Ezt a 4 csillagjegyet csalják meg a leggyakrabban

2021. június 14.
A csábítás csillagjegytől függetlenül mindannyiunk életében jelen van, a nagy kérdés az, hogy ki adja be a derekát, és ki áll ellen. Ezek a csillagjegyek sokszor járnak pórul, mert hajlamosak olyan partnert választani, aki hadi lábon áll a hűséggel.

A horoszkóp szerint megfigyelhető, hogy bizonyos csillagjegyek az átlagnál gyakrabban kerülnek a megcsalt fél szerepébe, és sajnos nem ritka az sem, hogy életük során többször is belefutnak ebbe a problémába: újra és újra olyan partnert választanak, aki akkor sem riad vissza a szerelmi kalandoktól, ha foglalt a szíve. Lássuk, melyik az a 4 csillagjegy, amelyiket gyakrabban csalnak meg a többieknél.

Megcsalás-horoszkóp: ezeket a csillagjegyeket csalják meg leggyakrabban

Ikrek

Az Ikrek könnyed, levegő elemű jegy, akit sokan rendkívül felszínesnek tartanak, és úgy vélik, hogy ez a párkapcsolatok terén is igaz rá. Nos, való igaz, hogy az elköteleződés nem az erőssége, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy képtelen a párjához kötődni és odaadással szeretni. Az Ikrekre ugyanis egyfajta kettősség jellemző, van, hogy nagyon is komolyak a szándékai a szívügyek terén. Aki nem tartós kapcsolatot keres, csak élményeket gyűjt, félreértheti az Ikreket, és akkor is lazán kezelheti a hűség kérdését, ha az Ikrek fülig beleszeret. Ha a félrelépésre fény derül, az Ikrek szíve is összetörhet, és úgy érezheti, őt soha senki nem fogja komolyan venni a szerelemben.

Rák

A Rák köztudottan érzelmes és érzékeny, visszahúzódó és családcentrikus csillagjegy. Nagyon gondoskodó, önzetlen és idealisztikus, sokszor épp ez az állandó anyáskodása vezet oda, hogy a másik besokall, és máshol keres kalandokat. A Rák tényleg teljes szívvel szereti azt, aki rabul ejti, és abban bízik, hogy választottja is így tesz, lehetőleg egy életen át. Ha ez mégsem valósul meg, és partnere másfelé keresi a boldogságát, a Rák lelkén mély sebet ejt. Igaz, sok-sok könnyet hullajtva, de még ennek ellenére is képes arra, hogy elnézze a félrelépést, a kérdés csak, hogy van-e értelme. A Rák innentől kezdve félelemben él, hogy újra megtörténik, és ez garantáltan nincs jó hatással az otthoni hangulatra, ami újabb hűtlenséget idézhet elő.

Bak

A Bak rendkívül határozott, akit sokan megközelíthetetlennek, már-már érzelemmentesnek tartanak. Igaz, hogy mindig mindenről határozott véleménye van és szeret mindent előre eltervezni (na meg megvalósítani), ez azonban nem jelenti azt, hogy szerelmi téren is vaskalapos. Az persze nagyon valószínű, hogy nem olyan bújós, mint a romantikusabb csillagjegyek, ő másképp mutatja ki, hogy választottja és a kettejük között lévő kapcsolat fontos számára. A Bak nem híve az egyéjszakás kalandoknak és a felszínes kapcsolatoknak, párjáról is azt feltételezi, hogy ugyanígy gondolkodik. Sajnálatos, hogy a Bak határozottságát sokan rosszul értelmezik, és a párkapcsolatban elhanyagolva érzik magukat mellette, ami miatt nem ritka, hogy más karjaiban keresik a hiányolt gyengédséget és szenvedélyt.

Megcsalás-horoszkóp: ezeket a csillagjegyeket csalják meg leggyakrabban

Halak

A Halak víz elemű jegy, tengermély érzelmekkel megáldva. Könnyen szerelembe esik, és rövid idő után is képes úgy kötődni a másikhoz, mintha soha senkit nem szeretett volna korábban. A Halak mindig hosszú távra tervez, szívét-lelkét beleteszi a kapcsolatba, ami sajnos nem mindenkinek örömhír: vannak, akik fojtogatónak érzik a túlzott ragaszkodást és odaadást. A Halak nemcsak a partnerét, hanem a közös jövőt is rózsaszín szemüvegen keresztül szemléli, a hibákat és a bajra figyelmeztető jeleket akkor sem veszi észre, ha azok az orra előtt tornyosulnak. Naivitását gyakran kihasználják, ő azonban sokszor akkor is ragaszkodik hűtlen partneréhez és a kihűlt kapcsolathoz, amikor mindenkinek az lenne a jobb, ha pontot tennének a végére.

Fotó: Getty Images

Ezt olvastad már?