy fülbevalói és harisnyái divatikonná tették, stílusát egyre többen kezdték másolni, és egyre több magazin kérte fel egy-egy interjúra vagy fotósorozatra.

Azonban a csillogással és fényűzéssel a mértéktelen drog- és alkoholfogyasztás is együtt járt, leginkább a Gyárban rendezett hatalmas orgiák alkalmával. Edie-nek hamarosan tönkre is ment a kapcsolata több zenésszel, köztük Bob Dylannel is. Már nem volt Andy Warhol kedvence, a művész nem szerepeltette a filmjeiben, inkább más lányok után kezdett kutatni. Ezzel véget ért Edie karrierje. Nem kapott felkéréseket a magazinoktól, nem bálványozták, sőt olyannyira lecsúszott, hogy alig maradt ember, aki tartotta volna vele a kapcsolatot. Nem volt miből megélnie, a szülei nem támogatták. Kábítószerezett, ivott, ki sem mozdult a lakásából.


Aztán 1969-ben kényszergyógykezelésre utalták be a Cottage kórházba, ahol megismerkedett jövendőbeli férjével, Michael Brett Posttal. A házasság első hónapjai boldogan teltek, majd 1971-ben egy divatbemutató után Edie az orvosa által felírt gyógyszereket nagy mennyiségű alkohollal vette be, ami a halálát okozta. Mindössze 28 éves volt.



Életéből 2006-ban filmet készítettek Factory Girl (Hullócsillag) címmel, a főszerepet ebben Sienna Miller játssza, olyan színészek mellett, mint Guy Pearce és Hayden Christensen. A Factory Girl ráadásul nem csak Edie Sedgwick fényűző, majd tragikusan végződő életéről szól, hanem tabuk nélkül ad korhű képet a 60-as évek Amerikájának alternatív művészi közegéről, a kor divatjáról és a tiszavirág-életű csillogásról.