VIKTORIAVARGA színt visz az őszi ruhatárunkba

2020. szeptember 23.
A Peony, azaz Bazsarózsa kollekció a tavaszi–nyári tematika folytatása, továbbra is az orosz világból merítve inspirációt. Ezúttal az orosz tájakon fellelhető természet és a jellegzetes orosz helyek, épületek kerülnek előtérbe. A kollekció darabjait elegáns miliőbe képzelték el, mint amilyen például az ellenállhatatlan atmoszférájú Bolsoj Színház.

A kollekcióban egy nagyon színes és meleg hangulatot árasztó tél érvényesül. „Nagyon szeretem a virágokat, mindig szerettem volna egy olyan kollekciót, amelyben modern köntösben tudom megjeleníteni őket. Ebben most a jelenlegi trendek is segítenek” – mondta Varga Viktória, a márka névadó tervezője.

A márkára a színgazdagság jellemző, ez most sincs másként. Ezúttal egzotikus virágok színei kaptak főszerepet, amelyek az 1988-ban kiadott, védett állatokat és növényeket felsorakoztató Oroszország Vörös Könyvében voltak bemutatva: a pünkösdi rózsa vörösei, a szibériai liliom magentája, a rózsagyökér barnája, a kaukázusi tulipán sárgája. Ezenkívül az északi fény zöldjei, indigója és türkiz árnyalatai, valamint sok vörös kapott még helyet benne, ami egyrészt az orosz nemzet szimbolikus színe, valamint a szenvedéllyel és a hatalommal párosítják. Megjelenik a fekete is, a hosszú, végtelennek tűnő téli éjszakákat felidézve.


Az átgondolt szabású darabokat ismét nemes anyagokból álmodta meg a tervező: selyem, gyapjú, kasmír, csipke képezik az alapot. Sok kézzel készített elem látható a ruhákon: applikációk, pomponok, fodrok, szalagok, valamint színes, játékos virágok kézi festéssel. A miliőhöz illeszkedve a márka életében először műszőrme is megjelenik.

Az építészeti inspiráció egyik hangsúlyosabb eleme az 1944-ben épült, Moszkvában található Orosz Tudományos Akadémia épülete, és az épület szimbólumává vált, tetőt díszítő absztrakt négyzetes elemek, amik üvegből és fémből készültek. Ezt képezték le egy különleges szabású, absztrakt selyemruhában és szalagokkal díszített kiskabátban.

„Moszkvában nagyon inspirálóak voltak a metróállomások. A szovjetek presztízskérdést csináltak a metróépítésből, a sikerességet sugallva a legkiválóbb művészeket kérték fel az állomások kialakításához, díszítéséhez. A grandiózus kialakítás miatt sokszor az az érzése az embernek, mintha egy elegáns színházban vagy múzeumban járna. Az állomásokon olyan részletgazdag kialakítást és olyan díszítőelemeket lehet látni, amelyek lenyűgözőek. Ezekből kölcsönöztem sokhelyütt az applikációk, szalagdíszítések vagy kézi festések motívumait” – emelte ki az inspirációkkal kapcsolatban Varga Viktória.

A nagyvonalú formák és szabás, a rövid és midi hossz jól variálható összeállításokat és rétegeket eredményezett. A kollekcióban minden fontos alapdarab megjelenik: kabátok, ruhák, nadrágok, blúzok, szoknyák, blézerek. Alkalmi és minden nap viselhető ruhák egyaránt.
Nem csupán azért, mert az új és az előző kollekció eredete hasonló az orosz kötődésű inspiráció miatt, hanem a márka alapgondolata miatt is az új ruhák nagyon könnyedén kombinálhatók korábbi kollekciók darabjaival.

11 fotó megtekintése

Fotó: Vágó Csaba Kornél
Modell: Budavári Liza (VM Models), Kovács Gabriella (Attractive Models)
Haj: Militaru Vivien
Smink: Domonkos Eszter
Helyszín: Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest