Hány évesen házasodjanak az egyes csillagjegyek?

2020. augusztus 08.
Bár nincs olyan, hogy tökéletes életkor a házasságkötésre, mindenkinél máskor jön el az az időpont, amikor úgy érzi, érzelmileg, fizikailag és anyagilag vállalni tudja azt a fajta felelősséget, amit a házasságkötés jelenet. A csillagjegyünk alapján azonban eljátszhatunk a gondolattal, vajon eljött-e már az ideje?

Amire ma azt mondjuk, fiatal még a házasságkötéshez, arra az életkorra egy emberöltővel ezelőtt már könnyen ráfogták, hogy kifutott az időből. Nem is lehet mindenkire egyaránt érvényes életkort meghatározni, hogy az lenne az ideális időpont az esküvőre. Ráadásul az, hogy házasságot kötünk-e és mikor, nem is csupán rajtunk múlik. Ám eljátszatunk a gondolattal, vajon a csillagjegyünk alapján mikor kellene, vagy kellett volna megházasodnunk?

Kos (március 21. – április 19.)

A csillagjegy szülöttei rendkívül erős akaratúak és gyakran ragadják el őket érzelmeik. Mindent azonnal és gyorsan akarnak, így általában a házassággal sem várnak sokáig. Ha úgy érzik, megtalálták, akivel leélnék az életüket, nem teketóriáznak. Akár húszas éveik elején is kimondják a boldogító igent.

Bika (április 20. – május 20.)

A Bikák hisznek a szerelemben, ám nem sietik el a kapcsolat hivatalossá tételét. Adnak időt maguknak, hogy alaposan megismerjék választottukat, mielőtt elköteleznék magukat. Ám ők sem várnak azért túlságosan sokáig, harmincéves korukban általában összeházasodnak választottjukkal. 

Ikrek (május 21. – június 20.)

Az Ikrek jegy szülötteinek nincs semmi problémájuk a házasság intézményével, ám nem feltételnül ezt várják egy párkapcsolattól. Több időre van szükségük, míg úgy érzik, végre kiélték magukat, megtapasztalták, amit meg kellett az életben, és nem tűnik úgy, hogy lemaradnak valamiről, ha lehorgonyoznak egyetlen személy mellett. Ezért a csillagjegy szülöttei jobb, ha nem kapkodják el a házasságkötést, ők gyakran csak a harmincas éveik második felében érzik úgy, hogy eljött a kapcsolatuk hivatalossá tételének ideje. 

Rák (június 21. – július 22.)

A csillagjegy szülöttei családcentrikus emberek, akiknek teljesen természetes a házasság gondolata, nem félnek az elköteleződéstől. Emiatt már a húszas éveik elején gyakran megtörténik az eljegyzés és az esküvő a csillagjegy szülötteinél. 

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)

Az Oroszlánok mindig mindenből a legjobbat akarják, így a párkapcsolataikban is nagyon válogatósak. Mielőtt kimondják az igent, biztosak akarnak lenni abban, hogy választottjuk a tökéletes számukra. Emiatt előfordul, hogy a csillagjegy szülöttei csupán negyvenéves korukra szánják rá magukat az esküvőre.

Olvastad már?

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)

A csillagjegy szülöttei valódi perfekcionisták az élet minden területén, ám tudják, hogyan teremtsék meg az egyensúlyt a munka és a magánélet között. Mivel a Szüzek felelősségtudó, racionális emberek, akár 25-27 éves korukban készen állnak a házasságkötésre, hiszen pontosan tudják, mit vállalnak, mivel jár egy ilyen komoly döntés. 

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)

Már egészen kicsi koruktól az esküvőről álmodoznak a Mérlegek, ám nem biztos, hogy az első adandó alkalommal ki kell mondani az igent. A csillagjegy szülöttei számára nincs ideális kor, bármikor készen állnak a házasságkötésre, ám nem árt előtte meggyőződniük róla, hogy valóban a hozzájuk való partnerrel járulnak-e az anyakönyvvezető elé.

Skorpió (október 23. – november 21.)

Bár magabiztosnak és titokzatosnak látszik, a Skorpió gyakran belső bizonytalanságait leplezi ezzel. Nehezen bízik meg valakiben teljesen, ám birtokló természete miatt hajlamos rossz döntést hozni. Nem árt tehát, ha a csillagjegy szülöttei legalább harmincéves korukig várnak, mielőtt úgy döntenek, hivatalosan is elkötelezik magukat valaki mellett.

Nyilas (november 22. – december 21.)

A csillagjegy szülöttei számára a szabadságuk a legfontosabb, így ők fiatalon általában nem akarják lekötni magukat, és vállalni a felelősséget azért, amivel a házasság jár. A Nyilasok gyakran csupán a harmincas éveik végén, negyvenes éveik elején kötnek házasságot, miután bejárták az egész világot. 

Bak (december 22. – január 19.)

A Bakok számára az elköteleződés, felelősségvállalás egyáltalán nem rémisztő gondolat, természetüknél fogva könnyen boldogulnak a rájuk nehezedő kötöttségekkel, a hagyományokat pedig különösen kedvelik. Számukra nem a házasságkötés a nehéz, hanem megtalálni a helyes fontossági sorrendet az életükben. Ha túl fiatalon házasodnak össze valakivel, hajlamosak a munkát a család elé helyezni a rangsorban. 

Vízöntő (január 20. – február 18.)

A csillagjegy szülöttei számára fontosak a nagy célok, szeretnék jobbá tenni a világot. Ha megtalálják azt a partnert, aki velük hasonló nézeteket vall, bármikor sor kerülhet a házasságkötésre, ám nem árt, ha a világmegváltó tervek beteljesítése után tartják csak meg az esküvőt. 

Halak (február 19. – március 20.)

A Halak jegyűek hisznek a tündérmesékben, szerelmesek a szerelem gondolatába, és az esküvő számukra az életük egyik legfontosabb eseménye. Nem árt azonban, ha a húszas éveik közepéig várnak az esküvővel, hiszen a megfelelő partner megtalálása is nagyon fontos, nem csak a megfelelő esküvői ruháé.

Olvass tovább!

Forrás: The Wedding Brigade
Fotó: Unsplash