Fejcserés támadás – ilyen egy barátnős parókapróba!

2015. szeptember 04.
Ki nem nézegette még a nyáron kiszőkült tincseit a homloka köré rendezgetve, hogy megbizonyosodjon róla, mennyire jól állna neki az a régen vágyott szőke hajszín? És van esetleg valaki, aki nem játszott el a gondolattal, hogy barátnőe külsejét mennyire feldobná egy szuperrövid frizura? Nemrégen úgy döntöttünk, egy születésnap alkalmából kitörünk a frizurabizonytalanság szörnyű rabságából, és időpontot fogaltunk a Fő-Próbába!

Carrie, Samatha és Charlotte bőrében (hajában)

Kicsit félve léptünk be a XI. kerület egyik kis utcájában megbúvó szalonba, amit csak és kizárólag erre a célra, azaz parókákkal megvalósított frizurapróbára alapított a tulajdonos és ötletgazda. A falakon rendezett sorokban várt minket mindenféle színű és formájú frizura, amiről valaha is ábrándoztunk – és persze olyanok is, amikre a legmerészebb álmaikban sem mertünk volna gondolni.

Mint egy igazi gyerek a játszótéren, megrészegülve futkostunk fel-alá, hogy végre a fejünkre kerüljenek az oly régen vágyott Barbie-loknik, a dögös vörösek, a fekete rövidek-hosszúak, frufrusak, bubisak, barna göndör fürtök végeláthatatlan sorai. És bár már az is elég sokkoló látvány, ha hosszú, barna hajjal megáldott önmagadat szőke bubifrizurában látod, ha mindez kiegészül a barátnőidből átalakult Szex és New York sztárokkal is, az tényleg elképesztően vicces!  

A parókapróba tökéletes program volt a barátnős szülinapra, ahol mi egyszerre öten tettük próbára – sikeresen – a szalon befogadó képességét. Természetesen egyedül is be lehet jelentkezni, hogyha az ember nem kíván kompromittálásra hajlamos társaságot a próbálgatáshoz. Az akcióról egyébként fényképek is készülnek a szolgáltatás részeként, így ha esetleg a hónapok múlásával ismét elfogna minket a vágy egy platina bubira, csak egy kattintás a fényképekre, és inkább örömmel újra megkötjük azt a szokásos, kedves kis copfot! 

(A próbálgatáshoz gyakorlatilag mindegy, hogy milyen hajjal érkezünk, hiszen első lépésként mindenki kap egy jól rögzített hajhálót, nehogy a kóbor tincsek megzavarják az összhatást.)

Helyszín, időpont foglalás és árak itt.

Szerző: Soós Réka