A Leányvásár nyitja az idei Szegedi Szabadtérit

2013. június 25.
Önérzetes kövérek és kevély soványak mulatságos vetélkedése a fő helyzetkomikum aLeányvásár operett-produkció Dóm téri változatában, mely július 5-én nyitja a 2013-as Szegedi Szabadtéri Játékokat, majd az ezt követő két napon is látható lesz.

A darabot a neves film- és színházrendező, Gothár Péter rendezésében láthatjuk. Kizárólag a fesztiválra készül az operett friss dramaturgiai elemekkel, Varró Dániel dalszövegeivel és Vinnai András poénoktól hemzsegő párbeszédeivel spékelt verziója.

Schell Judit

Az eredetileg western-környezetben játszódó darab cselekményét egy egzotikus szigetre ültették át. Az egész előadáson végigvonuló, fő helyzetkomikum a kövérek és soványak ellentétére épül, mely számtalan mulatságos helyzetet szül és a darab egyik fontos bonyodalmát, Tom Miggles álcáját is hangsúlyosabbá teszi.

A látvány is lenyűgöző lesz: tizenhat méter hosszú és tizenkét méter magas az a hajótest, melyben több jelenete is játszódik. Az óriási díszletelem egyik különlegessége, hogy bonyolult szcenikai megoldások révén meg is fordul a hajó méreteihez képest mindössze huszonnégy méter mély színpadon. Az első felvonásban „beúszik” a színre, ekkor a külsejét láthatjuk, a másodikban már a belseje látszódik, az előadás végén pedig „kiúszik” a színpadról.

Nagy Ervin

A produkció stábja is kuriózum, máshol közös produkcióban nem láthatók. Gothár anyaszínházából, a budapesti Katona József Színházból válogatott be több színészt is a darabba, de érkeznek szereplők a Vígből és az Operettből is. Tom Miggles-t Nagy Ervin alakítja, Harrisont Ujlaki Dénes, feleségét Schell Judit, lányukat, Lucy Harissont pedig Bordás Barbara kelti életre. Az ütődött Rottenberg gróf bőrébe Keresztes Tamás, apjáéba Szombathy Gyula bújik. Bessy Kiss Diána Magdolna, a polgármester Hegedűs D. Géza lesz, kisebb szerepekben Kocsis Gergőt is láthatjuk. Az előadás koreográfiáját a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője, Juronics Tamás álmodja színpadra, a díszletet Gothár Péter tervezi.