Az év divateseményének választották a Marie Claire Fashion Dayst

2015. január 12. |

A Budapest Backstage Fashion magazin A 2014-es év divateseményének választotta a Marie Claire Fashion Dayst.

A Budapest Backstage 2014-ben is nyomon követte és értékelte (a DRER rendszer alapján) a legjelentősebb hazai divatrendezvényeket. A legjobb értékelést ebben az évben 90 ponttal a Marie Claire Fashion Days kapta. Gondos szervezés, igényes kivitelezés, magas színvonalú backstage munka és divatszakmai hasznosság jellemezte véleményük szerint a rendezvényt.

Ezt írták a rendezvényről:
“A Marie Claire Fashion Days minden évben a divatnaptár talán legjelentősebb eseménye. Érezhető, hogy a rendezvény gazdái szeretik, amit létrehoztak és ezért rengeteg munkát és kreativitást tesznek bele a megvalósításba. Ráadásul az MCFD azon kevés kezdeményezés közé tartozik, amelynél a szervezők a hazai divatkultúra támogatását, a valódi hasznot sosem veszítik szem elől. Többek között ennek is köszönhető, hogy az esemény nem csak a szakmának szól, hanem bárki számára elérhető jelentős divatesemény.
A divatrendezvény folyamatosan fejlődik. A hétvége alatt rengeteg érdekes program várta a látogatókat. Ha jól számoltuk idén a 6 magyar blokkban 34 hazai tervező kollekcióját láthattuk, míg összességében a 31 bemutató alatt több mint 70 dizájner munkáit. Ezek a számok magukért beszélnek.

Összességében a Marie Claire Fashion Days egy nagyon jól összerakott látványos és a hazai divatkultúra fejlődése szempontjából igen hasznos, szerethető rendezvény volt, amely A 2014-es év divatrendezvénye címet nyerte a Budapest Backstage értékelése alapján.”

Köszönjük!

Szólj hozzá te is!

Még több Blog