Lilla Sellei Bags 2020-as tavaszi–nyári kollekció

2020. március 30.
Nemrég felkerült a Lilla Sellei Bags webshopjába a 2020-as tavaszi–nyári Színtípus kollekció. De miért pont színtípus? A márka szerette volna megmutatni egyetlen minta négy variánsával, mi a különbség a tavasz, a nyár, az ősz és a tél színtípusok között. Valamint szerették volna, ha azok, akik az öltözködés során szem előtt tartják a színtípusukat, egyszerűen megtalálhatják a színben hozzájuk tökéletesen passzoló táskát.

„Könnyű” dolga volt a tervezőnek, Séllei Lillának, a szakmai konzulens adott volt, hiszen a fenntartható divattal foglalkozó blogger barátnő, HolyDuck, alias Mengyán Eszter régóta foglalkozik színtanácsadással. „2018 szeptembere óta tartok színtanácsadást, mert nagyon jó alapnak tartom egy tudatos ruhatár felépítéséhez és a felesleges vásárlás elkerüléséhez is. Magabiztossá, tudatosabbá tesz sok szempontból, amely már nemcsak a ruhákra korlátozódik, hanem az egész életemre értendő.”

Eszter tehát örömmel vette az együttműködés ötletét, lelkesen vágtak bele. „A munka persze nem volt olyan egyszerű, már a karácsonyi hajrá ideje alatt elkezdtünk dolgozni a mintákon, aztán pedig hetekig izgultunk, vajon a gyártó szalagjáról tényleg olyan színek jönnek-e majd le, amilyeneket terveztünk. Aztán jött a bélésanyag és a kellékek kiválasztása, futottunk pár kört, mire minden összeállt, de inkább szórakoztató volt az egész, nekem mint tervezőnek pedig igazán izgalmas volt úgy »lillás« táskát alkotni, hogy bizonyos szabályokhoz, keretrendszerhez kellett igazodnom” – mesélte Lilla a közös munkáról. A négy alap színtípushoz, az őszhöz, a télhez, a tavaszhoz és a nyárhoz készítették el ugyanannak a négyzethálós mintának az adott színű variációját, ebben Lilla grafikus férje, Ungváry Róbert nyújtott szakmai segítséget.

A tervezés után jött a kollekciókészítés legélvezetesebb epizódja, a kampányfotózás, ami igazából egy egész napos alkotóbuli a mára tízfősre duzzadt stábnak. Eddig maximum két modell szerepelt a kampányokban, most ezt kellett kiegészíteni, hogy mindegyik színtípusnak legyen egy-egy arca. Eszter, aki a szakmai konzulense volt a gyűjteménynek, nyár típus, adott volt, hogy a már rutinos modellüknek számító Mészáros Emese (tavasz) és Mészáros Manka (ősz) mellé ő jöjjön harmadiknak. A télre pedig szinte egyből megtalálták a tökéletes modellt, Sándor-Sipos Viktória személyében, akit a székesfehérvári Pici Piac szervezőjeként ismerhetnek sokan. „Számomra nagyon megtisztelő volt, hogy gondoltak rám és a csapat tagjává válhattam, imádom, ha tehetséges, inspiráló és profi közegben lehetek, és itt pont ez történt. Büszkén fogom majd viselni a téltáskám – mesélte Viki, majd hozzátette: – Jackie pedig a második legcukibb modellpartner a világon!” Emese is hasonlóan vélekedik: „Engem is nagyon inspirál, hogy ennyi karakter dolgozik, gondolkodik egyszerre. Külön imádom nézni, mennyit fejlődött mindenki az élet minden terén, mióta együtt dolgozunk.”

Mivel a táskák nagyon mintásak, nagyon színesek, ezért Engel Nóri stylist egységes fehér póló–momjeans kombinációt gondolt ki a csajoknak, akik közül hárman kisgyerekes anyukák, így jól hozzák a Lilla Sellei Bags anyát. Nem is hinnénk, hogy egy egyszerű fehér póló mennyi variációt rejt: Emesére, aki tavasz, törtfehér árnyalat került, míg Eszterre inkább kékes hatású fehér póló. A ruhák közül több is a modellek és a csapattagok szekrényéből érkezett a tudatosság jegyében. A cipőket a magyar Tisza cipőtől kapták kölcsön.

A csapat most nem csak a modellekkel bővült, hiszen ezúttal az enteriőrt és a hátteret is egy profira bízták, így került a csapatba Pálmai Gabi, a LomDesign Show tervezője. Gabi találta ki és építette fel a helyszínen – míg a sminkek és a hajak készültek – a hátteret, ő találta ki, hogy mibe és hogyan álljon a nád, szerzett koncepcióba passzoló virágokat, növényeket és mindenféle kiegészítőt. Egy teherautónyi cuccal érkezett. „Általában 2, max 3 fős csapatban dolgozom, izgultam, hogyan fog működni ennyi ember egyszerre, de mindenki profin tette a dolgát, nagyon jó kis csapat volt!”

24 fotó megtekintése

Fotó: Hámori Zsófia
Styling: Engel Nóri
Smink: Sipos-Lenkey Annamária
Haj: Tábori Kyra
Enteriőr: Pálmai Gabi – LomDesign
Show
modellek: Emese, Manka, Viki, Eszter és Jackie, az eb
Cipők: TISZA