Piros szalag az AIDS elleni összefogásért

2012. november 30.

Minden év december 1-jén, az AIDS világnapján tűzzük ki a piros szalagot, ami – harminc évvel az első HIV fertőzöttek regisztrálása után –, a betegekre irányuló figyelmet és támogatást jelképezi az egész világon.

Az AIDS világnapja volt a legelső globális egészségnap, amelyet 1988 óta jegyeznek ezen a dátumon. Jelképének kitalálója a Visual AIDS szervezet vezetője, az AIDS-beteg Patrick O’Connell volt, aki ötletét az öbölháborúból hazatért katonák iránti szolidaritásból viselt sárga szalagról vette.

Jelenleg körülbelül 40 millió ember él HIV-pozitívként világszerte. A statisztikák szerint 1981 és 2007 között több mint 25 millió ember halt meg a betegség miatt, így az AIDS történelmünk legpusztítóbb járványai közé sorolható. Az orvostudomány eddig is nagy lépéseket tett a betegség elleni küzdelemben, de a biztos gyógymód továbbra is várat magára. Ezért ezen a napon különösen fontos, hogy felhívjuk a figyelmet az összefogásra, az előítéletek leküzdésére, valamint a megelőzés szükségességére.

Magyarországon is nő az AIDS megbetegedések száma: 2012. szeptember 30-ig 33 új esetet, míg tavaly egész évben 32 új esetet regisztráltak. Az adatokból az következik, hogy a fertőzöttek későn kerülnek gondozásba, azaz magas az aránya azoknak, akik nem is tudják pozitív státuszukat. Optimista álláspont szerint ez az arány 50-50 százalék, ami legkevesebb 2000 nem diagnosztizált embert jelent, de ez az arány lehet akár 30-70 százalék is, ami 4500-5000 nem diagnosztizált HIV-vel élőt jelenthet. (forrás: TASZ)

További információk: Nemzetközi adatok, statisztikák