Kelet-magyarországi kisvárosban járunk. Elég kihalt, húgyszagú és szomorú minden, a fiatalok kallódnak, a polgármester asszony elé számolatlanul jönnek a panaszosok, és a helyi diszkóban pikkpakk előkerül a bökő, ha valaki tévedésből a nagyfőnök asztalához ülve hesszölné a lányokat. A telepiek és a városka lakóinak mentális térképén nagyon is konkrét vonalak jelzik, ki meddig tolhatja a biciklit, de mivel mindenki tovább tolja, ezért az indulatoknak és a bűncselekményeknek sincs igazán limitjük.
Ebbe az áporodott nyomorúságba lovagol be fekete motoron, talpig feketében a gonosz, előtte mélyen a levegőbe szagol, majdnem dobbant is egyet – de nagyjából ez az utolsó pillanat, amikor még nem lehet tudni, hogy Fenyő Iván elképesztően jó.
Íme, hát megleltem
A rendőrkapitány úr (ez lenne Fenyő) jóvágású, elhivatott, karizmatikus ember, de mindenekelőtt rend- és tisztességpárti, harcedzett férfi, aki szépen összesöpri az utcáról a fiúk haragját a bánatukkal együtt, és a dögunalom helyébe izmot pakol, bakancsot, kipofozott kultúrt és nemesb célokat, a kábós senkiháziakból pedig hamar egy paramilitáris szervezet bomberben rohangáló, kopaszra borotvált büszke katonája lesz. A kisváros pedig már tényleg majdnem virágzásnak indul… Aztán hogy hol kezdi rágni magát a rendszer, mekkorákat botlanak a saját moráljukban a fiúk, kiváltképp a főszereplő testvérpár, és hogyan rogy össze az egész hóbelevanc, azt kár lenne elmesélni, de ismerős lesz mindenkinek, aki szokott híradót nézni meg híreket olvasni.
Rangrejtve
Szerencsére nem tud annyira kiszámítható lenni a forgatókönyv – pedig nagyon igyekszik néha –, hogy a színészek ne csússzanak ki a kezei közül, és ne mentenék meg a puszta játékukkal a legkínosabb, legdidaktikusabb pillanatokat is (nem mindig, de többnyire). Sokan leszedték már a keresztvizet a Veszettekről, amiért elmarad az explicit cigányozás, és „telepiekkel” megy a kakaskodás meg az ütésváltás, miközben a „telepiek” szerepük szerint is romák – ami nem is annyira finom utalásféleképpen minden párbeszédben előkerül. Érthetetlen ez az óvatoskodás, de szerencsére nem rendül bele a film.
Ifj. Vidnyánszky Attila viszont lenyűgöző. Ezt most nem akarjuk pirossal szedni meg vastaggal kiemelni, pedig igazából kéne: hogy a kedves olvasó szeme egyből ide szökjön, és olvassa, hogy a fiatalabbik testvért alakító fiú miatt már önmagában érdemes kicsengetni a mozijegy árát (sok jó színész játszik a Veszettekben, de Vidnyánszky is, Fenyő is messze a mezőny fölött ugorják a lécet). Ez a fiatal srác a legbárgyúbb pillanatokon is komoly filmszínészként szalad át, olyan könnyedén, csípőből játszik, hogy az ember beleborzong néha a gyönyörűségbe.
Taps
Szóval foghatott volna vastagabban is a forgatókönyvírók ceruzája, és ha a kötelezőt egy kicsit rafináltabban mondják fel, azzal mindenki nyert volna. De átélhető, élvezhető filmet készített Goda Krisztina, egy majdnem hiteleset, de fontosat.
Mert bár az az illúziónk, hogy betéve tudjuk a tételt, amit bizonyít a Veszettek, ismerjük az összes tánclépését, hogy hogyan mámorít a hatalom és tompít el az erőszak, sosem árt egy-egy korrekt tanmese – és végül is ha ilyen színészek ilyen nívón játszanak szájbarágósat, ráadásul hazai pályán, annak muszáj örülni.
Premier: október 22.
Forgalmazó: HungariCom
Korhatár: 16
Klem Viktorral készült interjúnkat itt olvashatod el!
