Virtuális valóság: ilyen volt az első online sajtótájékoztató

2020. április 10.
Az elmúlt hetek hihetetlen gyorsan átalakították az életünket, mindannyian visszavonulót fújtunk. Ahogy azonban kezdjük megszokni ezt az új életformát, a munkánkat is egyre könnyebben helyezzük át az online térbe. Mi tegnapelőtt a Scitec virtuális sajtótájékoztatóján jártunk.

Már lassan furcsának hat, ha farmert kell felvenni az edzős szett, az otthonka vagy a pizsama helyett, most mégis átöltöztem, hiszen sajtótájékoztatóra indultam – persze jelen helyzetben csupán a nappaliból vonultam át a kisszobába. Nem volt szükség hosszas készülődésre, nem kellett elindulni korábban, mondanom sem kell, ennek legnagyobb előnye, hogy így késni se nagyon lehetett.

A Zoom egyszerű rendszerén keresztül léphettünk be a Scitec online eseményére, ezért még nekem is – pedig én nem vagyok egy nagy technikai zseni – könnyen ment a kapcsolódás. Ami elsőre furcsa volt számomra, hogy pár perc alatt mindenki bent is volt a programban, így majdnem azonnal meg tudtuk kezdeni a beszélgetést. Mindez egy hagyományos sajtótájékoztatón egészen máshogy zajlik: amíg összeáll a csapat, az minimum fél óra. Így bár picit mindig várni kell, ilyenkor lehetőségünk van egymással megvitatni nemcsak az élet nagy dolgait, hanem szakmai kérdéseket is. A Zoomon keresztül erre nem igazán van lehetőség – persze azért az információ itt sem vész el.

A konferenciahívásban a márka StayHomeandStayFit kampányán belül olyan híres sportolóktól kérdezhettünk a jelen helyzetről, mint Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszónő, Debreczeni Dóri futó, Scitec Endurance ambassador, dr. Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó és Kathi Béla testépítő bajnok. Az immunrendszerünk védelméről, a helyes táplálkozás és mozgás egyensúlyáról, a mentális egészség megőrzéséről pedig Szász Máté biológus, táplálkozási szakértő és Balassa Levente pszichológus, életegyensúly tanácsadó osztott meg gondolatokat.

A beszélgetésből többek között kiderült, az erős terhelés egyáltalán nem tesz jót ilyen helyzetben az immunrendszernek, tehát mozgás közben figyelnünk kell rá, hogy ne terheljük túl magunkat. De azt is megtudhattuk, hogy 30 percnél tovább semmiképp ne üljünk egyhuzamban a gép előtt, ilyenkor álljunk fel, és mozgassuk át kicsit végtagjainkat. És bár Balassa Levente megnyugtatott, hogy egy ilyen élethelyzetben a „karanténfáradtság” egy teljesen normális és általános érzet, ne hagyjuk magunkat. Ugyanis minél kevesebbet mozgunk, annál fáradtabbak leszünk. Az életegyensúly tanácsadó szerint ilyenkor is a pozitív oldalát kell szemlélni a dolgoknak. Egy biztos, most mindannyian időt nyertünk, már csak az a kérdés, mire fogjuk használni. Kathi Béla szerint egyébként otthon is remek edzéseket lehet összerakni.

Bár az izoláció segíti a lelassulást, visszahozza a „slow life” életmódot, amit az utóbbi években oly sokan próbáltunk elérni – végre van időnk a családunkkal lenni, többet olvasni, mozogni, minőségi ételeket főzni –, azért vannak dolgok, amik nagyon hiányoznak a régi élethelyzetből. És bármennyire megtanultunk alkalmazkodni az új világhoz, szerintem a személyes találkozás pótolhatatlan. Így még ha elméletben ugyanazt is kapjuk egy ilyen esemény során, a gyakorlatban én már nagyon várom, hogy újra mindannyian együtt lehessünk.

Olvass tovább!