8 kedvenc adventi vásáros ajándéktipp

2016. december 07.
Bátran kijelenthetjük: idén is a Four Seasons Hotel Gresham Palota ad otthon Budapest legizgalmasabb karácsonyi vásárának. Mutatjuk is, milyen, ajándéktippnek tökéletes kincsekre leltünk itt.

Nyakunkon a karácsony, mégis, sokunknak fogalma sincs arról, mivel lepje meg szeretteit. Aki nem szívesen tülekedik tömegcikkekért, de a netes vásárlás praktikus személytelensége is távol áll tőle, az kifejezetten szeretni fogja Európa egyik legszebb szállodájának ünnepi kínálatát.

Az, hogy az exkluzív környezet egyben barátságos, családias hangulattal is együtt jár, már a vásár bejáratánál kiderül. Az impozáns Zrínyi-kapu mögötti előtérben ugyanis egy kristályos rénszarvasos Mikulás-szán várja, hogy fotózkodjunk benne. A forgóajtón túl, a Passage-on pedig rögtön kiderül: igenis lehetséges, hogy a helyi kézművesek és a nemzetközi márkák ünnepi kínálata megférjen egymás mellett. És szólunk: nem csak nézelődni, kérdezni is érdemes, hiszen a legtöbb esetben maga a dizájner áll a pult mögött, aki pontosan tudja, kinek miért is álmodta meg portékáját. Jöjjenek a mi kedvenceink.

1.   Fahéjas finomságok
Ha eddig nem ismertük a Cinq Filles Budapest eredetileg szuvenírként, reptereken árult édességeit, most garantáltan megfogjuk. A kézzel készült, egyedi finomságokból ugyanis szívesen kínálnak kóstolóval. A mi kedvencünk a tejcsokiba mártott, majd fahéjban megforgatott mandula lett. (Ár: 2600 Ft/doboz) De ha csak a dizájndobozával dobnánk fel az otthonunkat, azt is megvehetjük. A prémium style nem véletlen: a márka anyukája Szentgyörgyi Kata homedecor-blogger.

2.    Kézműves nedűk
A kézműves sörök korát éljük, nem csoda, hogy az ünnepekre külön kollekció is készült. A Ser-kentő standjánál beszerezhetünk két igazi különlegességet: a békésszentandrásiak szilvapürével és a Rothbeer frissen reszelt gyömbérrel ízesített sörét. (Ár: 1000 Ft/palack)

3.    Dizájner táskák
A többszörösen díjnyertes kiegészítő dizájner, AGNESKOVACS klasszikus, egyetlen olasz marha- vagy disznóbőrből meghajtott, rejtett záras táskáit épp úgy megcsodálhatjuk, mint a legújabb modelleket – a hőformázott anyagból készült hátizsákokat. Tökéletes választás rohanós hétköznapokra. (Ár: 85 000 Ft)  

4.    Szőrmés charmok
A pomcharm az ünnepek idején még egy funkciót ellát – Nini Molnár munkái tökéletesen beillenek karácsonyfadísznek is. Míg a márka eddigi legnagyobb dobása, a Pombag báránygyapjúból készül, ez a minden táskát téliesítő, jópofa dísz rókaszőrből. (Ár, mérettől függően: 6900-9900 Ft)  

5.    2in1 sálak
Egy ékszersál igazán különleges ajándék lehet. Császár Magdolna iparművész áll a C’est moi márka mögött, az ő élményei inspirálják a munkáit. Maga tervezi meg a printelt selymet, majd teszi rá a saját készítésű, ásványból, muránói üvegből, kagylóból, csigából (…) készült gyöngyöket. (Ár mérettől, fajtától függ: 19 500-26 600 Ft) 

6.    Kreatív ékszerek
A Görömbei nővérek kreativitásban verhetetlen egy páros, ők készítik az ÜVEG/HÁZ ékszereit. Zsófia a fát rozsdamentes acéllal vagy bőrrel kombinálja, Luca pedig már formatervezési díjat is nyert saját üvegtechnológiájával. Az egymásra épülő rétegek szinte életre kelnek attól, hogy festékeket tesz közéjük. Választani sem tudtunk közülük.

7.    Csipkés gömbdíszek
Ha különleges karácsonyfadíszekre vágyunk, ne hagyjuk ki a Banya-Tanya standját. A Pesti Boglárka által megálmodott gömbök igazán különlegesek. A csipkével, gyöngyökkel, szalagokkal díszített darabok igazi ékei lesznek a fának – ha vigyázunk rájuk, egy életre. (Ár, mérettől függően: 2900-4400 Ft)

8.    Kortárs remekek
A firenzei műhely, az Alcozer&J darabjai tényleg egyediek: minden ékszerből egyetlenegy van a világon. A sárgaréz és aranyfüst ötvözetéből, féldrágakövekkel készült darabok igazi kortárs alkotások, nem nélkülözik a vakmerőséget. A mi kedvencünk egy a rubin berakású pókhálós nyaklánc volt, aminek külön érdekessége, hogy a hálóba szorult légy minden mozdulatra megmozdul. (Ár: 169 900 Ft)

Vásárinfók
A Four Seasons Hotel Gresham Palota adventi vására december 24-éig várja a látogatókat. Hétfőtől csütörtökig 13 és 20 óra, péntektől vasárnapig 11 és 20, Szentnapon 10 és 16 óra között tart nyitva.