2017. szeptember 07. | marieclaire.hu

Megjelent az októberi Marie Claire

Szépség melléklettel jelent meg az októberi lapszámunk – benne a legújabb trendekkel és a jövő szépségtermékeivel. A címlapon Jessica Biel, aki komoly szerepet kapott a The Sinner című sorozatban.

Jessica Biel pályáját egy lelkipásztor lányának szerepében kezdte a Hetedik mennyország című sorozatban, nemsokára viszont egészen új oldaláról mutatkozik meg: egy gyilkos hajlamú amerikai háziasszonyt alakít a The Sinnerben. Ahogy a Marie Claire-nek adott interjúban elmondta: most igazi színésznőnek kell lennie.

Nagyinterjút Szalay Bencével készítettünk, ő alakítja a Viszkist a róla készült filmben, amelyet november 23-án mutatnak be a mozik. A szerep kemény fizikai erőpróba elé állította a 24 éves színészt, akinek nemcsak a sok edzés, de egy szerelmi csalódás is a segítségére volt a felkészülésben.

Aktuális rovatunkban azzal az appal, illetve a fejlesztőjével foglalkozunk, amely 99,5 százalékos a hatékonysággal megállapítja, hogy mikor vagyunk termékenyek. A fejlesztő személyes példája is igazolja, hogy az app jól működik.

Ha valakit anyaként ismerünk meg, nehezen tudjuk elképzelni, hogy a felelősségteljes, a gyerek érdekeinek mindent alárendelő anyuka valaha koncerteken tombolt, vagy találomra ült fel a vonatra, hátha jó irányba megy. Pedig mindenkinek volt élete az anyaság előtt, és ezt időnként érdemes felidézni – mi három fiatal édesanyát kértünk meg erre.

A ma élő apácák életét nem feltétlen egy világtól elzárt kolostorban kell elképzelni. Van, aki színházba jár, de sokan sportolnak is – hazai riportunkban őket mutatjuk be.

Ebben a hónapban Antwerpenbe utazunk, idegenvezetőnk nemzetközi magazinok, többek között a Marie Claire divatszerkesztője, kreatív igazgatója volt.

A Marie Claire magazin októberi száma Budapesten szeptember 7-én jelenik meg, vidéken szeptember 8-án, a mini méretű magazinok pedig szeptember 9-én.

Szólj hozzá te is!

Még több Napi favorit

Idén is rendhagyó lesz a Black Friday a Lush-nál black friday

Idén is rendhagyó lesz a Black Friday a Lush-nál