Botz Vivien: „Hogy minél jobb tervező válhasson belőlem”

2018. július 08.
Botz Vivien, a Vezva márka megálmodója minőségi anyagokból, kényelmes stílusos viseletet alkot -sporthoz, túrázáshoz, elegáns megjelenéshez egyaránt. A kezdetekről beszélgettünk vele.

Mikor tudatosult benned, hogy tervező szeretnél lenni?

Gyerekkorom óta érdekel a művészet. Édesanyám is iparművész, és gyerekkorom óta sokat alkottunk együtt vele és a nővéremmel. Segítettünk a munkáiban, beépítéseken, mintáztunk, festettünk, rajzoltunk, üveget szabtunk, csiszoltunk, mindenfélét csináltunk együtt. Mindig nagyon szerettem alkotni. Így egyértelmű volt számomra, hogy művészeti irányban szeretnék tovább tanulni az általános iskola után. A családomba lévő művésznők a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába jártak, és sok kedves élménnyel gazdagodtak ott. Nagyon szerették. Így már én is nagyon fiatalon a fejembe vettem, hogy egyszer majd oda szeretnék járni. Első jelentkezésre sajnos nem vettek fel, ezért egy évre elmentem ruhaiparira, majd újból felvételiztem a Kisképzőbe. Azt tudtam, hogy nem szilikátos irányba mennék, mint az édesanyám, nagynéném és a nővérem, hanem valami finomabb anyaggal szeretnék később foglalkozni. A fotó, szobrász és a bőr szak érdekelt a legjobban. Mivel jártam már egy évet ruhaipariba, és gyerekkorom óta szenvedélyesen érdekelt a varrás-szabás, a finom textíliák, ezen a vonalon szerettem volna folytatni a tanulmányaimat, így kerültem a Kisképző bőr szakára. Nagyon szerettem az ottani tanáraimat, feladatokat, munkát. Nagyon megszerettem ott a táska, ruha, cipőkészítést és a mintatervezést. Az ott töltött 5 évben tudatosult bennem, hogy ez az, amivel szeretnék foglalkozni. Az egyetemi felvételi évek alatt a Kisképzőben kialakult elhivatottságom a textiles szakma iránt kicsit megingott ugyan időnként, és kacérkodtam az ötlettel, hogy más tudományos irányt vegyek, mivel a kémiát, biológiát is nagyon szerettem, de nem tudtam csak úgy elengedni az eddigi tanulmányaimba fektetett időmet és energiámat. (Egy rövid ideig dolgoztam a Fővárosi Állat- és Nővénykertnél, a Hungária Kertészetben kertészként is, amit nagyon szerettem, de hiányzott az alkotás.)  Makacsul szerettem volna egyetemi szinten is elsajátítani a szakma csínját-bínját. Így kerültem Moholy-Nagy Művészeti Egyetem textilszakára, ahol az eddigi évek alatt is igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy minél jobb tervező válhasson belőlem.

Honnan merítesz ihletet?

Változó. Művészettörténet, filmtörténet, viselettörténet, tudomány, személyes élethelyzetek, pillanatok, sok minden inspirál az alkotás során. Nagyon szeretem nézni a tömegközlekedési eszközökön is, hogy az emberek mikor, mit szeretnek viselni, milyen cipőket, táskákat, milyen összeállításokat.

Milyen nőnek/férfinak tervezel?

Vagány, sportosan elegáns, underground embereknek, olyanoknak, akik szeretnek túrázni, kutyázni, vagy szeretik az egyedi tervezésű ruhákat, kiegészítőket.

Szerinted mi a legjobb és a legrosszabb a tervezői létben ma Magyarországon?

A legjobb talán az, hogy most egyre nagyobb népszerűségnek örvend a nemzetközi szférában a kelet-európai és a balkán divat és életérzés. Az egyik legnehezebb, hogy a magyar tervezők többnyire a turistákból élnek, ill. a nemzetközi piacból, mivel csak a magyar vásárlókból nem tudnák fenntartani vállalkozásaikat. Illetve még mindig nagy tömegek részesítik előnyben a nemzetközi fast fashion márkákat a hazai tervezők munkáival szemben, bár már évről évre javul a lokális tervezők iránti érdeklődés. Az is nehéz helyzet ma Magyarországon, hogy nem igazán van már nagy ipari háttér helyben a tervezők számára a gyártáshoz. Az anyagokat, kellékeket is többnyire külföldről lehet beszerezni.

Kattints a galériáért!

55 fotó megtekintése

Mik a hosszú távú terveid a márkával?

Szeretném, hogy’love brand’-é nőné ki magát majd egyszer, de ez még sok idő és energia. Egyelőre az a cél, hogy minél többen megismerjék és megszeressék a munkáimat. Az emberi testre való viseletalkotás minden aspektusa érdekel. Öltözék és kiegészítő tervezése egyaránt.
Minőségi anyagokból, kényelmes stílusos viselet. Sporthoz, túrázáshoz, elegáns megjelenéshez. A MOME Textiltervező (BA) kiegészítő-tervezés specializáción készített végzős munka során a ’Névjegy’ volt a hívószavunk, a tervezői identitáskeresés volt a cél. A kutyámnak és magamnak tervezett és készített ’Friend Pack’ táskakollekciómat a közös sétákhoz, kiállításnézéshez, mászkáláshoz, kiránduláshoz terveztem. Az öltözékkiegészítők egyes darabjait csak a kutya, vagy a gazda számára készítettem, másokat mind a gazdának, mind a kutyának. Ezt a vonalat a márkámnál is szeretném folytatni, melynél a kutyatartók számára is tervezek, akik szeretik a sportos eleganciát, vagányan, csinosan szeretnek megjelenni. A fehérnemű-tervezés is benne van a hosszútávú elképzeléseimbe. Ezért tavaly nyáron a fehérneműgyártás ipari rejtelmeiben igyekeztem bővíteni tudásomat szakmai gyakorlaton a Body Fashion Kft.-nél, idén pedig kötöttanyag- és formatervezés specializáción zokni, kesztyű és egyéb kiegészítő kollekció tervezése során igyekeztem bővíteni az ehhez kellő szakmai tudásomat. A jelenlegi manufakturális gyártást szeretném később majd iparival felváltani.

Hol: www.behance.net/vivienbotz, Facebook.com/vezvadesign/