Az Örkény István Színház művésze egyszerre komika és tragika, a színpadon kívül pedig író, anya és szeretnivaló ember. Winkler Nórával jó barátnők, de hát a „szakmai randevú” az egészen más. Vagy mégsem?
![]()
Kép kész, Kriszta el, Bálinttal, a fotóssal rohanunk a kocsihoz, parkolóőrt fűzni – csak beugrottunk, öt percre álltunk meg, nem is tudtuk, hogy kell itt jegy. És csak néz, ahogy lassan kiformálja száján a kérdést: „Nem ti fotóztatok az előbb itt két csajjal?” Dehogynem, mosolygunk, érezzük, nyert ügyünk van. „Húú – nyögi –, az a kicsike… Nagyon tetszett!” Kriszta nevet a sztorin. „Sokáig csúnyalány-képem volt magamról. Kedvesen bár, de a családom is azt mondta: »Okos, helyes kislány vagy, miért nem mész bölcsésznek? Nézd már meg, hogy néznek ki a színésznők.«” A Finitóban ő Tigris Niki, az ötödosztályú minisztár, göndör parókában, istenien adja. Még nem is láttam ennyire nőcis szerepben. „Általában a nem normális, extrovertáltat adom sorozatban, a rendezők ritkán látják belém a dámát. Értem miért, bár szeretnék néha nagyestélyiben lejönni a lépcsőn – nevet. – De mindenkit megszépít, ha van, aki szépnek lássa.” Első könyve, a Jozefa megjelenése után érezte úgy, hogy színésznőként már családra, gyerekre, teli spájzra vágyik: „Apai nagyanyám 3 forintból tudott otthont teremteni, főzött, és a simogatásra is maradt ideje. Mesebeli volt. Próbálom ezt és a munkát egyensúlyozni. Majdnem mindennap főzök, nyáron jönnek a lekvárok, sütik, kalácsok.” Amúgy mi most salátát eszünk chilis csirkével. „Mágikus dolog a színpad. A tehetség által megszépülnek, magasabbak lesznek rajta az emberek. Sőt ha nagyon erősen gondolok valamire egy jól kimunkált szituációban, elég, ha csendben állok, a néző tudja, mi játszódik bennem. Ez elég varázslatos.” Rákészülés? „Ha nehéz a szerep, már reggel hétkor kicsit másmilyen vagyok. Öntudatlanul. Tizenegy éves Miska fiam meg mint egy szeizmográf, megérzi, mit játszom aznap. Nyúlok a pohárhoz: »Ja – mondja –, Ibusár van este.« Adom neki a tiszta pólót: »Áhá, Platonov!« Majd elmegy iskolába.” Közös kávézásunk után indul Az öldöklő angyalt próbálni, Pelsőczi Réka rendezi. „Nagyon jó színésznő, tudja, mennyire önbizalomvesztetté válhat az ember a próbafolyamatban. Sokat segített nekem, hogy merjek kevesebből dolgozni, nem kell mindig mindent mutatni. Minden színésznek van egy nagy feladata. Ha már mindennel elégedett, akkor saját mellszobraként jön-megy.” Indul a piros szemüvegében, oldaltáska, három zacskó, fekete nagykabát. Nem egy mellszobros típus.
Szöveg: Winkler Nóra
Fotó: Trunkó Bálint
