Hírességek, akik 2020-ban hagytak itt bennünket

2020. szeptember 07.
Számos legendától kellett elbúcsúznunk ebben az évben.

Chadwick Boseman

Augusztusban sokkolta a világot a hír, miszerint a Fekete Párduc főszereplője Chadwick Boseman rendkívül fiatalon, negyvenhárom évesen, négy évig tartó súlyos betegség után hunyt el. A színészt 2016-ban diagnosztizálták vastagbélrákkal, erről azonban csak keveseknek volt tudomása, Boseman  ugyanis a betegsége alatt is végig dolgozott.

Ezt olvastad már?

Olivia de Havilland

Olivia-de-Havilland

Olivia de Havilland, az Elfújta a szél színésznője Hollywood aranykorának egyik utolsó élő tagja volt. Az Oscar-díjas színésznő júliusban, 104 éves korában, franciaországi otthonában hunyt el.

Kirk Douglas

Kirk-Douglas

De Havillandhoz hasonlóan Kirk Douglas is az utolsó élő legendák egyike volt. A színész idén februárban, 103 éves korában hunyt el, a szomorú hírt pedig fia, Michael Douglas jelentette be Instagramon.

Kobe Bryant

Kobe-Bryant

Januárban az egész világ ledöbbent, amikor kiderült, hogy minden idők egyik legjobb kosárlabdázója, a 41 éves Kobe Bryant egy helikopter-balesetben életét vesztette. A tragikus balesetben ráadásul Bryant 13 éves lánya, Gianna is meghalt, akit az édesapja éppen kosáredzésre vitt.

Kelly Preston

Kelly-Preston

Júliusban egész Hollywoodot megrázta az 57 éves Kelly Preston halálhíre. A színésznő, aki egyben John Travolta felesége is volt, 2 éve küzdött már a mellrákkal, ám betegségét mindig próbálta diszkréten kezelni.

Olvass tovább!

Fotó: Getty Images