Szépek vagy okosak? – Válasz az örökzöld dilemmákra

2013. április 24.

Lezárult a Nagy Szépségteszt, amelyet egy online kutatásban több mint ezren töltöttek ki. A végeredményt egy kerekasztal-beszélgetésen értékelte ki Almási Kitti klinikai szakpszichológus, Dr. László Zsolt plasztikai sebész és Görög Zita modell-műsorvezető.

A válaszok alapján kiderül, hogy a szépség fogalmát a magyar nők leginkább a csinos, ápolt külsővel és a pozitív kisugárzással hozzák összefüggésbe, és szinte valamennyien a szépség kortalanságában hisznek. A teszt szerint a hajszínek toplistáját a barna vezeti 45 százalékkal, míg a szőke 25 százalékkal csak a második helyet érte el. A bronzérmes – megosztva – a fekete és vörös hajszín lett, 12-12 százalékkal.

A megkérdezettek kétharmada szerint a vékony testalkat már nem „követelmény”, az arányos formák napjainkban jobban hódítanak. A válaszadók leginkább mégiscsak a testsúlyukon, a mellükön és a hasukon változtatnának, de nem sokkal marad le a bőrfeszesség kérdése sem. A végeredmény alapján a kutatásban részt vevők 93 százaléka változtatna valamit magán, és mindössze 7 százalékuk elégedett a külsejével.

Mennyire számít?

Hogy a szépség valóban számít a mindennapokban, azt az is igazolja, hogy a megkérdezettek 84 százaléka már megtapasztalta, hogy a szép külső bizony előnyt jelent. Ennek ellenére ha választani kellene, a megkérdezettek kétharmada mégis inkább az intelligenciát választaná. „Ennek azonban számos más oka is lehet. Először is fontos, hogy a társadalom megítélése szempontjából szimpatikusabb azt felelni, hogy az értelmi képességek fontosabbak lennének valaki számára, mint a külcsín, hiszen nagyobb elismerésnek számít az emberek szemében. Másik oldalról, a szépség – mint láthatjuk – sokféleképpen megszerezhető, elérhető, csiszolható. A mentális kapacitás, a tanultság, tájékozottság is fejleszthető, azonban behatároltabbak a lehetőségek. Emellett nem elhanyagolható tényező, hogy, különösen a nők, életük második felében a szépségük háttérbe szorulásával/elvesztésével küzdenek, így ilyenkor különösen felértékelődik az intelligencia, a képzettség, akár a karrier fontossága” – véli Almási Kitti, klinikai szakpszichológus.

Önbizalom-erősítők

Szépsége érdekében a válaszadók 78 százaléka fordulna plasztikai sebészhez és gondolja azt, hogy a műtét segíthet, ha valakit zavar egy testrésze. „A plasztikai műtét mára egyre inkább a mindennapok része. A páciensek többsége azért akarja valamelyik testrészét megműttetni, mert nem érzi jól magát a bőrében, a műtétet követően pedig megnő az önbizalma, magabiztosabbá válik. Ezzel nincs is probléma, azzal már annál inkább, ha valaki függő, és úgy gondolja, hogy folyamatosan plasztikáztatni kell ahhoz, hogy jól érezze magát. A plasztika túlságosan műnek hangzik, ezért sokkal inkább az esztétikai beavatkozást használom, hiszen ma már nemcsak a folyamat vált természetessé, de az anyagok is egyre inkább” –  mondta dr. László Zsolt, plasztikai sebész.

Szerző: Máder Ági