Kedvenc helyünk a héten: Impostor

2018. szeptember 12.
Lenyűgözően merész, szofisztikált, egyedi vagy éppenséggel szupertrendi? Egy biztos, valamitől különleges és különlegesen jó, azaz igazi Marie Claire kedvenc. Sorozatunkban jellegzetes és izgalmas helyeket mutat be nektek kolléganőnk, Bodnár Zsófia.

Budapest szívében, főként az 5. kerületben szinte minden második utcában el tudnám képzelni a hátralévő életemet, akármilyen romantikusnak is találom jelenlegi otthonomat Erzsébetvárosban. Minden alkalommal már-már klisészerű álmodozásba kezdek, amikor a Semmelweis utcában van dolgom, innen pedig csak pár lépés a Vitkovics Mihály utca, ahol e heti kedvenc helyünk az Impostor Bar & Eatery ismét megnyitott a nyár végén.

Volt szerencsém a héten kétszer is itt vacsorázni, mivel az unokanővérem éppen ide szervezte a 27. születésnapját, így kipróbáltam, hogy milyen egy nyugisabb barátnős és egy bulisabb, koktélozós vacsora az Imspotorban. Néhányunkat Berlinre, másokat Párizsra emlékeztetett a környék és maga a hely, ahol a falakon foszforeszkáló tagek és graffitik, az asztalon viaszos, üres gines üvegek, az ablakok mellett pedig neoncsövek jelzik, hogy aki ide érkezik, nyugodtan levetkőzheti a formalitásokat. Így tettek a bartender és felszolgáló fiúk is, akik nem sajnálták tőlünk a frissen az étlapra került meglepetés baókat és saját koktélspecialitásaikat sem.

A Szabadság téri bázis mellett a csapat szeretett volna egy helyet, ahol az itthon még kevésbé ismert baók mellett elegánsabb, mégis teljesen fesztelen hangulatban koktélozhatunk, így nyitotta meg ajtaját az étteremmel bővült szekció.

Foodtruckjaikkal ők voltak az elsők Budapesten, akik gua baót árultak, az uborkás ázsiai streetfood pedig olyan népszerűvé vált, hogy az új helyen már mindenféle különleges változatban is az étlapra került. Mi a soft shell crab és a vajhal baót kóstoltuk, amitől pedig igazán passzolnak a vibráló enteriőrhöz, az a baobucik természetes színe, melyet tintahallal vagy wasabival érnek el. Természetesen gondoltak a vegákra is, a húsmentes változatban vöröslencsés-gabonás pogácsa van kisütve. Aki még hozzánk hasonlóan nem evett ilyesmit korábban, annak elsőre olyan lesz, mintha egy nagyon különleges összetevőkből készült (egyébként gőzölés során főzött) hamburgert enne, amelybe húspogácsa helyett csupa különleges hozzávalókat tesznek.

Az étlapról kóstoltunk még dumplingokat, ezeknek a tálalása egészen ősziesre sikerült a falevél alakú leveleknek köszönhetően, a mellé felszolgált maracujás koktélokkal mégis inkább a vénasszonyok nyarának adtunk létjogosultságot.

12 fotó megtekintése

További képeinkért kattints a galériára!

Hála istennek, hogy Budapesten is van még olyan hely, ahol az ázsiai fúziós konyha még tartogat meglepetéseket, és az ételek épp olyan izgalmakat tartogatnak, mint a koktélok.

Kiknek ajánljuk: a honlapjukon az áll, hogy elsősorban olyan fiataloknak, akik gondtalanok és szabadok, mégis alkalmanként lejelentkeznek az anyukájuknál.

Mikor: miután lemegy a nap, hogy a neonfények és a fehér cuccaink úgy világítsanak, mint a graffitik a falon.

Marie Claire plusz: a vajhal bao, kevés ilyen finom és különleges ételt ettem életemben.

Árfekvés: a bao-k 1590-től egészen a fajitas marhabélszínig 4190 Ft-os áron kérhetők. A teljes étlapért kattints ide.

Szöveg és fotók: Bodnár Zsófi