„Anya, és akkor ez most már örökre itt marad?” – kérdezte egy kisfiú nyár elején egy forgalmas New York-i metróállomásról kijövet, miközben színes mozaikcsigákra, -katicákra mutatott a falon. A kép tervezője, az Amerikában élő Dezső Andrea nemrég Magyarországon járt. Ekkor beszélgettünk vele.
„A metróból kilépve bogarak, békák visznek be a sűrű kertbe – magyarázza Andrea Community Garden című alkotását –, és a kedves mozaiklények végigkísérnek a lépcsőn, a peronon.” A velencei üvegből készült gigantikus falikép tavasszal készült el a Bedford Park Boulevardon, miután megnyerte a New York-i közlekedési vállalat pályázatát. A járókelők szeretik a képet, volt, aki azt mondta Andreának: „Isten áldja meg magukat ezért!”
Hogy kerültél New Yorkba?
Amikor tíz éve először kimentem, éreztem, hogy ott kaphatom meg azt, amire vágyom: szabadságot a művészetben, izgalmas átjárókat az eltérő művészeti ágak között.
Honnan indultál?
Kolozsváron születtem, tanultam, de ott nem mehettem egyetemre. 21 évesen Budapestre költöztem, itt végeztem el az Iparművészeti Főiskolát. Kinyílt a világ: lendület, pezsgés volt ebben a városban akkor. Aztán mégis úgy éreztem, hogy lépni kell. A pezsgő főváros ellenére komor volt Magyarország, szomorú. A színes mozaik itt talán sosem született volna meg. Az elején persze nehéz volt New Yorkban is. Komor munkáim születtek a megérkezésem után. Aztán a dolgok – és a munkáim is – kezdtek színesedni. Kidolgoztam magamból a búskomorságot.
Hová utazol haza?
Erdélyre is, Budapestre is úgy gondolok, mint a hazámra. Pesten született Márk fiam is. De otthon már New Yorkban érzem magam, a családommal.
Mivel telik egy napod?
Tanítok a Parsons Művészeti Egyetemen. Közben egy animációs projektben dolgozom, amelyet kelet-európai zsidó szellemtörténetek ihlettek. Emellett könyveket tervezek, illusztrációkat készítek.
Vigyázol a kezedre?
Nem nagyon. Ismertem egy zongoristát, aki mániákusan figyelt a kezére. Riasztó volt. Úgy éreztem, csak az ujja hegyével ér az élethez.
Szoktál otthoni ételeket készíteni?
Hát nem nagyon. Mindenki mást szeret a családban. Na jó, palacsintát azért néha sütök. Azt imádja a fiam is.
Szöveg: Lukács Zsolt
Fotó: Békefi Dóra
‘),
