Tamara Toth 2017. őszi-téli kollekció

2017. október 25.
A márka hagyományaival ellentétben a We are Young kollekció központi üzenete ezúttal nem valamilyen társadalmi jelenségre, vagy egy adott csoport helyzetére fókuszál.

Nincsenek nagy, „világmegváltó” gondolatok, elgondolkodtató vagy kifejezetten pikírt feliratok, mivel az inspiráció ezúttal a tervező, Tamara kamaszkora és a korszakra (2000-es évek eleje) jellemző ikonikus ruhadarabok voltak. Középiskolai emlékek, az első „sulibuli”, az önkeresés, a „rockerek” és „rapperek” ellentétei, egymásnak feszülései elevenednek meg a kollekció darabjaiban. Az alap inspirációban egyformán hangsúlyos maga a korszak és annak általános stílusjegyei, valamit Tamara saját emlékei.

Az inspirációnak megfelelően a palettán megtalálhatóak a ’90-es évek végére és 2000-es évek elejére jellemző kombinéruhák és mesh topok, kordbársony darabok, oldalt patentos nadrágok. A múltidézés mellett természetesen ezúttal is felfedezhető a kollekcióban a márkára jellemző sportosabb vonal, kabátokból pedig lezser és klasszikus szabású fazon is került a kínálatba, így a korábbi szezonokhoz hasonlóan ezúttal is igyekeztünk különböző ízlésű és stílusú vásárlói rétegeket megcélozni.

Alapanyagok tekintetében a tavaszi kollekcióban is használt pamutfutter és nehézselyem ezúttal is megjelenik, kiegészülve kordbársonnyal, elasztikus neccel, csipkével és különböző texturájú gyapjúszövetekkel és gyapjúkelmékkel. A visszaemlékező, nosztalgikus hangulatot erősítik a felhasznált színek, a teljes kollekció csak fekete, valamint különböző szürke árnyalatú darabokból áll, azt a hatást keltve, mintha régi, túlexponált fekete-fehér fotókat nézegetnénk.

A teljes lookbookért kattints a galériára!

76 fotó megtekintése

Fotó: Liziczai Réka Photography
Smink: Tóth Rozita
Haj: Hevesi Krisztián @Have
Styling asszisztensek: Bors Csenge, Szabó Blanka
Modellek: Lora (freelace),  Zsani, Dorina és Enikő  @Prime Model Management
Cipők: cipofalva.hu és Dorko