Anna Lyndsey: Lány a sötétben
Az első mondat: „Rendkívül nehéz besötétíteni egy szobát.”
A történet: Anna normális, hétköznapi brit életet élt: közhivatalban dolgozott, végre megvette álmai londoni lakását, és a szerelem is rátalált egy kirándulás alkalmával. Az első nyugtalanító jeleket a munkahelyén kezdte észlelni magán: a számítógép előtt ülve az arca égni kezdett, ezt sokáig egy az arcára irányított ventillátorral tudta enyhíteni. Később egyéb mesterséges fényekre is átterjedt érzékenysége, míg végül minden, nemcsak mesterséges, de természetes fény is égető, testet-lelket elemésztő tűzzel járt számára. A könyv az ő nem klasszikus, időrendbeli naplója, amiről nehéz elhinni, de igaz történet. Mesél mindennapjairól, ahol a 24-ből körülbelül 20-at a lehető legteljesebb, áthatolhatatlan sötétségben tölt. Nincs kivétel, nincs kompromisszum, nincsenek kiskapuk, mert azok Anna számára végzetesek: alufóliával és egyéb fényt át nem eresztő anyagokkal bélelték ki szobáját, egész nap – télen-nyáron – nem fényáteresztő leggingsben, garbóban él, amire hosszú szoknyát, pulóvert húz. És mit tud csinálni az ember a nap nagy részében a koromsötétben? Kizárólag a fülére és elméjére tud hagyatkozni: a zene túl felkavaró lett Anna számára, így inkább hangos könyveket fogyaszt, sokat. És sokféle elmejátékot űz, igen ötleteseket, szinte zseniálisakat: egyikhez sem tud tollat, papírt használni, mindent, de mindent az agya rejtett jegyzetlapjaira kell felvésnie. Ezeket jórészt egyedül játssza, de van, hogy barátjával, családtagjaival. És mi történt vele a könyvet felölelő 7 évben? Számtalan orvosi és alternatív kezelésen vett részt, megtanulta és barátját is megtanította kijátszani a gyilkos fényt, zongoratanári diplomát szerzett, és nem mellesleg végre megházasodott. Mindezt úgy, hogy „jobbik” napjain kizárólag naplemente után vagy hajnal előtt mehet ki a szabadba, ami hosszas előkészítést és a környék feltérképezését is megkívánja.
Az erőssége: Hogy tud élni egy ember a sötétben? Erre a kérdésre a nemlátók hosszasan tudnának válaszolni, de Anna esetében a sors megfejelte ezt a fényre való olyan szintű érzékenységgel, amire orvosi magyarázatot azóta sem kapott. Utóbbi azért sem meglepő, mert egy orvos sem vállalta, hogy ő menne ki a beteghez, lévén az nem tudja őt felkeresni a rendelőben. Egy rendíthetetlen, erős nő naplója ez, aki – ha lenne életviteli v mindennapi hősi Nobel-díj – már kapott volna egyet. Bizonyára sok hónap eltelik a lehető legmélyebb keserűségben és reményt vesztettségben, mégis feláll minden visszaesés után, és kiharcolja magának azokat a fényes perceket, amik legalább minden emberi lénynek járnának nap mint nap. És ne feledkezzünk meg a végig mellette lévő férfiról, Pete-ről sem, aki nélkül Anna már rég feladta volna. Pete magához veszi vidéki házába, a háztartás egyszemélyes beszerzője lesz, alkalmazkodik élete párja szigorú, életet mentő napirendjéhez, és még az autót is „fénybiztossá” teszi Anna számára. Leszervez lakóautót, kirándulást, és harmadik nekifutásra egy esküvőt is.
Az íróról: Anna álnéven írta meg élete történetét. Ma 43 éves, Pete-tel az angliai Hampshireben él. 2011 és 2014 közötti három évet szinte teljes sötétségben élte meg, egy hosszas szteroid kúrának és következményének köszönhetően. Ma nem szed szteroidokat, egy táplálkozási tanácsadóval dolgozik együtt, ennek köszönhetően van pár szabad órája a sötétkamráján kívül.
Hol és mikor olvasd? Nagyon egyértelmű: bármikor, amikor nyavalyogni szeretnél az életeden, hogy mennyit kell dolgozni, hogy híztál két kilót… Mert ezek nem problémák!
Libri, 3316 Ft
