Ónodi Eszter: „Az elmúlt tíz évem beragyogták a büszke pillanatok”

2018. október 16.
Ónodi Eszter színművésznő ízig-vérig nő, aki egy könnyed kerékpáros szettben és egy csodálatos estélyiben is magára vonzza a tekinteteket. November 3-án a Millenáris Parkban egy látványos Celeni kreációban lép majd a tizedik, jubileumi születésnapját ünneplő Marie Claire Fashion Days kifutójára, ahol már visszatérő vendégnek számít.

„Ha kicsit visszagondolok az elmúlt tíz évemre, nagyon sok minden történt velem és szerencsére büszkeségekből sem volt hiány. Természetesen a fiamra vagyok a legbüszkébb, aki februárban már 13 éves lesz és egy igazi csoda az életemben. Ha a karrieremre gondolok, az egyik legmeghatározóbb momentum számomra az Aranyélet sikere, melynek premier gáláján szintén egy gyönyörű Celeni darabban jelentem meg. Álmomban sem gondoltam volna még akkor, hogy három év alatt ilyen magas szintre jutunk és ennyi embernek tudunk örömet okozni a sorozattal. A másik nagy szerelmem a színház világa, immáron 20 éve vagyok a Katona József Színház állandó társulati tagja, melyből az utolsó két év rendkívül meghatározó számomra. Három éve kaptam  a Nóra című előadás címszerepét, ami igazi sikerszéria lett. Mindemellett büszke vagyok arra, hogy 43 évesen lefutottam a félmaratont, aktív, sportos életet élek, ha csak tehetem, mindenhová kerékpárral járok. Ma már 45 éves vagyok és szerencsére még mindig igényt tartanak rám női magazinok címlapján és divatesemények kifutóján. Épp ezért még nagyobb öröm most számomra, hogy visszatérhetek a tíz éves Marie Claire Fashion Days kifutójára és együtt ünnepelhetem a többiekkel a jubileumi születésnapot. Remélem, hogy majd a huszadik évfordulón is gondolnak rám szenior kategóriában” – emlékezik vissza mosolyogva Ónodi Eszter.

Cselényi Eszter márkája, a Celeni az évek alatt szinte összeforrt Ónodi Eszterrel, hiszen nincs olyan kiemelkedő esemény a színésznő életében, amikor ne Eszter outfitjeiben jelenne meg a vörös szőnyegen.

„A legújabb tavaszi-nyári kollekciómat egy kicsit rendhagyó, egyedi inspiráció mentén alkottuk meg. A sporttörténelmi 6:3 ihletett meg minket, így egy sportos kollekció készült, melyet kicsit összekevertünk az 50-es, 60-as évek hollywoodi, nőies elemeivel. Visszamentünk abba a korba, amikor a meccs volt és az ottani eleganciát, utcaképet próbáltuk megjeleníteni a ruháinkon. Az outfiteket saját minta és egy logó fonja össze, melyben szerepel a 6:3 felirat is. Egy picit játszadoztunk ezzel a két számmal” – mesél az új tavaszi-nyári kollekcióról Eszter.

4 fotó megtekintése

Ónodi Esztert nagyra becsülöm és hálás vagyok neki a sok éven át tartó közös munkáért, hiszen bárkit választhatna, ő mégis hűséges a Celeni márkához. Eszter teljesen megtestesíti a Celeni nőt, ugyanis édesanya, aki a karrierjében is kiemelkedő sikereket ér el. Mivel állandóan rohan, így legalább a ruhaválasztás terhét szeretnénk levenni a válláról. A Marie Claire Fashion Days kifutójára is egy látványos, nőies ruhában gondolkodunk, ami hangsúlyozza Eszter derekát. Mivel magas, nem lesz nehéz választani, sok hozzá passzoló darab van a kollekciónkban, egy a lényeg, a szerelem első látásra” – teszi hozzá mosolyogva Cselényi Eszter.

10. Marie Claire Fashion Days  2018. november 3-4. Millenáris Park „B” épület – További infó ITT.